13 324 felszólalás
J/3294 Az Országos Rádió és Televízió Testület és az NMHH Médiatanácsa 2010. évi tevékenységéről H/5096 Az Országos Rádió és Televízió Testület és az NMHH Médiatanácsa 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Két dologra szeretnék reflektálni. Az egyik ezek a több képviselő által is említett összeesküvés-elméletek meg Nyugat meg itt mindenki összefogott és a többi. Szóval, tessenek kicsit elképzelni egyrészt azt, hogy vannak országok, vannak kormá…
Napirend előtti felszólalások
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr!
T/4906 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2012. évi egységes költségvetéséről
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Azzal kezdeném, hogy nincs könnyű helyzetben az előterjesztő költségvetési bizottság, hiszen egy olyan költségvetést kéne benyújtania, amiről valóságosan sok részletinformáció önmagában nem áll…
T/4906 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2012. évi egységes költségvetéséről
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Mondtam, hogy az előterjesztéshez nem kívánok szólni, ezért két percben ahhoz, amit Nyikos elnök úr említett. Egyrészt ne prionkodjon, azt hiszem, pontosan értjük egymást, hogy mennyiben lehet őt itt elmarasztalni vagy felelőssé tenni ezért az egész furcsa hely…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kulturális és sajtóbizottságban helyet foglaló ellenzéki képviselők nem tartották általános vitára alkalmasnak az előterjesztést, ahogy Menczer képviselő asszony is…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Előterjesztő! Én azzal kezdem a felszólalásomat, hogy természetesen ennek a törvénycsomagnak ahhoz a részéhez szólnék, ami a médiatörvényt érinti, illetve valamit mondanék az előkészítés folyamatáról is, hiszen egy törv…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nekem már volt egy felszólalásom, amit szeretnék folytatni.
T/2471 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Az első vitaszakaszban jelezném azokat az ajánlási pontokat, amihez szólni kívánnék, ez a 3., 4., 7., 9., a 24. és a 25., ami logikailag viszont úgy kapcsolódna egymáshoz, hogy a 3. ajánlási pontról külön, a 4., 24. ponto…
T/2471 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Miután képviselő asszony hat percen keresztül felvetett valamit, és egy kétperces arra szolgál, hogy reagáljunk az elhangzottakra, így kénytelen vagyok a két percem jó részét arra használni, hogy arra reagáljak, amit a képviselő asszony mondo…
T/2471 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy törvénybe olyan dolgokat kell beleírni egyébként, ami betartható, olyan dolgokat pedig nem kell beírni, ami egyébként nem tartható be, és nem lesz életszerű. Ez a kiegyensúlyozott tájékoztatás kérdése, amely mellett már én i…
T/2471 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 11., 12., 13., 14., 15. összefüggésében az első etapban, majd aztán a 18., 27., majd a 19., 28. pontokhoz kívánnék szólni. Nos, az első a 11., 12., 13., ehhez kapcsolódóan a 14., 15. ajánlási pontok, amelyeket két módosító jav…
T/2471 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, 2,5-2,5 percben fogjuk ismertetni a kisebbségi álláspontot. Ugyanis tájékoztatom önöket, hogy egyik oldalról mi nemmel szavaztunk, illetve egy kisebbségi állá…
T/2471 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan törvényjavaslattal van dolgunk, amely két médiát érintő és nemrég elfogadott törvény módosítását jelenti. Hogy tudjuk, hogy mivel van dolgunk, ez nem más, mint tulajdonképpen az Unió Európai Bizottsága és a magyar korm…
T/2471 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Nem csak az Európai Bizottság az egyetlen intézmény, aminek, ha úgy tetszik, az elvárásainak meg kell tudni felelnünk. Hadd mondjak valamit az Európa Tanács emberi jogi biztosának aggályairól, aki hosszasan fejtette ki, hogy mi a probléma, hiszen látni való vol…
T/2471 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Valóban kialakul itt egy érdemi vita a dolog körül, ugyanis egy-két dologra hadd reagáljak. Répássy képviselő úr azt mondta, hogy itt a magyar parlamentben kétharmados többséggel elfogadott médiatestület van, és ilyen még az 1996. éviben sincs benne. Államtitká…
Napirend előtti felszólalások
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy usque 9 órával ezelőtt még a mai napon fogadtuk el itt a Házban azt a médiatörvényt, amely az elmúlt hónapokban heves tiltakozást váltott ki nemcsak a magyar parlamentben, hanem a hazai médiaszakmai…
T/1747 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, elég sajátos helyzetbe került az Országgyűlés, hiszen valóban, ehhez a nagy terjedelmű médiatörvényhez ma érkezett 22 módosító javaslat, ami a koherenciaproblémák kiszűrésére volna hivatott. Ebből 16 az alkotmányügyi bizott…
I/1914 Miért aktív tettestárs a Kormány a teljes magyar média pártállamosításában?
