925 felszólalás
I/6844 Kit képvisel a kormány méz ügyben?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben jelentős sajtóvisszhangot kaptak a mézzel, illetve a mézpiaccal kapcsolatos események és anomáliák és ezek kormányzati kezelése. Hazánkban éves szinten 25-30 ezer tonna mézet termelnek, amelynek…
I/6844 Kit képvisel a kormány méz ügyben?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Államtitkár úr, a tény tény marad. A magyar méztermelők és mézforgalmazók ellen indítottak eljárást, egy hecckampányt, és ebből kihagyták a külföldi érdekeltségű forgalmazókat és gyártókat. A tény tény marad: hagyták, hogy bizonyítottan ha…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzék már önmagában a benyújtás módját is újra megkifogásolta, hiszen tudjuk, hogy egy visszavont adótörvény után került be ez az adótörvény, meglepő időszak…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a most hallott Katanics Sándor képviselőtársunk nem tartozna az MSZP fiatalabb generációjához, akkor nyugodtan merném állítani, hogy ezt a beszédet egyszer, úgy harminc-negyven évvel ezelőtt már elmondta, vagy elmo…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az már látszik, hogy szocialista képviselőtársaink is elismerik most már, hogy egy látszatköltségvetésről van szó, mert Szabó Zoltán maga sem tudja, hogy melyik költségvetéshez kell például módosító indítványt benyújt…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most már önök is belátták szerencsére, hogy egy virtuális költségvetésről beszélgetünk, olyanról, ami nem létezik, és mégis lehet róla vitatkozni. Önök azt mondják, hogy a nemzetközi válság miatt kell ezt a rendkívüli…
T/5010 A pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Igen, köszönöm szépen. Mintegy egy évvel a törvénytervezet benyújtása után kerülhet sor arra, hogy koherenciaindítvány esetleges elfogadása után végszavazásra kerüljön a pálinkatörvény. Hogy hosszú vagy rövid-e ez az idő, ami az egy évet jelenti, ha ahhoz képest nézzük, hogy eg…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A megnyitott záróvitában egy olyan módosító indítvány került elénk, amely néhány pontban a bevezetni szándékozott törvénytervezet egyes pontjaihoz rendeli el, naptári naphoz pontosítva, hogy mikor szeretné ezt bevezetni. De…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az 1. számú koherenciaindítványhoz szeretnék hozzászólni, amely bizonyos dátumpontokban módosítja az eredeti előterjesztést. Tehát milyen törvénytervezetet is készül elfogadni, bevezetni a kormány? Érzékeltetni szeretném a számok nyelvén. Sok-s…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Az 1. ponthoz szólok hozzá, hogy milyen törvény is kerül bevezetésre a módosító indítvánnyal. A magyar államnak mintegy 400 ezer hektár termőföldje van, ezeket döntő mértékben bérlik, és ezen belül döntő mértékben külföldiek bérlik. Nyugat-Dunántúlon min…
I/6423 Az arcátlanságnak nincs határa? Avagy hogyan rabolják szét a bábolnai mezőgazdasági komplexum vagyonát?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány bizonyára leírta Bábolnát, minden mehet az ebek harmincadjára, merthogy másként nem lehet értelmezni az utóbbi hónapok történéseit. A Bábolnához tartozó kerteskői gazdaság 480 hektár…
I/6423 Az arcátlanságnak nincs határa? Avagy hogyan rabolják szét a bábolnai mezőgazdasági komplexum vagyonát?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Az arcátlanságnak tényleg nincs határa. (Derültség, közbeszólások az MSZP soraiból.) Attól, államtitkár úr, hogy az említett kerteskői eladás többször volt már itt, attól ez még törvénytelen; szerintem ezt megfelelő jogi szervek hamarosan ki is mondjá…
A/6519 Eltökélt kormányzati szándék-e a maradék Falugazdász hálózat megszüntetése?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön bizonyára tudja, hiszen már volt szó itt a parlamentben arról, hogy az elmúlt hetekben a mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok mindegyik önkormányzathoz, ahol falugazdász működik, egy levelet kül…
A/6519 Eltökélt kormányzati szándék-e a maradék Falugazdász hálózat megszüntetése?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, ön összehordott itt hetet-havat. Kérdezem ezért még egyszer: írtak önök ilyen levelet minden önkormányzatnak, amelyben arra kérik, sőt kötelezik őket, hogy biztosítsák az ingyenes helyiségbérletet és az ingyenes szélessávú internetalkalmazás leh…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Akkor házszabályszerűen a többségi véleményt is szeretném kifejteni. (Derültség az MSZP soraiban.) Megjegyzem, hogy jó néhány olyan mondat el sem hangzott a bizottsági ülésen, amit most Demendi László képviselőtársam a kisebbség nevéb…
