1 328 felszólalás
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Aki ma délelőtt figyelte a vitát, az meglehetősen nehezen tud eligazodni abban, hogy miről is folyik a vita. Mert arra, ami a vita tárgya, Domokos képviselő úr azt mondta előző megszólalásában, hogy ez a törvényjavaslat igazából elfogadh…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még egyszer mondom, hogy adótörvényeket tárgyalunk, de hát Pettkó képviselő úr ismét a nyugdíjasokra próbál fókuszálni. Ha már itt szóba hozta, hogy milyen nagylelkűek lettek volna itt az európai uniós csatlakozás előtt, akkor azért el k…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Halljuk! - Mondjad! - Dolomit!) Elnök úr, szabadna kérni, hogy megkérje a képviselőtársakat arra, hogy csendben hallgassák végig a hozzászólást? Én is ezt tettem. (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiban.) Tiszte…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Demeter Ervin: Mennyiért árultátok a papírokat?) Én szeretném kérni a fideszes képviselőket, hogy tárgyszerűen próbáljanak hozzászólni. Ugyanis abban az időszakban, amikor az a bizonyos kabinetfőnököm működött, semmiféle törvén…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ismét azzal kell kezdenem a hozzászólásom, hogy megkérjem Lengyel képviselő urat arra, hogy legközelebb tárgyszerűen szíveskedjen hozzászólni, mert közpénzügyi államtitkárként semmi közöm nem volt Berkecz Máriához, a volt Millenáris Kht.-hoz, semmifél…
H/15431 Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása, különös tekintettel a szőlőbirtokokra
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előre elnézést szeretnék kérni, mert nem a napirendhez szólok, hanem Tállai András képviselő úr megszólalásához. Az ő kétperces hozzászólásának semmi köze nem volt a tárgyhoz, egy személyeskedő, enyhén személyeskedő (Tállai András: Enyhé…
H/13455 Keller László országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Többen mondják, hogy nem kellene, mégis kérem képviselőtársaim megértését (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Megvan a vázlat?), hiszen a vadászat kapcsán sikerült olyan kampányt folytatni ellenem (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Milyen…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lehet értelmes vitát folytatni a sportfinanszírozásról, de, Balsay képviselő úr, az nem lehet a vita alapja, ahogy ön felvezette a gondolatait; nevezetesen, hogy attól függne a sportfinanszírozás, hogy éppen ki vezeti a Magyar Olimpiai B…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Domokos Képviselő Úr! Ha ön korrekt vitapartner, akkor most újra megnyomja a kétperces gombot, felszólal, és elnézést kér tőlem azért, mert elfelejtett lemenni ön a tájékoztatási központba megnézni, hogy milyen módosító indítván…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Domokos képviselő úr eltávozott a teremből. Remélem, hogy visszajön, és figyel arra, akár a televízión keresztül is, hogy mit mondok, hiszen az ő hozzászólásával kapcsolatban kértem kétperces megszólalásra lehetőség…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én tulajdonképpen három módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni. Ebből a háromból kettő a múlt hétre esett, és már megvan a döntése az Országgyűlésnek. Itt többen köszönetet mondtak a módosító javaslat támogatásáért, én is ezt…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én Selmeczi képviselő asszony kérdésére szerettem volna reagálni, sajnálom, hogy kiment a teremből a képviselő asszony. Föltette a nagy kérdést, költői kérdést, hogy vajon a magántőke miért jön be az egészségügybe. Én meg azt mond…
V/12390 Úttalan utakon - avagy a kormány infrastruktúra politikája!
