Az Isztambuli Egyezmény ratifikálását sürgetik nőjogi szervezetek és magyar női lapok szerkesztőségei. Mérő Vera, az Egyenlítő Alapítvány szakmai tanácsadója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Rónai Egon vendégeként arról beszélt, miért tartja elengedhetetlennek a nők biztonságának garantálását, milyen változásokat hozhatna az egyezmény ratifikálása, és miért lenne szükség a szexuális erőszak szabályozásának módosítására.

Mérő Vera szerint a gyermekvédelem és a nők védelme elválaszthatatlan egymástól. „Nem létezik gyermekvédelem a nők védelme nélkül. Egy gyerek sosem lesz jól, hogyha az anyja nincs jól. Az a gyerek, akinek az anyját bántják, az a gyerek az sosem lesz jól és sosem lesz biztonságban” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a kérdés nem merül ki a családon belüli és párkapcsolati erőszak kezelésében: a nők egyenlősége és biztonsága is összefügg egymással. „Az egyenlőség, az egyenjogúság a biztonsággal kezdődik, de a biztonság az egyenlőséggel kezdődik” – mondta.

Az Egyenlítő Alapítványnál ezért több minisztérium számára is szakpolitikai javaslatcsomagokat készítenek. Mérő példaként említette a közvilágítást, a várostervezést és a közlekedéstervezést: szerinte ezek a területek is befolyásolják, hogy a nők mennyire érzik magukat biztonságban a mindennapokban. Úgy véli, a nőpolitika nem korlátozódhat egyetlen szakterületre, hanem horizontális szemléletre van szükség.

Mérő Vera szerint az egyezmény ratifikálásának egyik legfontosabb következménye az lenne, hogy Magyarország számonkérhetővé válna a vállalt kötelezettségek teljesítéséért. Szerinte amíg a kormány nem ratifikálja az egyezményt, nehéz elhinni, hogy a nők biztonságát valóban komolyan veszi. A beszélgetésben szóba került az is, hogy az előző kormány korábban a „genderpropagandára” és a migrációra hivatkozott az egyezmény ratifikálásával szembeni érvei között.

A bántalmazás gazdasági formái és az áldozatok helyzete

Mérő Vera arról is beszélt, hogy a kapcsolati erőszaknak olyan formái is vannak, amelyeket sokan nem ismernek fel. Példaként említette a gazdasági erőszakot: amikor valakinek nincs saját bankszámlája, nem engedik dolgozni, vagy anyagi függőségben tartják, ami megnehezítheti, hogy kilépjen egy bántalmazó kapcsolatból.

Szerinte a helyzetet tovább súlyosbíthatja, ha az érintettnek a gyermekével együtt sincs hová mennie, és az anyaotthonokban sincs elegendő férőhely. Mérő a műsorban arra az adatra is hivatkozott, hogy Magyarországon nagyjából minden második nő átélt már párkapcsolati erőszakot élete során.

Azt is hangsúlyozta, hogy az áldozatok intézményi fogadása és az ügyek kezelése terén is szükség lenne változásokra. Saját tapasztalatából olyan esetet idézett fel, amikor egy megerőszakolt nőt a kórházban nem láttak el megfelelően, a rendőrségen pedig a feljelentését sem vették fel. Mérő szerint az érzékenyítő képzések és az egységes protokollok segíthetnének abban, hogy az ilyen esetek ne maradjanak következmények nélkül.

„A lefagyás, hogy csak csendben sírdogált, az nem beleegyezés”

A beszélgetés egyik központi témája a szexuális erőszak jogi szabályozása volt. Mérő Vera elmondta, hogy korábban 40 ezer ember által aláírt petíciót nyújtott be az igazságügyi tárcának azért, hogy a szabályozás a beleegyezésen alapuljon.

Felidézte, hogy a kezdeményezésre azt a választ kapta: akkor lépnek, ha uniós irányelv születik a kérdésben. Mérő ezt fájdalmasnak nevezte, és úgy vélte, Magyarországnak saját jogalkotási lehetőségeivel is élnie kellene. Azt is kiemelte, hogy az áldozatoknak nem kell fizikai ellenállással bizonyítaniuk, hogy nem egyeztek bele a szexuális aktusba. „Az, hogy lefagyott, hogy csak csendben sírdogált, az nem beleegyezés” – mondta.

Mérő Vera a műsorban arról is beszélt, hogy évente átlagosan 1390, családon belüli szexuális erőszakot elszenvedő gyermek ügye válik bizonyítottá. Szerinte a tényleges esetek száma ennél magasabb lehet, mert a gyermekek gyakran nem mernek beszélni a történtekről, a környezetük pedig nem mindig ismeri fel a bántalmazás jeleit.

A megelőzés kapcsán úgy fogalmazott, hogy nem önmagában a büntetési tételek nagysága jelenti a legerősebb visszatartó erőt, hanem annak kockázata, hogy az elkövető lebukik. Ehhez szerinte a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésére, a társadalmi tudatosság növelésére és a tabuk lebontására is szükség van.

A beszélgetés végén Mérő Vera arról beszélt, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikálását a politikai szereplőknek is sürgetniük kellene. Megemlítette, hogy tudomása szerint a Tisza Párt női műhelyében prioritásként kezelik az egyezmény ügyét, és férfi politikusoktól is nyilvános kiállást vár.