568 felszólalás
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök Úr! Csak annyit szeretnék mondani, hogy valójában megtévesztő a cím, engem is megtévesztett; azért merem ezt mondani, mert ránézek, és ez valóban egy nemzetközi szerződés, de valójában ez egy fontos törvénynek, egy kétharmados törvénynek a módosítása. (20.40) Tehát egy kétha…
T/1699 Az Észak-atlanti Szerződés szervezetével aláírt "Békepartnerség" program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Közben megnéztem a naptáramat, október 18-ára hívta a miniszterelnök úr az ellenzéki pártvezetőket megbeszélésre. Ezen a megbeszélésen a miniszterelnök úr többek között előadta az egyeztetésre szoruló témák körében a csapatmozgások engedélyezését.…
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök úr, a megértését szeretném kérni, mert olyan bajtársaim nevét szeretném megemlíteni, akik meghaltak, kivégezték őket, és emiatt lehet, hogy egy kicsit túllépem az időt. Köszönöm szépen.
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívüli mértékben sajnálatos, hogy ezt a rendkívül fontos témát, az ország költségvetését egy sűrű héten próbálják lezavarni, letudni, a kormány egyetlen tagja van jelen, a Pénzügyminisztérium államtitkára…
T/1458 A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló, 1979. évi XI. tvr. módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Három héttel ezelőtt az ön zárszavára nem tudtam reagálni. Engedje meg, hogy mivel szorosan összefügg a módosító javaslatokkal, erre reagáljak. A kicsit szubjektív felszólalásomban arra hivatkoztam, hogy hosszú időt töltött…
T/1458 A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló, 1979. évi XI. tvr. módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Csákabonyi Balázs felszólalása után átgondoltam a Pokol Béla javaslatára vonatkozó megjegyzéseimet, és kérem, hogy azokat tekintsék tárgytalannak. Egyszerűen tévedésben voltam. A másik dolog: felmerül az, hogy tegyük fel, helyes a törvény 1. §-a. Akkor m…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Font Sándor Képviselő Úr! Bár nem látom itt. (Zaj.) Ti látjátok? Nem. Elnézést kérek. (Közbeszólás: Lelki szemeinkkel! - Derültség.) Az ő hosszas okfejtésével részben egyetértek, hogy a gyermekes családok valóban óriási terhet viselnek, mondhatni,…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Tállai András Képviselő Úr! Először elvarrom a kétperces hozzászólását. Sajnos, nem állt módomban a családi pótlék összegéről módosító indítványt benyújtani, mert az nem került bele ebbe a csomagba. A kedvezményekre vonatkozó…
T/1458 A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló, 1979. évi XI. tvr. módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Rendhagyó módon kezdem a felszólalásomat. Azt hiszem, hogy jelenleg egyedül vagyok a teremben olyan személy, aki hosszú időt töltött börtönben - hat évet -, és módja volt a legsúlyosabb fokozatokat is megismerni, átélte belülről ezek hatását,…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Itt volt olyan kétpercező felszólaló a kormánypártok részéről, aki kifogásolta azt, hogy a családi pótlékról beszélünk akkor, amikor adótörvényekről van szó. Úgy gondolom, nem lehet adótörvényekről beszélni anélkül, hogy a családok, a sokg…
H/1304 Az egyes állami vezetők tisztázatlan érdekeltségi kapcsolatai következtében kirobbant FIDESZ-Lockheed botrány tényeit és következményeit vizsgáló bizottság felállításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztő! Az első vitaszakasz, ha jól értettem, a 8. pontig terjed. Elsősorban a 7. pontban a Szabó József Andor és Borkó Károly képviselők által javasolt módosító indítvánnyal kapcsolatos a felszólalásom. Nevezett képvis…
H/1304 Az egyes állami vezetők tisztázatlan érdekeltségi kapcsolatai következtében kirobbant FIDESZ-Lockheed botrány tényeit és következményeit vizsgáló bizottság felállításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Fazekas Sándor korábbi hozzászólásához szeretnék annyit hozzátenni, hogy alapvető különbség van a kétféle kapcsolat között. Tehát az, amit a két fideszes képviselő javasolt, a korábbi ciklus, és tegyük hozzá, még az első ciklus, tehát még az Antall-…
T/728 A szerzői jogról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A szerzői jogról szóló törvényjavaslat sajnos Prokrusztész-ágyba szorítja a legmodernebben fejlődő ágat, a szoftver védelmét, a számítógépes védelmet. Ahogy ezt az általános vitában is többen elmondtuk, egy önálló szoftvertörvényre volna s…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megmondom őszintén, amikor a heti postával kézhez vettem az országgyűlési határozati javaslatot a hároméves irányelvekről, felcsillant a szemem. Ez az, amire vártam, ez az, amit kívántam, hiszen az előző ciklusban is és ősszel is többször…
