2 015 felszólalás
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt szeretném megkérdezni az első mondatomban a kormánypárti képviselőktől, hogy emlékeznek-e erre a füzetre (Felmutatja.), kék és az a címe, hogy Lendületben az országö, és hogy önök szerint ez hatályban és érvényben van-e m…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Valószínű, hogy Kovács Tibor nem figyelt, mert láttam, hogy összebújtak röhécselni a felszólaláson, és nem nagyon figyelt a tartalomra. Úgyhogy javaslom, ha reagál a felszólalásra, akkor legalább figyeljen oda, képviselő úr. Szeretnék elmondani egy példát. Mezőkövesden járok…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Molnár úr, jól tudjuk, hogy leendő államtitkár úr? (Molnár Albert: Igen.) Esetleg, nem tagadja. Gratulálunk, akkor a kétperces már felfogható államtitkári megnyilvánulásnak. Javaslom önnek, ha államtitkár lesz, akkor kérdezze meg azokat az embereket, akikre szabályozást hozna…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Jól érezhető, hogy fogynak az érvek a kormánypárti oldalon - nem csodálom, megmondom őszintén. Azzal érvelni, hogy ez nem kötelező, egyszerűen elképesztő! (Dr. Katona Béla: Ez a piacgazdaság, András! Úgy hívják, piacgazdaság!) Akkor a parlament drága idejét ne raboljuk már az…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Jól érzékelhető, hogy most már lassan egymás között kell az ellenzéki képviselőknek vitatkozni. (Dr. Katona Béla: Nem ad szót az elnök úr, azért!) Megtesszük azt is szívesen, hogyha van értelme. Az értelme pedig az lenne, hogyha az itt lévő kormánypárti képvi…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Én úgy gondolom, a szocialista képviselők azt hiszik, hogy minél indulatosabbak, annál jobban igazuk van, pedig nincsen. Kár, hogy elment Katona Béla képviselő úr. Azt szerettem volna tőle kérni, magyarázza már el, hogyan jön ki, hogy 100 forintból 88-at kell befizetni. (14.1…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Ha jól értem a kormánypárti képviselőket, arról van szó, hogy van egy társadalmi réteg, amely hátrányban van azért, mert megszerez olyan jövedelmet, amely után nem tudja a nyugdíját megnövelni. Ha ez a probléma, és összesen ennyit akarnak kezelni, akkor én elfogadom, hogy ezt…
A/16409 Mi a célja a kormánynak a 4 %-os tőkejárulék bevezetésével?
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt év őszén a Gyurcsány-kormány meghirdette a célt: méltányos és igazságos közteherviselést, méltányos és igazságos adófizetési rendszert kell megteremteni. Azóta viszont már tudjuk, ha a Gyurcsány-kormány igazságról beszél, az azt jelenti, hogy…
A/16409 Mi a célja a kormánynak a 4 %-os tőkejárulék bevezetésével?
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Mondok három nevet. Megkérdezem öntől, tudja-e, hogy mi az azonosság bennük: Bokros Lajos, Draskovics Tibor és Veres János. Az az azonosság, hogy mindhárman pénzügyminiszterek, mind a hárman szocialisták, és mind a három miniszter neve mögé majd a csom…
T/15691 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy nagyon rövid törvényjavaslatról van szó, amely két paragrafusból áll mindösszesen. Ez a törvényjavaslat egy fogadóórán indult el az útjára. Akkor az egyik településen, Kisgyőrben egy hölgy elmondta, hogy milyen szerencsétl…
Napirend előtti felszólalások
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi nap során megtudhattuk Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrtól, hogy a gazdaság teljesen rendben van, az ellenzéket korholta amiatt, hogy vészhelyzetet jelzett az elmúlt hónapokban a magyar gazdaság, a magyar költségve…
J/15678 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről H/16057 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
TÁLLAI ANDRÁS, a számvevőszéki bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A számvevőszéki bizottság hagyományosan megtárgyalta az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről a jelentést, és azt hiszem, nem árulok el titkot, ha elmondom, ho…
J/15678 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről H/16057 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
TÁLLAI ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mint a frakció hozzászólója, vezérszónoka egy kicsit más megvilágításba próbálom helyezni az Állami Számvevőszék jelentését. Már a mai nap során a napirend tárgyalásánál szóba került az, hogy egy-e…
J/15678 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről H/16057 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tudom, hogy az államtitkár úr megtisztelte a személyemet, amíg kint voltam a teremből, és azt mondta, hogy összekevertem a papírjaimat. Szeretném azt bizonyítani, hogy semmit nem kevertem össze. Erről a jelentésről folyik a vita (Felmutatja.), és ebből szeret…
J/15678 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről H/16057 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
TÁLLAI ANDRÁS, a számvevőszéki bizottság elnöke: Köszönöm szépen. Tehát a határozati javaslat előterjesztőjeként a számvevőszéki bizottság nevében is szeretném megköszönni a frakciók, a képviselők részéről a felszólalásokat. Úgy gondolom, hogy ez a néhány óra, ez a napirend rávilágított az ország ma…
T/15691 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Rendhagyó módon egy levéllel kezdem az előterjesztést, amelyet én magam kaptam mint országgyűlési képviselő. Tisztelt Képviselő Úr! Alulírottö - valaki, aki Kisgyőr,…
T/15691 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak szeretném köszönetemet kifejezni képviselőtársam, a képviselő asszony nevében is, hiszen alapvetően a benyújtott törvényjavaslat tartalmának jogosságát és igazságosságát senki nem vitatta. Azt gondolom, miután a parlamentben azok vannak többségben, ak…
A/15748 Támogatja-e Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr az üzemanyag jövedéki adójának csökkentését?
