A bíróság megszüntette Jellinek Dániel letartóztatását, és nyomkövető eszköz alkalmazása mellett ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletet rendelt el vele szemben. Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatója további három hónapig letartóztatásban marad a Volánbusz Zrt.-t érintő korrupciós ügyben.
A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki döntését a Fővárosi Törvényszék közölte. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal mindkét gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta, a védők azonban elsődlegesen a kényszerintézkedés megszüntetését, másodlagosan enyhébb intézkedés elrendelését kérték. Szivek védői óvadékot is felajánlottak.
A bíróság hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja továbbra is fennáll mindkét férfivel szemben.
Jellinek együttműködött a nyomozókkal
Jellinek Dániel esetében a bíróság arra jutott, hogy már nem áll fenn az eljárás befolyásolásának olyan veszélye, amely indokolná a letartóztatás fenntartását. A gyanú szerint a korrupciós láncolatban elszigetelt szerepet töltött be, így korlátozottabb lehetett azoknak a bizonyítékoknak a köre is, amelyekre befolyást gyakorolhatott volna. A nyomozás során érdemi nyilatkozatot tett, és folyamatos együttműködési készséget mutatott.
A bíróság ugyanakkor továbbra is reálisnak tartja a bűnismétlés veszélyét. Indoklásában Jellinek büntetett előéletére, a vele szemben folyamatban lévő más büntetőeljárásra, valamint gazdasági szerepére és kiterjedt kapcsolatrendszerére is hivatkozott. Ezért nem helyezhetik szabadlábra korlátozások nélkül: ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletet rendeltek el, amelyet elektronikus nyomkövető eszközzel ellenőriznek.
Szivek letartóztatása további három hónapig tart
Szivek Norbert esetében a bíróság továbbra is indokoltnak látta a letartóztatást. Álláspontja szerint a gyanúsított központi szerepet tölthetett be a feltételezett korrupciós ügyben, a nyomozás pedig még korai szakaszban van. További érintettek azonosítása és vallomásaik befolyásmentes beszerzése is szükséges lehet, ezért fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye.
A bíróság szerint Szivek esetében továbbra is szükséges a kommunikáció teljes ellenőrzése, így letartóztatását további három hónappal meghosszabbították.
A végzés egyik ügyben sem végleges.
A Volánbusz-ügyben a hatóságok a közlekedési társaság személyszállítási szolgáltatásaihoz és autóbusz-beszerzéseihez kapcsolódó feltételezett korrupciós bűncselekményeket vizsgálják. A gyanúsítások szerint a buszbeszerzések során túlárazás történhetett, az ügyben felmerült vagyoni hátrány nagysága pedig a korábbi sajtóbeszámolók szerint elérheti a tízmilliárd forintot. Ebben az ügyben tartóztatták le Seszták Miklós egykori minisztert is.