13 324 felszólalás
T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság álláspontjának, valamint az ülésen megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetésére kerül sor, öt-öt perces időkeretben. Először megadom a szót Molnár Albertnek, a bizotts…
T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy a kisebbségi vélemény ismertetésére vállalkozik-e valaki - kérem, gombnyomással jelezze. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő. Akkor viszont megkérdezem azt, hogy a gazdasági bizottság, illetve az önkormányzati bizottság kíván…
T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Írásban jelentkezett még két képviselő, Lengyel Zoltán és Katona Kálmán. Kérdezem, hogy itt vannak-e. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincsenek. Akkor viszont megadom a szót Török Zsoltnak, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon!
T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra jelentkezett Ékes József, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni a vitában. Gombnyomással jelezze! Jelezte is Hankó Faragó Miklós, az SZDSZ képviselője. Öné a szó, parancsoljon!
T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni. Gombnyomással jelezze! Máris két percre szót kért Ékes József, a Fidesz képviselője. Parancsoljon!
T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő. Kérdezem államtitkár urat. (Nincs jelzés.) Ő sem kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! Ezennel az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslato…
T/3029 A döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetése következik, 5-5 perces időkeretben. Legelőször megadom a szót Végh Tibornak, aki a költségvetési bizottság előadója. Parancsoljon!
T/3029 A döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most az emberi jogi bizottság állásfoglalásának az ismertetésére kerül sor, Tóth Gyula képviselő úr által. Parancsoljon!
T/3029 A döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megkérdezem, hogy a kijelölt bizottságok, a gazdasági, illetve az alkotmányügyi bizottság kíván-e előadót állítani. Kérem, képviselőtársaim jelezzék, ha van ilyen. (Nincs jelzés.) Úgy látom, hogy nincs. Köszönöm szépen. Tisztelt Orszá…
T/3029 A döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik a Fidesz képviselője, Balsai István képviselő úr. Parancsoljon!
T/3029 A döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mindjárt rendezzük is el a kérését, miszerint az ülésnap végéig lehessen módosítót benyújtani. Ezt rögzítsük, és akkor nem az általános vita lezárásig, hanem az ülésnap végéig lehet ehhez a törvényjavaslathoz is módosítókat benyújtani. Felszólalásra következik H…
T/3029 A döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni a vitában. Aki igen, gombnyomással jelezze! (Senki sem jelentkezik.) Nincs ilyen képviselő. Kérdezem az államtitkár urat, hogy kíván-e szólni. (Tátrai Miklós: Nem.) Nem kíván szólni a vitában elhangzottakra. Tisztelt Orsz…
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e szólni az államtitkár úr. Jelezte, hogy igen. Ötperces időkeretben öné a szó. Parancsoljon, államtitkár úr!
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy a kijelölt bizottságok kívánnak-e előadót állítani. Kérem, jelezzék! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő, így most a képviselői felszólalások fognak következni. Legelőször az írásban előre jelentkezet…
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Rövid, frappáns fölszólalást követően jelentkezett Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, tíz percben. Öné a szó, parancsoljon!
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ékes József, a Fidesz képviselője kért szót. Parancsoljon!
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, kíván-e még valaki felszólalni a vitában. Tátrai Miklós államtitkár úr jelezte, hogy kettő percben kíván reagálni valamire. Parancsoljon, öné a szó.
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni a vitában. Gombnyomással jelezze! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nem. Kérdezem Szabó Lajos képviselő urat, hogy kíván-e reflektálni a vitában elhangzottakra. Bólintott, hogy igen. Öné a szó, parancsoljon!
T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát ezennel lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, részletes vitára bocsátásra és részletes vitára várhatóan következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az általános…
T/3089 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra jelentkezett Pettkó András, az MDF képviselője. Parancsoljon!
T/3089 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra következik Vadai Ágnes, az MSZP képviselő asszonya. Parancsoljon!
T/3089 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most meghallgattunk kettő darab kettőpercest arról, hogy miért nincsenek itt a képviselők, miközben a napirend a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítása, úgyhogy kérném a tisztelt képviselőket, hogy térjünk a tárgyra, és a továbbiakban a felsz…
T/3089 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Csak a pontosítás végett: a tavaszi ülésszak február 1-jével kezdődik az alkotmány szerint. Csak azért, a nézőknek mondta, hogy pontosítsunk: januárban nincsen parlamenti plenáris ülés. (Dr. Kovács Zoltán: Nem mi akadályoztuk meg a kormányt, hogy az első napon törvényjavaslat…
T/3089 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kíván-e valaki szólni. (Nincs ilyen jelzés.) Úgy látom, hogy nem, viszont Szetey Gábor államtitkár úr szeretne válaszolni a vitában elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr, parancsoljon!
T/3089 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a fegyveres szervek…
T/3090 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Felszólalásra következik a Magyar Demokrata Fórum képviselője, Karsai Péter. Öné a szó, képviselő úr.
T/3090 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, Kis Zoltán képviselő úr. Parancsoljon!
T/3090 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra jelentkezett Vadai Ágnes, az MSZP képviselő asszonya. Parancsoljon!
T/3090 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Felszólalásra következik Csampa Zsolt, a Fidesz képviselője. Parancsoljon!