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormányváltás óta a kormányzó pártok - a kormány aktív közreműködésével - elképesztő elszántsággal igyekeznek korlátozni és felszámolni a magyarországi médiavilág függetlenségét és szabadságát. A széles és nyilvános szakmai vitákat…
I/1914 Miért aktív tettestárs a Kormány a teljes magyar média pártállamosításában?
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, először is, örültem volna, ha a kérdésekre választ kapok. Minden olyan tételt fölsorolt, amit egyébként támogattunk a törvényben - ma ott ült a bizottsági ülésen -, például a magyar zenei kvótát támogattuk, meg támogatjuk mindazt, ami a gyerekek…
T/1940 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egy másik szempont szerint szeretném megközelíteni az alkotmánymódosítás kérdését, nem belemenve természetesen a médiatörvénynek nevezett előterjesztés vitájába, mert hiszen nyilván az alkotmánymódosítás alapvetően erről szól…
T/1940 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Hát, ha van itt bakugrás, akkor azt ön követi el, drága képviselő úr. Ugyanis a következő a helyzet. L. Simon László és Pálffy István képviselőtársa azért nyújtották be, mert egyébként nekik határozott szándékuk az, hogy kikerüljön a rendeletalkotás. Ezt ők elm…
T/1747 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a módosító indítványainkat illetően elrendezném az eredeti javaslatban szerepelt első vitaszakaszban felsorolt ajánlási pontokat. Ezt most nem tenném meg, hiszen mindenki látta írásban, miről van szó, elég hosszú a lista, úgy…
T/1747 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselő asszony, mint előterjesztő, ha az a cél, amit ön elmondott, tudja, akkor azt kell beírni a törvénybe. Van benne egyébként ilyen passzus az ön által benyújtott törvényben, ami arról szól, hogy ideiglenes jelleggel, kivételesen meg lehet adni. De ez nem…
T/1747 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Egy-két dologra muszáj reflektálni, ugyanis ez az egész zenei kvóta, vagy pontosabban az ezen túlmutató Mahasz meg ilyen lista, meg YouTube, ez azt a lavinát indítja el, hogy a szerkesztői szabadságot szeretnék egyébként uralni. Tehát nem csa…
A/1877 Hol van a kormány audiovizuális médiapolitikája?
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Kicsit zavarba ejtő a kormány ajánlata, mert ugyanis a kérdés arra irányult, hogy hol van a kormány audiovizuális médiapolitikája, és ha jól megnézzük, a magyarország.hu kormányportálon két minisztérium és miniszter hatáskörébe is tartozik, elsősorban a Nemzeti Erőforrás Minisz…
A/1877 Hol van a kormány audiovizuális médiapolitikája?
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ebből kiderült egyrészt, hogy nincsen semmifajta médiapolitikájuk, de azt próbálta elmagyarázni, hogy hol nincsen ez a médiapolitika. Nézzék meg egyébként a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak is a statútumát, abban is benne szerepel - eg…
T/1747 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
MANDUR LÁSZLÓ, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb elhangzottakhoz képest azért van kisebbségi vélemény a bizottságban, mert más az álláspontunk, és mi mást olvasunk ki a törvény szövegéből, mint amit egyébkén…
T/1747 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
MANDUR LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A most tárgyalásra kerülő T/1747. számú, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat lezárja a már eddig is öt elemből álló médiacsomagot, amely már létrehozta az Orbán…
H/1269 A Közszolgálati Közalapítvány, a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Zrt. vagyona meghatározott körének a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap részére történő átadásáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én az ajánlás 1-6. pontjaihoz szeretnék hozzászólni, már csak azért is, mert minden pont a jómagam és Lendvai Ildikó által benyújtott módosító javaslatokról szól. Az első módosító javaslatunk, ami az 1. ajánlási pont alatt szere…
T/1268 A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban egy olyan törvénymódosító javaslattal van dolgunk, amit ha az ember tüzetesen átvizsgál, akkor azt veszi észre belőle, hogy minden pontjában azt a törvénymódosítást módosítja, amit legutóbb az önök javaslatá…