167 felszólalás
T/4321 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról, valamint egyes törvényeknek az egészségkárosodás mértékére vonatkozó új minősítési rendszer és a rehabilitációs járadék beveze
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem szorosan a témához kapcsolódva, de Csampa képviselőtársam szóvá tette a költségvetéssel kapcsolatos bírálatomra reagálva, hogy az egyéni képviselőknek ez az egyik lehetősége. Én elsősorban nem is arra gondolok, hogy ha egy képviselő egy négyszámje…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A honvédelmi költségvetés aktuális kérdéséhez szeretnék... (Dr. Kovács Zoltán és Bebes István az elnöki pulpitus felé mutogat.) Amíg mutogatnak képviselőtársaim, nyilván fontos ügyben...
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Teljes mértékben egyetértek Karsai úr felszólalásával, pontosan szó szerint ugyanazt mondtam, amit ön: a honvédelmi bizottságban ellene szavaztak, de a többi bizottságban az ellenzéki képviselők támogatták ezt a javaslatot. Ha visszai…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha az én példáimat észrevették, akkor Pokorni Zoltánt, Varga Mihályt és a komplett Fidesz-frakciót hoztam föl mint számomra elítélendő példát, mert azt gondolom, hogy ők a Fidesz vezetői, jelenleg legalábbis. Vagyis abban az…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Mielőtt a honvédelmi költségvetés néhány aktuális kérdéséről szólnék, el szeretném mondani azt, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem nemrégen tartott egy közvélemény-kutatást, amelyben azt a kérdést tette f…
I/3855 Kisbér, Oroszlány és környező településeinek közlekedéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Három kérdéssel fordulok önhöz, államtitkár úr. Az első. Ez év tavaszán a Környe-Kisbér-Pápa közötti vasúti szárnyvonalon megszűnt a személyszállítás. A gazdaságossági okokból szünetelő szolgáltatás helyett vonathelyettesítő buszjáratok szállították a…
I/3855 Kisbér, Oroszlány és környező településeinek közlekedéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Mivel én a kérdésemet is és ön a válaszát is három részben tette fel, én is szeretném a viszontválaszt három részben adni. Az első: azt gondolom, nincs okom kételkedni azoknak a polgármestereknek a szavaiban, akik megkerestek, mondván, hogy nem kaptak előzetes tájékoztatást. Ké…
T/3812 A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. A honvédelmi és rendészeti bizottság a délután folyamán ülést tartott, és a bizottság az ajánlás 1., 2., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 11., 12. és 14. pontjában szereplő módosító indítványokat mint tartalmilag összefü…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Én alapvetően a honvédelem kérdésével szerettem volna foglalkozni, de mivel egyéni képviselő vagyok, így az önkormányzati költségvetés is fontos kérdés számomra. Engedjék meg, hogy azt a vitát, ami itt kialakult, persze eldönteni nem akarom, de legalább vélemén…
T/3091 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A téma sok tekintetben összefügg, de azért mégis más. Ez a szabályozás a parlamenti nyelvhasználat szerint egy kis terjedelmű módosítást jelent, de összességében a hadseregben szolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses k…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Tehát jól értettem, 8 perc áll rendelkezésemre?
