63 felszólalás
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Kedves Képviselőtársaim! Az 1998-2002-es parlamenti ciklus második emléktörvény-javaslata fekszik most előttünk. Mindannyian tudjuk azt - azt gondolom, ezekkel többé-kevésbé egyet is értünk -, hogy a parlament a figyelmét elsősorb…
T/4163 A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nem szerettem volna hozzászólni, de nem tudom megállni, hogy Bauer képviselőtársamra néhány mondattal ne reagáljak; elsőként arra, amit azzal hozott összefüggésbe, hogy a felszólalásomban az első és a második világháború áldozataira kívántam volna…
T/4054 Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ma a globalizálódó világban, amikor minden az angol nyelv térnyeréséről szól, gazdasági, társadalmi és politikai értelemben véve is a kommunikáció egyetlen nyelve, mindenki számára az általános használat tekintetében az ang…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
UGHY ATTILA, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Kedves Vendégeink! A kulturális és sajtóbizottság április 11-én tárgyalta a T/4070. számú, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatot, és ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett által…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Nagyon rövid fél percben szeretnék reagálni arra a rövid szóriposztra, ami az előbb Bauer Tamás képviselő úr felszólalása alatt elhangzott. Én kifejezetten élvezem, és kifejezetten örülök ennek a mai vitának, mert ritkán láthat az…
Napirend utáni felszólalások
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen e késői órán a szót. Az alábbi filozofikus kérdéssel fordulnék önökhöz, ami úgy hangzik, hogy hol a határa egy város vagy városrész bevételmaximalizáló gazdaságpolitikájának. Meddig lehet elmenni egy önkormányzatnak, amikor a helyi ipart…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Nagyon nagy örömmel fogadtam azt, hogy szocialista képviselőtársaim ilyen nagy elánnal védik azokat a nemzeti közintézményeket, amelyeket a '94-98 közötti költségvetésekben (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem voltál bent az előzőbe…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Nem szeretnék párbeszédet folytatni Lendvai Ildikó képviselő asszonnyal, ezt a folyosón is meg tudjuk beszélni, de azért vannak olyan dolgok, amelyekről azt gondolom, hogy az ország nyilvánosságára is tartoznak. A Fidesz-Magyar Polgári Pártnak és a kulturális kabinetnek is az a…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Annak a történelmi pillanatnak lehetünk részesei, amikor egyet kell hogy értsek Bauer Tamás képviselőtársammal Budapest fejlesztése tekintetében és abban, hogy Budapestet mindenféleképpen fejleszteni kell, elsősorban a tömegközlek…
Napirend utáni felszólalások
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök asszony, köszönöm szépen a szót. Valóban II. fejezet ez a napirend utáni felszólalás, hiszen másfél évvel ezelőtt, 1999. március 1-jén is hasonló témában szólaltam meg napirend után. Akkor úgy kezdtem napirend utáni felszólalásomat, hogy egy olyan fontos dél-pesti ügyben…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Értem én és bizonyos szempontból tisztelem is vehemenciáját, felszólalási szándékát és sűrűségét Béki Gabriella képviselőtársamnak, de azt az egyet viszont nem értem, hogy akkor mi a baj a minimálbér-emeléssel. Ha egyik oldalról a…
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Néhány mondatban szeretném indokolni azokat a módosító indítványokat, amelyeket ehhez a törvényjavaslathoz benyújtottam. Módosító indítványaim 1. pontjáról, amely a kommunizmus áldozatainak emléknapja kifejezésről a kommunista dik…
T/1982 A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.évi I. törvény módosításáról
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Én sem szeretnék túl hosszú ideig beszélni, a Ház mai jó szokását megtörni azzal, hogy hosszú felszólalásommal ezt a kitűnő ütemet, amit sikerült délelőtt diktálni, megtörjem, ugyanis ennek a napirendi pontnak az előzetes kiírás s…
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Mielőtt rátérnék a napirendi pont tárgyalására, amire előzetesen felkészültem és amit ehhez szerettem volna mondani, mindenféleképpen szeretnék Donáth László képviselő úr két mondatára reagálni, amit még egy kétperces hozzászólásá…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan szerencsés kor szererencsés nemzedékéhez tartozunk, amely húsz emberöltőnként csak egyszer adatik meg, és átélhetjük a dátumváltás az egyről kettőre jutás numerikus és szimbolikus élményét. Ez…
T/666 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.évi XXII. törvény módosításáról
