31 010 felszólalás
H/5241 Az adatvédelmi biztos és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának megválasztásáról (Bogdányiné dr. Mészáros Ágnes és dr. Tóth Gábor Attila)
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A szavazási idő alatt az ülésterem Duna-parti folyosóján csak képviselők, illetőleg a szavazásban közreműködők tartózkodhatnak. Bejelentem, hogy a szavazatok leadására 20 perc áll rendelkezésre, tehát erre 17 óra 5 percig van lehetőség. Tiszt…
Napirend előtti felszólalások
LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Halálának évfordulóján ma Csengey Dénesre emlékezünk. A pilvaxos márciusi ifjak és a Corvin közi srácok egyik utódára, akinek adatott elegendő történelmi ismeret, hogy kézrátétellel a sajtó nem lesz szabad, és a benzines palackok is…
J/4016 Az atomenergia 2005. és 2006. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/4149 Az atomenergia 2005. és 2006. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm, Tóth Ferenc képviselő úr. Két percre Potápi Árpád képviselő úr kért szót.
J/4016 Az atomenergia 2005. és 2006. évi hazai alkalmazásának biztonságáról H/4149 Az atomenergia 2005. és 2006. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm, Potápi képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem az előterjesztőket, kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Az együttes általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez n…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a kijelölt bizottságok állásfoglalása és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetése következik, 5-5 perces időkeretben. Bejelentem, hogy valamennyi kijelölt bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény is. Először megadom a…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Varju László képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Bebes István képviselő úrnak.
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Bebes képviselő úr. Megadom a szót Tompa Sándor képviselő úrnak, a környezetvédelmi bizottság előadójának.
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Tompa képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Katona Kálmánnak, a bizottság elnökének.
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, bizottsági elnök úr. Megadom a szót Godó Lajosnak, a mezőgazdasági bizottság előadójának.
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Godó Lajos képviselő úr. Megadom a szót Mohácsi József képviselő úrnak, a sport- és turisztikai bizottság előadójának.
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Mohácsi képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Hadházy Sándor képviselő úrnak.
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Hadházy képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Elsőként megadom a szót Baráth Etele képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja vezérszónokán…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Baráth Etele képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja jelezte, hogy a frakció álláspontját két vezérszónok fogja majd ismertetni. Elsőként megadom a szót Fehérvári Tamás képviselő úrnak.
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Fehérvári Tamás képviselő úr. Megadom a szót a Fidesz másik vezérszónokának, Kovács Zoltán képviselő úrnak.
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Kovács Zoltán képviselő úr. Megadom a szót Velkey Gábor képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, a képviselő úr.
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, Velkey Gábor képviselő úr. Megkérdezem a további képviselőcsoportokat, hogy kívánnak-e vezérszónokot állítani. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására várhatóan a következő ülésünkön kerül sor.…
T/5010 A pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Mivel az Országgyűlés nem bocsátotta részletes vitára a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, most a pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szól…
T/5010 A pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról
ELNÖK: Köszönöm, Hörcsik képviselő úr. Kettő percre Gyenesei képviselő urat illeti a szó.
T/5010 A pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról
ELNÖK: Köszönöm, Gyenesei képviselő úr. Több felszólalásra jelentkezőt a képernyőn nem látok. A részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a vita második szakaszát az ajánlás 15-24. pontjaira és a 27. pontra. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni hatperces időkeretben. (Dr. Gyenesei István jele…
T/5010 A pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról
ELNÖK: Köszönöm szépen, Gyenesei képviselő úr. Kettő percre Hörcsik Richárd képviselő urat illeti a szó.
T/5010 A pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról
ELNÖK: Köszönöm, Hörcsik képviselő úr. Kettő percre szót kér Gyenesei István képviselő úr.
T/5010 A pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról
ELNÖK: Köszönöm, Gyenesei képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e valaki még fölszólalni hatperces időkeretben. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt a képernyőn nem látok, így a részletes vita e szakaszát és a vita egészét lezárom. Megkérdezem Font Sándor képviselő urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakr…
H/5140 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Kormányzati Negyed beruházás részeként létrejövő Kormányzati Épület(együttes) megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdés
ELNÖK: Köszönöm, Cser-Palkovics képviselő úr. Keller László államtitkár úr két percre kér szót. Öné a szó, államtitkár úr.
H/5140 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Kormányzati Negyed beruházás részeként létrejövő Kormányzati Épület(együttes) megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdés
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni két percben. (Senki sem jelentkezik.) Hat percben? (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt a képernyőn nem látok. A részletes vitát lezárom. Újra van lehetősége államtitkár úrnak megszólalni. (Keller László jelzésére:) Elmondt…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, Tatai-Tóth András képviselő úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki válaszolni az elhangzottakra. Igen, jelzi Keller László államtitkár úr. Öné a szó.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm munkájukat. Holnap reggel 9 órakor folytatjuk munkánkat. Mindannyiuknak jó estét kívánok, az ülésnapot bezárom. (Az ülésnap 18 óra 04 perckor ért véget.) Dr. Hende Csaba s. k. Nyakó István s. k. jegyző jegyző Pettkó András s. k. Tör…
J/4871 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi tevékenységéről H/5207 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem az előterjesztőket, hogy kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Igen. Megadom a szót Kovács György elnök…
J/4871 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi tevékenységéről H/5207 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm, Kovács elnök úr. Megkérdezem a határozati javaslat előterjesztőjét, a kulturális bizottság előadóját, hogy kíván-e hozzászólni. Öné a szó, Jánosi György bizottsági alelnök úr.
J/4871 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi tevékenységéről H/5207 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm, Jánosi György bizottsági alelnök úr. Az együttes általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor. Következő ülésünkön a határozati javaslat elfogadásáról döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Soron kö…
J/4722 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február - 2007. február) H/5213 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február-2007. február) szóló beszámoló elfogad
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Először megadom a szót Teleki Lászlónak, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadójának, 15 perces időkeretben. Ö…