Péntek reggel a Fidesz–KDNP kezdeményezésére rendkívüli ülést tartott a Fővárosi Közgyűlés, amit az ATV közvetített. A frakció azt szerette volna elérni, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a jövőben csak a közgyűlés előzetes felhatalmazásával dönthessen a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában. A képviselők azonban nem fogadták el a napirendet, így a rendkívüli ülés kevesebb mint fél óra alatt véget ért.

Böröcz László arról beszélt, hogy reméli, hogy a BÖSZ ülését csak véletlenül hívták össze csütörtöki napra, amikor a VIII., a IX., az V., az I. és még több másik kerületben is testületi üléseket tartanak.