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Igazából nem szerettem volna kétpercezni a mai nap folyamán, a mai délutánon. Mindent keresztényi méltósággal tűrtem, amit az ellenkező oldalon önök ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban mondtak, egészen addig a pillanatig, amed…
Napirend utáni felszólalások
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Korábbi napirend utáni felszólalásomhoz hasonlóan most is egy évfordulóról való megemlékezés miatt kértem szót. Ez az évforduló szintén a múlt század második felének polgárosodó Magyarországához kötődik, máig ható összefüggései a valóban…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Csak nagyon röviden: sajnálom, hogy Lendvai képviselő asszony nem vett részt a tegnapi vitában, hiszen majdnem ugyanazt fogom elmondani, amit Pető Iván felvetésére is el kellett akkor mondanom. Az első az: borzasztó nehéz úgy felállítani a tév…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nem szeretnék elmenni a mellett a mondat mellett, amit Katona Béla képviselőtársam az oktatással, a költségvetéssel és a minőségi bérpótlékkal kapcsolatban mondott. Szeretném felhívni képviselőtársam figyelmét arra, hogy a minőségi bérpó…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A tévé konszolidációjával kapcsolatban szeretnék nagyon röviden hozzászólni, azzal kapcsolatban, amit Pető Iván képviselőtársam említett a költségvetési felszólalásában. Azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzet, ami a Magyar Tele…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Csak nagyon röviden szeretnék válaszolni, mert nem szeretném, ha párbeszéd alakulna ki Pető képviselőtársammal (Dr. Pető Iván: Életveszélyes! - Horn Gábor: Borzalmas lenne! - Dr. Kovács Zoltán: Ilyen rossz az az újság?), legalábbis itt, a mai nap folyamán. Azt gondolom, nagyon…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Üszögi-Bleyer Jenő képviselőtársam hozzászólásához lenne két megjegyzésem, illetve az általa felvetett problémához két aspektusból szólnék hozzá. Elsősorban abban a tekintetben, hogy képviselőtársam azt említette, 6-8 százalékos értékvesztés vo…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársam! Én nem a privatizáció szükségszerűségét kérdőjelezem meg, hanem azt gondolom, hogy van okos és ésszerű privatizáció, és van buta, elhamarkodott privatizáció is. Azt gondolom, hogy nem az a lényeg, hogy ki privatizált. Úgy látom, hogy az idő elmúltával…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Sajnálom, hogy Bauer Tamás képviselő úr kiment a teremből. (Lentner Csaba: Mindjárt jön vissza. - Béki Gabriella: Hallja. - Derültség.) Nagyon röviden szerettem volna csak reagálni arra, amit mondott. Remélem, képviselőtársam sem gondolja komolyan azt, hogy…
I/1268 A magyar tudományos könyvkiadás védelmében
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Egy, a magyar tudományos és kulturális élet számára igen káros következményekkel járó eseményre szeretném felhívni a figyelmüket. 1996-ban, Magyar Bálint minisztersége idején az Akadémiai Kiadót megvette egy holland érdekelt…
I/1268 A magyar tudományos könyvkiadás védelmében
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Figyelemmel arra, hogy ez a jogügylet az Akadémia és a holland kiadó között nem a jelenlegi kormány és nem az államtitkár úr működése ideje alatt következett be, a választ el tudom fogadni. Azonban a gyakorlattal, még ha Horn Gábor képviselőtársam e…
I/1414 A Vagyon Gyülekezete, avagy "egyház" és állam összefonódása a XX.század végén Magyarországon
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Mint minden jogállamban, így hazánkban is a legalapvetőbb emberi jogok közé tartozik a szabad vallásgyakorlás, mely jog természetesen magukat a politikusokat is egyénileg megilleti. Az azonban már nem tolerálható, ha egy politikai…
I/1414 A Vagyon Gyülekezete, avagy "egyház" és állam összefonódása a XX.század végén Magyarországon
UGHY ATTILA (Fidesz): Államtitkár úr, köszönöm szépen a válaszát. Az elnök úrtól elnézést kérve az előző 25 másodperces túllépésért, csak két nagyon rövid gondolatra szeretnék reagálni. Elviekben egyetértek az államtitkár úr válaszával, és a választ el is fogadom. Azonban az, hogy ez megtörténhetett…
Napirend utáni felszólalások
UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kivételesen, ám e Ház hagyományaitól korántsem eltérően, arra kérem önöket, hogy néhány gondolat erejéig fordítsuk figyelmünket egy olyan törvényhozási esemény évfordulójára, amely különösen jól érzékelteti a múlt század végi polgárosodó…
T/1177 Az ENSZ Közgyűlése által 1996.szeptember 10-én elfogadott Átfogó Atomcsend Szerződésnek a Magyar Köztársaság által történő megerősítéséről és kihirdetéséről
UGHY ATTILA, a környezetvédelmi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság május 17-i ülésén tárgyalta a Külügyminisztérium előterjesztésében ezt a javaslatot, és 17 egyhangú szavazattal általános vitára alkalmasnak találta. (Taps a kormánypártok soraiban.)