406 felszólalás
T/11079 A magánnyugdíjról és intézményeiről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Sajnálatos módon ennek a törvénynek a jelentőségét a parlament sokkal kevésbé értékelte, mint ahogy az valójában indokolt. Ez a törvény ugyanis a jövendőre nézve súlyos problémákat, veszélyeket idézhet elő. Felrúgja az eddigi magán-nyugdíjpén…
T/11079 A magánnyugdíjról és intézményeiről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Varga Mihály képviselő úr elmondta nagyon részletesen, szakmailag, hogy miért nem megfelelő ez a törvényjavaslat, és ehhez csatlakoznék, hiszen a törvényjavaslat lényegében úgy került a parlament elé, hogy nemhogy évek hoss…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Először is Kovács Tibornak mondanám, hogy ne ijesztgesse a Fidesszel a választókat a következő ciklusra. Azt gondolom, elég ijedtek azok maguktól a szocialista kormányzás miatt. Az elmúlt hét év teljesítménye miatt eléggé félnek é…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szabó Zoltán azt mondta, hogy vegyük észre, hogy válság van; azt gondolom, hogy mindenki észrevette, hogy válság van, és ha konkrétak és tényszerűek akarunk lenni, akkor azt is látni kell, hogy sajnos ez a válság Magyarországot sújtotta a legjobb…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Vojnik Mária szavaira röviden hadd reagáljak. Szívesen átadtam volna a telefont önnek, amikor most már nem tudom, hanyadszorra hívtak föl - segítettem tavaly is - a nyíregyházi kórházból, hogy az inkubátorprogram keretében ajánljak fel segítséget személy szerint, mert…
T/11078 A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló 2009. évi IV. törvény módosításáról
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat immár a negyedik kísérlet arra, hogy valami érdemi segítségnyújtást próbáljon a kormány a parlament támogatásával megtenni…
T/11078 A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló 2009. évi IV. törvény módosításáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan törvénynek a vitája kezdődik most a parlamentben, amely törvény ebben az évben született, és amely törvény kapcsán sokadszori nekifutás történik azon tekintetben, hogy próbáljunk segíteni a bajba jutott lakáshitelesek…
J/9457 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/10900 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések t
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési bizottságban az ellenzéki képviselők tartózkodtak, illetve nemlegesen is szavaztak. Elsősorban azért, mert ha behunyjuk a szemünket akkor, a…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A humán erőforrás teljes mértékben leértékelődik a 2010. évi költségvetésben. Erről a képviselőtársaim már szóltak az önkormányzatok kapcsán, az oktatás kapcsán, az egészségügy kapcsán, és egyébként ez így van más területeken is…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az államtitkár úr azt mondta, hogy szorítkozzunk a tényekre. Három olyan tényt mondanék az otthonteremtés, lakáspolitika területéről, ami, azt gondolom, világosan mutatja, hogy óriási válság van, ez pedig az egyik: 48 milliárdot vonnak el az…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Keller László tett egy olyan kijelentést, amit, azt gondolom, mindenképp helyre kell rakni. Tehát az államháztartás tényleg nem volt csődhelyzetben a 2008. év végén. Az állam volt csődhelyzetben. Ezt nem mi mondjuk, hanem mondják a haz…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2002-höz képest az államadósság 828 ezer forint volt egy főre, ma ez az összeg eléri vagy megközelíti a 2 millió forintot egy főre jutóan. Ez a szocialista kormányzás egyik legfontosabb statisztikája. Ha a GDP-arányt nézzük, akkor 2002…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Veres Jánoshoz kapcsolódva néhány ténymegállapítás. Tehát én azt állítom, és azt gondolom, nemcsak én állítom, hogy a 2008 őszi államcsőd közeli helyzetnek, illetve államcsődhelyzetnek, amit nemcsak én, hanem a Nemzeti Bank elnökétől k…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Skizofrén helyzetet élünk meg szerintem. Ugyanis mi volt 2008 őszén? A válság kirobbanásakor a kormány tagadta, hogy válság van. Rá egy hétre már a válságtól zengett a szocialista oldal, átfordultak a ló túloldalára, és mondták, hogy államcsőd fenyege…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Veres Jánosnak az előbb elmondottakhoz kapcsolódó mondatára reagálnék. Az kétségtelen, hogy az IMF-megállapodás a mai árfolyamokra kedvezően hatott, de az igazi kérdés, hogy ha nem lett volna egy felelőtlen gazdaságpolitika, akkor nem kellett volna az IMF-hez fordulni, tehát ak…
T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az uniós források lehívása kapcsán tervezés; a tervezés azért van alapvetően, hogy a tervek szerint próbáljuk alakítani a dolgokat. Hogyha a tervezés nem megfelelő, az, azt gondolom, az önök felelőssége, és az, hogy kevés…
K/10597 Miért nem működik az állami segítség a bajba jutott lakáshiteleseknél?
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány kezdeményezésére a parlament törvényt alkotott a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről. A törvény kihirdetését megelőzően már olyan propaganda-hadjárat indult, ami azt a…
I/6494 Advertum-gate? - El a kezekkel a magyar labdarúgástól
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csatlakozom Katona képviselőtársamhoz a tekintetben, hogy nagyon sajátos ez a műfaj, igazából a jegyzőkönyvnek mondjuk el a történteket. Ráadásul az én esetemben egy olyan pr…
I/6494 Advertum-gate? - El a kezekkel a magyar labdarúgástól
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottságban elég alapos vita folyt. Azt gondolom, akárhányszor mondják el, akár Keller László, akár pedig az államtitkár úr, hogy a 2001-es polgári kormánybeli döntés jó volt vagy nem volt jó, miért nem volt jó, ettől ez még…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már megint egy előkészítetlen és végiggondolatlan törvényt tárgyal a parlament, hiszen a vagyonadóról szóló javaslat mögött igazából komolyabb hatá…
T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról T/9818 A vagyonadóról
MÁDI LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt bárki tévedésbe esne, vagy félreértés áldozatává válna, leszögezném, hogy a Fidesz nem az adóemelésben, hanem az adócsökkentésben gondolkodik. Ha jellemző pártra az, hogy adót emel, az a Magy…
T/9662 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Két módosító indítványt nyújtottam be, azt szeretném röviden indokolni. A törvényjavaslat szándékai szerint alapvetően pozitív, üdvözlendő elképzelést tartalmaz, nevezetesen, hogy a kisebbségi tulajdoni részesedés esetén ne történjen automati…
T/9662 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottság megtárgyalta az indítványt, és számos észrevétel és megjegyzés hangzott el a tárgykörben. Abban a tekintetben konszenzus van, hogy egy ilyen válsággal terhelt időszakban…
T/9490 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az erősebb kurtítását a jövedelmeknek két dolog indokolja. Az egyik az, hogy 2002-ben anélkül, hogy bármit tettek volna, lényegében megduplázták a miniszterek és államtitkárok fizetését. A szocialistáknak a választási győzelem,…
K/9218 Szelektív állami kezességvállalás
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Sokszor nem kényelmes ez a szék, és az elődök döntéseivel el kell számolni. Ezzel kapcsolatos a kérdésem is. Egy 2009 februárjában elfogadott kormányhatározat értelmében két mezőgazdasági vállalkozás, az IKR Termelésfej…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési bizottságban az ellenzék tartózkodása egyértelműen azért született, mert méltányoljuk a jó szándékot, a jó szándékot, hogy közgazdászok egy…
J/8582 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007.) H/8897 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszer
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt 17 év privatizációjának nyomon kísérését próbálja megtenni ez az előterjesztés. Arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy vajon ez a 17 é…
J/8582 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007.) H/8897 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszer
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! A tények makacs dolgok. Ha most nézünk egy grafikont - (Mutatja.) mutatom önnek, ezt nem nagyítottam ki, ez az én hibám -, lehet látni, 1998 és 2002 között a GDP arányában csökkent (Keller László: És nominálisan?), csökkent az államadó…
J/8582 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007.) H/8897 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszer
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sikeres-e a magyar privatizáció? Erre a kérdésre keressük a választ, amikor tükörbe nézünk, és az elmúlt tizenhét év eseményeit vizsgáljuk. Igazából húsz évet kellene vizsgálni, mint ahogy képviselőtársaim is utaltak rá, a spont…
J/8582 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007.) H/8897 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszer
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyedül próbálja védeni harciasan azt a dolgot, azt a folyamatot, ami nehezen védhető. Ha most az államadósságról beszélünk, akkor folytatni kell az idősort, hiszen 2002-ben nem állt meg az idő, sajnos nem állt meg az idő. 2002 májusába…