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy ma történelmi csúcson van az üzemanyagár Magyarországon. Európában mindössze három országban drágább az üzemanyag a magyarországiaktól. A szomszédos országokban mindenhol kisebb az üzemanyagok…
A/15748 Támogatja-e Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr az üzemanyag jövedéki adójának csökkentését?
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Ön nyilván nem emlékszik 2000-re, hogy mi történt a parlamentben, hiszen akkor még a vállalkozások eredményeit és gyümölcsét élvezhette. Elmondom önnek, hogy 2000-ben történt meg az, hogy másfél évre befagyasztásra került a jövedéki adó emelése, annak f…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Elég furcsa helyzetben vagyunk, hiszen aki ezt a törvényjavaslatot benyújtotta, Draskovics Tibor pénzügyminiszter, mint tudjuk, őt a mai napon sajnos felmentették tisztségéből. (A Fidesz soraiból: Sajnos, szegény!) Egészen bizonyos, hog…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. A tisztelt Göndör képviselő urat nagyon tisztelem és becsülöm, de most jól érzékelhető, hogy neki sincs mondandója, mert visszafelé mutogat, megbírálja a költségvetési bizottságot, ahol egyébként kormánypárti többség van - tehát lehetett volna…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Előrevetítem, hogy a 20. és a 32. számú módosító javaslatról szeretnék beszélni, és a 32. módosító javaslattal fogom kezdeni. Ez a jövedéki törvényt módosítaná, amennyiben a parlamentben megkapja a többséget. Tisztelt Képviselőtársaim! Hetek óta zajlik az üze…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy nagyon különleges törvény vitája folyik a parlamentben. T/15264. számon nyújtotta be a kormány, a pénzügyminiszter az adókról és járulékokról szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Már maga az a té…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Megszoktuk már, hogy Katona államtitkár úr mindig a tényekkel és a valósággal vitatkozik, és azt mindig a fideszes képviselőkre fogja. Ebben a két percben szeretném azokat a változásokat felsorolni az adótörvényben, amelyek 2004-ben és 2005-ben léptek hatályba, aztán majd a k…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt én hiába mondom a vállalkozóknak, legalábbis ott Borsod megyében, hogy tessenek nézni a makroszámokat, a parlamentben az államtitkár szerint csökken az adó - úgyhogy ha megengedi, akkor én mégiscsak folytatnám, hogy miket is emelt…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Molnár Albert! Elolvastuk a törvényt, és a 64. §-ig semmi olyat nem találtunk benne, ami igazából változtatna és javítana a magyar vállalkozások, a magyar családok versenyképességén. A 65. §-ban viszont megtaláltuk a lényeget. Ugye ismeri? 75 m…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Higgye el, azzal, hogy ön minősít engem, saját magát minősíti. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Úgy van! Úgy van!) Ezek ma egy kormányzati tisztviselő érvei, hogy az ellenzéki képviselőt lebecsmérlem, a felkés…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy a kormánypárti képviselők szerepzavarban vannak. Itt minden egyes fölszólalásban azt bizonyítják, hogy hogyan nem lehet, hogy hogyan nem lehet változtatni, hogy az ellenzéknek nincsen igaza, és teljesen megelégednek. Amikor az ellenz…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, akárhányszor hozzászól, mindig minősít. Ezt egyszerűen nem tudja elkerülni. De most már rájöttem, hogy mi ennek az oka. Ön, ha jól tudom, a Horn-kormány idején a Statisztikai Hivatalban dolgozott, s ott biztosan magáévá tette azt a mondást, am…
A/15675 Naponta 10Mrd forinttal nő az államadósság, miközben az Európai Uniós pénzek milliárdjai várnak kifizetésre
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Bevallom őszintén, valószínű, hogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter úr megérzett valamit, mert én leginkább az államadósságról szeretnék beszélni, ezért inkább tőle kérdezném meg a következőket. Nemrég a Gyurcsány-korm…