T/669 Szabálysértésekről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kollégák! A 405. szám alatt benyújtott javaslatomat szeretném indokolni, mert ez bizony indoklásra szorul, hiszen megkérdezhetnék, hogy én, aki toleranciámról és liberalizmusról vagyok híres, hogyan jutottam el oda, hogy bünt…
T/996 Az egészségügyről szóló 1997.évi CLIV. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Nem az utolsó pillanatban, hanem két és fél órával ezelőtt jelentkeztem hozzászólása. Az, hogy a számítógép memóriája valamiért törölte, az a program hibája, és nem az enyém. De azért még idejében megnyomtam a gombot, és köszönöm szépen, hogy szót kaptam. A törv…
T/996 Az egészségügyről szóló 1997.évi CLIV. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csáky képviselő úr reflexiójára szeretném megjegyezni, hogy hallottam az ő felszólalását, televízión ugyan, de a szobámban, és hallottam, hogy idézett a Püspöki Kar Konferenciája titkárságának azon leveléből, amit közösen kaptunk meg.…
V/838 A kötelező sorkatonai szolgálat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és Magyarország NATO csatlakozása
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Varga László Képviselő Úr! (Mádai Péter a távozó dr. Varga Lászlóhoz: Ne menj ki!) Tisztelettel megjegyezném azt, hogy Fodor Gábor is, én is jóban, rosszban, balsorsban e hazában éltünk végig a mai napig, és úgy gondolom, hogy a hazafiasság és a ne…
V/838 A kötelező sorkatonai szolgálat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és Magyarország NATO csatlakozása
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az eddigi vita is azt mutatta, hogy helyesen tettük, amikor a szocialista párti képviselők aláírásával és együttműködésével javasoltuk, hogy erről a nagyon fontos kérdésről vitanapot tartsunk. Azt vártuk mind a kormánytól, mind az illetékes sz…
V/838 A kötelező sorkatonai szolgálat felváltása önkéntes és hivatásos hadsereggel és Magyarország NATO csatlakozása
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Hadd olvassak fel a vezérkar tervezési főcsoportfőnökségének "A haderő 2013-as dokumentációja" anyagából, amelynek a fő szlogenje képességeken alapuló minőségi haderő. "A 2013-ig tartó időszakban a haderő minőségi átalakulásának legfőbb összetevői a doktrinális…
T/728 A szerzői jogról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök Úr! Kérem, engedje meg, hogy a helyemről beszéljek, mert itt vannak a papírjaim.
T/728 A szerzői jogról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Elnézést kérek Kovács képviselőtársamtól, mindjárt átadom a szót. Tisztelt Isépy Tamás! Az előbb épp azt fejtegettem elég hosszan, hogy a szoftver fejlődése rendkívül nagy mértékű és rendkívül sok formációja van. Ezt egyben, egy kalap alatt kivonni több helyen f…
T/728 A szerzői jogról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Csatlakozni szeretnék ahhoz a mondanivalóhoz, amit Kovács Kálmán előadói beszédében mondott: az volt a célunk, hogy a tisztelt Ház, a tisztelt törvény-előkészítő és a nagyon tisztelt Hende Csaba államtitkár úr előtt világossá tegyük, hogy itt nem a jogi…
T/728 A szerzői jogról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Isépy Tamás igen tisztelt képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy én nem pejoratíven használtam az "archaikus" szót, hanem elismerően. A múlt században alkotott Csemegi-kódex, szabadalmi vagy kereskedelmi törvény egész Európában releváns törvény volt. Tehát a…
T/548 A temetőkről és a temetkezésekről.
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az általános vitában fejből idéztem Rui Barbosa definícióját a hazáról. Ezt én annak idején a börtönben olvastam és emlékezetből idéztem. Közben megkerestem, és a jegyzőkönyv kedvéért a pontos szöveget szeretném elmondani, mert nagyon méltó ar…
T/548 A temetőkről és a temetkezésekről.
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Hegyi Gyula képviselőtársam felszólalása is arra utal - megjegyzem, magam is részt vettem több kereszténydemokrata, illetve fideszes képviselővel együtt a Katolikus Püspöki Karnak ezen az informatív beszélgetésén,…
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy áttekintve az előterjesztést, kiderül, hogy igenis nagy szükség volt arra, hogy az Országgyűlés plénuma jelentse a civil kontrollt ebben a kérdésben, hogy az Országgyűlés plénuma tekintse át a Magyar…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
MÉCS IMRE (SZDSZ): Igen, elnök úr.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban nagyon fontos törvényről van szó, és valóban a lövészárkok nem a pártok között, sőt, nem más organizáció között, hanem nagyon sokszor a családon belül, a munkahelyen belül húzódnak. Ugyanakkor - ahogy itt tudós kollegáimtól is hall…
T/548 A temetőkről és a temetkezésekről.
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon örvendetes, hogy végre megszületett ez a törvényjavaslat és bekerült a Ház elé, hiszen évtizedekig rendeletek, rendelkezések, temetői házirendek szabályozták ezt az annyira fontos kérdést, hiszen - ahogy itt többen is…