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kétszer is említette a frakcióvezető úr a nevemet, ezért úgy gondolom (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Dicsérőleg!), hogy néhány gondolatban érdemes reagálni. Való igaz, hogy a 2002-ig folytatott gyakorlatot meglehetősen elleneztem,…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az általános vitában is egymás után szóltunk, és az IBR, az irányított betegellátási rendszer volt az a közös pont, amit mind a ketten a hozzászólásunkban érintettünk. Én meglehetősen hosszú ideje,…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Zsámbéki-medence képviselőjeként és a budapesti agglomeráció egyik képviselőjeként szeretnék két módosító indítványhoz szólni. Az egyik már korábban benyújtásra került az 1976. ajánlási számon, a másik pedig a mai nap folya…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az az érzésem, hogy az ellenzéki képviselők azt feltételezik, hogy követjük az előző kormányzat rendkívül rossz gyakorlatát a PPP területén. Itt van nálam az Állami Számvevőszék jelentése a BS-csarnokról. Manninger úr, azt hiszem,…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Őszintén megmondom, arra gondoltam, hogy a vitának ebben a szakaszában már átfogó gazdaságpolitikai, költségvetés-politikai alapvetések kifejtésétől megkímélem a Házat, mert úgy gondoltam, hogy mások a fra…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nyugdíjemeléssel kapcsolatban két kérdést szeretnék érinteni. A vitában már többször visszatért a Fidesznek ez a bizonyos 3 százalékos nyugdíjemelése. Többször úgy hangzott el, hogy ezt az új kormány elvette a nyugdíjasoktól. Ti…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Örülök, hogy Varga Mihály képviselő úr visszajött a terembe... (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.)
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nekem most telefonált a Jutka néni, hogy Babák képviselő úr legközelebb szakszerűbben szíveskedjen hozzászólni, szakszerűbben szíveskedjen megközelíteni. Ezt üzente a Jutka néni. (Zaj az ellenzék padsoraiban.) A kormánypárti képviselők hosszú órák óta…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor, amikor Kósa képviselő úr a helyi adókról kezdett beszéli, azt gondoltam, hogy néhány dicsérő mondatot elmond itt a kormányzatról, megmondom őszintén. Főleg azért is gondoltam ezt, mert az adóerő-képességet szóba hozta a képviselő úr. Azért gond…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak a bekiabálásokra tekintettel szeretném mondani, hogy rádión, televízión keresztül figyelemmel kísértem ezt a meglehetősen méltatlan vitát, ami a nemzeti intézményünkről szól. Azért kértem most szót, mert hallgatva Domokos Lás…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Domokos Képviselő Úr! Nem mondtam azt, hogy jól van az úgy, hogy veszteségesen működik egy nemzeti intézmény. Ezt nem mondtam. Viszont (Babák Mihály: Azt mondta, hogy méltatlan a vita.) Méltatlan a vita, igen, mert tudni kell, hogy mi okozza…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azzal szeretném kezdeni a mondanivalómat, azért mondtam, hogy méltatlan a vita, mert fideszes képviselőtársaim pontosan tudják, hogy mi az alapvető probléma a Magyar Távirati Irodát szabályozó törvénnyel. Halász képviselő úr nem véletlenül jutott el a…
I/11574 Korrupció a közpénzügyi államtitkárságon?
KELLER LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nincs és nem volt korrupció a közpénzügyi államtitkárságon. (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban.) Érdemes tárgyszerűen megközelíteni a kérdést. 2004. szeptember 21-én a Legfőbb Ügy…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagy valószínűséggel a tíz percet sem fogom kihasználni, hiszen nagyon sok mindenről beszéltek már a képviselők a teremben a Magyar Nemzeti Bank hároméves beszámolója kapcsán. Kezdettől fogva figyelemmel kísértem a vitát, és megmondom őszintén, elnök…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy Tállai képviselő úr azt kifogásolja, hogy országgyűlési képviselőként egyáltalán miért ülök a teremben, miért nem vagyok máshol. (Tállai András: Nem! Nyugodtan üljél csak, államtitkár úr!) Képviselő úr, ezt ne tegye, mert országgyűlési…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Varga Mihály, Mádi László képviselőtársaim is arról beszéltek, hogy itt azok a nagyléptékű fejlesztések, amelyet Széchenyi-tervnek neveztek el annak idején, azok hiányoztak a 2003-as évből. Most itt van a zárszámadás, tisztelt k…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Annyi mindent mondtak itt ellenzéki képviselőtársaim, hogy két percben nem tudok mindenre válaszolni. Kedves Varga Mihály Képviselő Úr! Nem tudom, hogy pontosan 20 millió forint-e a működési költségünk, de államigazgatási rendszerben nem…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. A Széchenyi-tervről szeretnék visszamenni a 2003-as esztendőre - hiszen annak a zárszámadását tárgyaljuk -, valamint a vállalkozásfejlesztésre, különösen azért, mert Braun képviselő úr megszólalt. Örültem volna annak, ha elmondja, hogy a Magyar Vállalkozásfejle…