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem a Balla úr által elmondottakhoz kívánok csatlakozni vagy arra reagálni - ugyanis ügyes húzásnak tartom, hogy ilyen módon a saját módosítóját eladta, ha szabad így mondani, idézőjelben, természetesen -, inkább Csáky képviselőtársamhoz. Én változatl…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy figyelemmel hallgattam a vezérszónoklatokat és a bizottsági véleményeket is, hiszen majdnem egyedül vagyok nem orvosként ebben a teremben, tehát kérem, hogyha elbotlik a nyelvem, és például ezt a súlyponti kórházat nem…
T/1375 Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Ha megengedi, nagyon rövid leszek, képviselőtársam. Ha a móri és kisbéri kórház megmaradási esélye feleannyi lenne, mint az ön által felsorolt esélytelen kórházaké, akkor nem ülnék itt. Köszönöm szépen. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt, most már mondhatom, hogy két napban lefolyt vitában megítélésem szerint méltatlanul kevés szerep jutott a honvédelmi tárca és általában a honvédelmi üggyel összefüggő kérdések tárgyalásának. (Közbeszólás a Fidesz…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két dologra szeretnék reflektálni. Az egyik a létszám. Való igaz, hogy a jövő év végéig 4100 fő szolgálati és munkaviszonya megszüntetésére kerül sor a hadseregben. Ez azt jelenti - pontosan ez a megfogalmazás -, hogy ezek egy része szerződéses…
T/239 Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A honvédelmi és rendészeti bizottság a múlt hét kedden tárgyalta meg a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságának kérdését, és 9 igen, 8 nemmel, tartózkodás nélkül ajá…
T/19164 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ma délután megtárgyalta a parlament honvédelmi bizottsága az európai uniós műveletek engedélyezésével összefüggő alkotmánymódosítást. A bizottság megállapította, hogy időszerű és szükséges volt ennek a módo…
T/18109 A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Negyedik ciklusban vagyok Komárom-Esztergom megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselője; annak a választókerületnek, ahol a Vértesi Erőmű Oroszlány székhellyel található. Ez a jó néhány esztendő arra inspirá…
T/18109 A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Nem szóltam volna, ha Tóth képviselőtársam nem kér szót, jobban mondva talán nem is rá akarok reagálni, mert az az érzésem, hogy sok kérdésben nem tudja, miről beszél. Hanem arra szeretnék emlékeztetni, és ez az előző hozzászólásomból kimaradt, hogy a jegyzőkön…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Jegyzőkönyvön kívül szeretnék képviselőtársaimtól elnézést kérni, egy influenza után vagyok, és a hangom néha megbicsaklik - szíves elnézésüket. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi tárca költségvetéséről, általában a honvédelemről sz…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném felhívni a figyelmét Lasztovicza képviselő úrnak, hogy amit itt tesz, az nem korrekt dolog. Olyat mondani egy parlamentben, hogy vannak a környezetünkben olyan országokö - nevezze meg! Vegyen bátorságot magának... (Lasztovicza Jenő képvisel…
J/16677 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntésének módosításáról H/16821 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétel
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság elnöke, az országgyűlési határozat előterjesztője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament honvédelmi bizottsága június 20-án, tehát a nyári szünet előtt tárgyalta meg a jelentést, és általános vitára ajánlotta a plenáris ülés számára 9…
J/13967 A NATO műveleti alárendeltségű légvédelmi készenléti elfogó légijárművek alkalmazásáról H/14270 A NATO műveleti alárendeltségű légvédelmi készenléti elfogó légijárművek alkalmazásáról szóló beszámoló elfogadásáról
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A honvédelmi bizottság február 8-ai ülésén megtárgyalta az említett jelentést. Az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartotta 11 igen, 3 tartózkodó szavazattal. Ug…
J/13331 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntéséről H/14271 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolato
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága néhány nappal ezelőtt, közvetlenül az ülésszak kezdete előtt, február 8-ai ülésén tárgyalta meg a Magyar Köztársaság…
J/13331 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntéséről H/14271 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolato
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént több hozzászólás hangzott el, érdemben a napirendhez tulajdonképpen kizárólag Mécs Imre képviselőtársam, a szabad demokraták nevében mondta el az álláspontját. Azt gondolom, hogy a szociali…
T/12722 A büntető jogszabályok módosításáról
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A honvédelmi bizottság november 23-án tárgyalta meg a Ház előtt lévő törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát, és megállapította, hogy az igazságügyi tárca példásan jár el annak érdekében, hogy a bekö…
T/12472 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A délutáni, Házszabálytól való eltérés szavazását követően ült össze a honvédelmi bizottság, és tárgyalta meg, hogy általános vitára alkalmas-e ez a törvényjavaslat, amelyet a kormány új számon beny…
H/12496 Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003. (VI.3.) OGY határozat módosításáról
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A parlament honvédelmi bizottsága ma délután tartott ülést, és tárgyalta meg az iraki válság rendezésével összefüggő parlamenti határozati javaslatot, tekintettel arra, hogy kora délután döntöttünk arról, hogy a…
H/12496 Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 65/2003. (VI.3.) OGY határozat módosításáról
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mielőtt konkrétan hozzászólnék a napirendhez, szeretnék reagálni Demeter Ervin képviselőtársamnak arra a kijelentésére, hogy a bizottsági ülésen nem volt módja elmondani a véleményét. Valóban megvontam a szót Demeter Ervintől, miután a p…