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magunk részéről nagyon sajnáljuk, hogy itt a parlament formális keretei között nem szavazhatunk arról a zsurnalisztikai műről, amelyről önök végül is egy vitanapot kezdeményeztek. De úgy halljuk, a most ülésező szocialista…
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt a vita végeztével fel lehet tenni azt a kérdést, hogy van-e nyertese ennek a zsurnalisztikai műnek, ami itt megjelent, és mondhatjuk azt, hogy igen, van. A Népszabadság biztosan, mert zsebre tette a hirdetésért járó pénz…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az eddigi felszólalások és most legutoljára Velkey Gábor képviselőtársam felszólalására: bármelyik módosító indítványhoz kapcsolódhatnék az első 23 közül. Szeretném megkérdezni Velkey Gábortól: ha nem kerül bevezetésre az SPS, akkor az a problé…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Délután volt egy kérdés, elhangzott itt a parlamentben, a Zalabaromfi krachjáról, csődjéről szólt. Ott a kérdező fideszes képviselőtársunk, polgármester úr azt kérdezte a minisztériumtól, hogy tud-e segíteni ebben a n…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a blokkban több módosító indítványt jegyzek több képviselőtársammal. Három témakörben szeretnék érvelni. Az egyik, amely a módosító indítványaink egész filozófiáját áthatja, a bevezetés dátuma. Vajon most kell-e, 2009-…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a szakaszban találhatjuk azt a módosító indítványt, amely az egyik súlyponti kérdésre próbál egy lehetséges megoldást adni: ki jogosult a támogatási jogosultság mint vagyoni jog megszerzésére, hogyan mozogjon, ki meddi…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a szakaszban a 33. és a 34. indítványt szeretném támogatásomról biztosítani. Az egyiket az SZDSZ részéről Velkey Gábor jegyzi, a másikat jómagam nyújtottam be. Ennek a lényege, hogy a már sokat vitatott önkényes egyéve…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, világos, hogy az eddig eltelt több mint kétórás vita és az ezt megelőző júniusi általános vita megkezdése alapvetően két probléma körül csoportosul, és két probléma az oka annak, hogy egyáltalán ilyen hossz…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön vagy nem értette, vagy nem akarta megérteni a kérdésem lényegét. (Gőgös Zoltán: Én pontosan értem.) Az az 1 millió 800 ezer földtulajdonos vagyonvesztésen megy keresztül. Nem növekszik neki a vagyona a rendszer alapj…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Még egyszer szeretném leszögezni, hogy mi nem az 1 millió 800 ezer, vélhetően sértett földtulajdonosnak szeretnénk adni 450 milliárd forintot - mert ön így tette fel a kérdést -, hanem azért küzdünk, hogy őket ne fosszá…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem normál hozzászólásban szót, mert jó néhány olyan megállapítás hangzott el, amire nem szerettem volna kétperces, szakaszos módban reagálni. Megpróbálom összefoglalni azt, amire válaszolni szeretnék, és azt…
I/5705 Mi a Kormánynak a szándéka a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-vel?
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az interpelláló képviselő jelezte, kéri, hogy ne fogadjuk el a bizottsági jelentést. Ugyanezt javasolom én is. A problémák persze sokkal mélyebb gyökerűek, mint amit most itt a tízperces expozéban hallhattunk. Kü…
T/5450 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott, koherenciára utaló módosító indítványok döntő többsége nem az. Olyan indítványokat próbál visszacsempészni az MSZP, amelyet az elmúlt héten a parlamenti többség már egyszer kiiktatott, és ehhez…
T/5951 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy nem vált ki nagy népszerűséget ilyen szavazási hullámban egy általános törvénytervezethez hozzászólni (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), de a Házszabálytól való eltérés kikényszeríti azért azt, ho…
T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről
FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elutasítja ezt a törvénytervezetet, mint jeleztük, a napirendről is javasoltuk levenni azt. Nagyon súlyos sérelmet okoz a mai ada…