31 010 felszólalás
T/17313 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Salacz képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Felhívom figyelmüket, hogy a frakcióknak 30-30 perc, a független képviselőknek mindösszesen 8 perc áll rendelkezésükre. Elsőként megadom a szót F. Kovács Sándor képviselő úrnak, a Fidesz…
T/17313 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, F. Kovács Sándor képviselő úr. Most megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17313 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Most megadom a szót Nacsa Lőrinc képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.
T/17313 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Nacsa Lőrinc képviselő úr. Most megadom a szót Varga László képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17313 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Varga László képviselő úr. Most megadom a szót Varju László képviselő úrnak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17313 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Varju képviselő úr. Most megadom a szót Csárdi Antal képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17141 A Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a végzettséget és tudományos fokozatokat tanúsító okiratok kölcsönös elismeréséről szóló Egyezmény kihirdetéséről
ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyezték‑e a szavazatszámláló gépben! Soron következik a Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a végzettséget és tudományos fokozatoka…
S/17321 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja‑e az S/17321. számú személyi javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 116 igen szavazattal, 7 nem ellenében, tartóz…
H/17319 Dr. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
ELNÖK: Köszönöm, elnök úr. Most a forgatókönyv szerint meg kellene kérdeznem Hadházy Ákos képviselő urat, kíván‑e élni a felszólalás lehetőségével, de nincs jelen a teremben, így ezt nem tudom megtenni. (Folyamatos zaj.) Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket,…
H/17227 Szabó Timea országgyűlési képviselő tiszteletdíja csökkentéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok végére értünk. Most kétperces technikai szünetet rendelek el. (Számos képviselő távozik az ülésteremből.) (Szünet: 12.38 ‑ 12.40 Elnök: Lezsák Sándor Jegyzők: Gelencsér Attila és Hiszékeny Dezső)
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK : Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, amennyiben nem vesznek részt a plenáris ülés munkájában, fáradjanak ki a folyosóra. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A ko…
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Völner Pál államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Bajkai István képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Bajkai képviselő úr. Most megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Gyüre Csaba képviselő úr. Most megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Vejkey képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Harangozó Tamás képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Harangozó Tamás képviselő úr. Most megadom a szót Sebián-Petrovszki László képviselő úrnak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Sebián-Petrovszki László képviselő úr. Most megadom a szót Keresztes László Lóránt képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kétperces jelentkező nincs. További képviselői felszólalások következnek. Megadom a szót Varga-Damm Andrea független képviselő asszonynak.
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Varga-Damm Andrea képviselő asszony. Megadom a szót Tordai Bence képviselő úrnak, Párbeszéd.
T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Tordai Bence képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Több jelentkezőt nem látok, ezért az általános vitát lezárom, és megadom a szót az előterjesztőnek, Völner Pál államtitkár úrnak, aki láthatóan válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.
T/17280 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról és egyéb jogharmonizációs célú törvénymódosításról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőségünk. Most soron következik a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról és egyéb jogharmonizációs célú törvénymódosításról s…
T/17280 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról és egyéb jogharmonizációs célú törvénymódosításról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Völner Pál államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Bajkai István képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17280 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról és egyéb jogharmonizációs célú törvénymódosításról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Bajkai képviselő úr. Megadom a szót Gyüre Csaba képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17280 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról és egyéb jogharmonizációs célú törvénymódosításról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Gyüre Csaba képviselő úr. Most megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/17280 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról és egyéb jogharmonizációs célú törvénymódosításról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Vejkey Imre képviselő úr. Most megadom a szót Varga László képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Jegyző Úr!
T/17280 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról és egyéb jogharmonizációs célú törvénymódosításról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Varga László képviselő úr, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kétperces felszólalásra, további képviselői felszólalásra jelentkezőt nem látok, ezért az általános vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztő államtitkár urat, hogy kíván…
T/17272 Az Európa Tanács kulturális örökséggel kapcsolatos bűncselekményekről szóló, Nikóziában, 2017. május 19-én kelt egyezménye kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, Azbej Tristan államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Bajkai István képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.
Ülésnap megnyitása
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 6. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. A kormány nevében Dömötör Csaba államtitkár úr fog válaszolni.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr, az LMP frakcióvezetője: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó.