406 felszólalás
T/8872 A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tavaly ősz óta egyre nehezebb napok járnak Magyarországra, és a legtöbbet szenvedett szereplők azok a családok, akik lakáscélú hiteleket vettek fel, és most azzal szembesülnek, hogy a törlesztőrészleteik drasztikusan megdrágulta…
T/6934 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A következőkben hat pontban sorolnám fel azokat a legfontosabb kritériumokat, észrevételeket, amelyek az erdőgazdálkodásról, az erdő védelméről szóló törvény kapcsán megfogalmazhatók. Az első, hogy azért is örülök ennek a törvén…
T/6686 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint ahogy képviselőtársaim is említették, egy tényleg fontos törvényjavaslatot tárgyal most a parlament, hiszen manapság azzal kell számolni, hogy…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hegyek vajúdtak és egeret szültek. Jól látszik a szóbeli előterjesztések során, hogy a nagy becsvággyal elhangzó nyilatkozatokat egy nagyon leegy…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Bár nem készültem Wiener képviselőtársamra reagálni, de mondott néhány olyan dolgot, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Azt mondja, nincsen államcsőd. Hát beszélje meg a miniszterelnökével, mert tegnap ő még azt állította, hogy elkerül…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én teljesen megértem Wiener képviselőtársamat, hogy próbálja védeni a mundér becsületét. Szocialista képviselőként, gondolom, hogy ez indokolt is, hiszen az elmúlt hat évben végig kormányoztak. Azt gondolom, ha összehasonlít…
I/6470 Angolos távozás - 400 munkahely szűnt meg Nyíregyházán
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Magyarország foglalkoztatási statisztikái az Európai Unióban a legsanyarúbb képet mutatják. A foglalkozási ráta adataiból az is kitűnik, hogy az Európai Unió 27 országában csak Málta van nálunk rossza…
I/6470 Angolos távozás - 400 munkahely szűnt meg Nyíregyházán
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! A problémák tényleg nem átmenetiek. Miközben önök félmillió munkahelyet ígértek, eközben azt látjuk, hogy nemhogy nőne a munkahelyek száma, hanem csökken. Olyan gazdaságpolitikát ígértek, amelyek a munkahelyek számának növekedését…
K/6432 Mit kíván tenni a tárca az erdőtelepítések válságos helyzetének rendezése ügyében?
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Míg 2004-ben, az utolsó tisztán nemzeti támogatásból megvalósult évben több mint 15 ezer hektár erdő telepítése valósult meg, aközben az idén az összesítések alapján csupán 4200 hektár várható. Emögött az a sajnálatos helyzet…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A kormány sajnos nem találja a dinamikus fejlődéshez vezető utat, amit viszont akar, az nem oda vezet - Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke mondja ezt, és azt gondolom, hogy az adótörvények vitájában, amely adótörvények módosítása nyil…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár úr azt állította, hogy a magyar gazdaságban a fundamentumok tekintetében minden rendben van, és a gazdaság jól működik. (Keller László: Nem ezt mondtam.) A mai újságból olvasom fel az alábbi KSH-hírt: "Az ipari termelés augusztusb…
T/6133 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról
MÁDI LÁSZLÓ, az összefoglalt kisebbségi vélemények ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vajon az elmúlt év Magyarország számára mit hozott? Körülbelül erre a kérdésre lehet ebből a tükörből némi választ, némi információt kapni. Meghallgattuk a kormányzati, kormánypárti véle…
I/6196 Botrányos privatizáció, elkótyavetyélt vagyon, milliárdos adósságok
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A 2007 szeptemberében elfogadott vagyontörvény alapján ez év január 1-jétől az Állami Privatizációs Vállalat jogutódja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lett. Megalakulásával, illetve a korábbi privatizác…
I/6196 Botrányos privatizáció, elkótyavetyélt vagyon, milliárdos adósságok
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, itt a Házban, csak a mai nap folyamán elhangzott jó néhány interpelláció, amely azt mutatta, hogy a privatizáció körül nincsen minden rendben. Arnóth képviselőtársam, Katona Kálmán képviselőtársam, Medgyasszay képviselőtá…
T/5726 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szólnék, egyrészt egyetértek Farkas Imre képviselőtársammal is. Itt a finanszírozás és a jogbizonytalanság kérdéskörei azok, amelyek…
T/4318 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4319 A költségvetési felelősségről és a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról T/4320 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban sajnos ki kell igazítsam két ponton is a pénzügyminiszter urat. Az egyik, azt állította az expozéjában, hogy a politikai ciklusokkal va…
H/5075 Az Új Tulajdonosi Programról
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan témát vitatunk most meg, amelyet a Fidesz-frakció és az ellenzék a napirendre vétel tekintetében ugyan nem ellenez, de egyetért sok olyan szakér…
H/5075 Az Új Tulajdonosi Programról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Újfajta értelmezését adja az elmúlt fél évtizednek, úgy beszél, mintha közösen kormányoztunk volna. Azért, mert egy döntésben egyetértettünk hat év alatt, eléggé erős absztrakció vagy nagyon sajátos, erős képzelet kell ahhoz…
T/4856 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól T/4857 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása so
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy nem kell nagyon hosszan ecsetelni azt, hogy ha az infláció nő, tehát a különböző termékek ára emelkedik és elértéktelenedik a pénz, az a kisebb címletű pénzérmék és bankjegyek elértéktelenedéséhez vezet, ami egy idő…
T/4856 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól T/4857 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása so
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány dolgot helyre kell rakni. Az egyik az, hogy ha egy szociálpolitikai eszköz vonatkozásában állít valaki valamit, az nem azt jelenti, hogy általában a szociális támogatásokra igaz az, amit mond. Attól, hogy a családi pótlék összege nem vált…
T/4856 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól T/4857 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása so
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem akartam már hozzászólni, de Keller László képviselőtársam megjegyzése nem maradhat megválaszolatlanul. Pontosítani kell a nyilvánosság, illetve a jegyzőkönyv számára is. Ő azt mondta, hogy beszélgetés folyt az euró bevezetéséről. Kérem, tisz…
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Le kell szögeznem, hogy tényleg egy rendkívül fontos témát tárgyal az Országgyűlés, és itt kell köszönetet mondani a korábbi ciklus illetékes bizottságának…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két dologról beszélünk: az egyik az, hogy mit teszünk, a másik az, hogy hogyan tesszük. A sikeresség szempontjából a "hogyan" kérdés legalább olyan fontos talán, mint a mit. A "hogyan": minden reformváltoztatásnak - a közgazdász…
I/4874 Halljuk a bocsánatkérést!
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az MSZP-SZDSZ-kormány 2003-ban lecserélte a Központi Statisztikai Hivatal szinte teljes vezetését. Az azóta megszületett bírósági határozatok törvénytelennek minősítették az önök döntését. Sőt, Soós Lőrinc alelnök esetében joger…
I/4874 Halljuk a bocsánatkérést!
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy cinikus megjegyzéseket nem kellene tenni. Akkor is, ha a bocsánatkérés megtörténik, ennek a hangneme is minősíti a válaszolót, és ebben az esetben a hangnem mindenképpen olyan volt, ami nem teszi elfogadhatóvá számomra ezt a válas…
H/4392 A Köztársaság tér 27. szám alatti, kincstári vagyon részét képező épület értékesítése tárgyában megkötött megállapodás állami számvevőszéki vizsgálatáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egyértelműen indokoltnak látja azt, hogy ezt az ügyet alaposan vizsgáljuk meg az egész parlament tekintélye okán, de leginkább a Magyar Szocialista Párt érdeke miatt is (Derültség az MSZP soraiban…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum jelen lévő képviselői a beterjesztett anyagot nem tartották általános vitára al…
T/3245 A foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálatos módon nem precedens nélkül való, amit Katona Kálmán elmondott az előbbiekben. Ennél az európai uniós csatlakozásunk szempontjából is fontos javaslatnál most 63 pontról szavaz az Országgyűlés. Ugyanis a módosítások után is hemzseg a ja…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy a múlt kapcsán is Keller képviselő úr vitatkozik Jauernik Istvánnal - mind a kettő szocialista párti képviselő -, és Jauernik képviselő úr vitatkozik a kormányával. (Keller László: Miért baj?) Ugyanis ami…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! "Felzárkózás, foglalkoztatás és fejlesztés - ez jellemzi a jövő évi költségvetést. Olyan költségvetés készült, amely nem vette figyelembe a jövő évi választásokat, mert nem pártérdekeket, hanem az ország folyamatos, kiegyensúlyo…