DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Na most, a 480 forintos benzinár kapcsán az a helyzet, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy ezt nem mi találtuk ki. Ahogy többször elhangzott, ezt a maguk főnöke követelte a kampány során, és maguk ezt a kampány alatt mindannyian megosztották a közösségi oldalukon. Ott volt fenn, és nagyon sokuknak még mindig ott van fenn ez a követelés. Tehát amikor vitatkoznak, akkor nem velünk vitatkoznak, hanem saját magukkal vitatkoznak és múlttagadásban vannak. (Derültség a kormánypárt soraiból.) Bocsánat, igen! És amikor önök felhorkannak itt akkor, amikor mi ezt szóvá tesszük, igazán akkor buktatják le magukat.

De hogy konkrétumokról is beszéljek: Csontos Bence államtitkár úrnak a mai napig fenn van ez a posztja: „Ma 200 forinttal fizetünk több adót egy liter benzin után, mint 2010-ben. Ez nem védett ár, hanem továbbra is nyerészkedés.”

(13.30)

Kérdezem államtitkár urat, akkor tartja‑e továbbra is ezt az állítását, vagy ez csak egy ócska hergelés volt? Mert mi a helyzet most? Hogy állnak ezek a benzinárak? Olcsóbbak‑e, lementünk‑e 480 forintra, vagy pedig magasabbak, mint korábban? Mert mi a helyzet ‑ és itt kérdésem van pénzügyminiszter úrhoz ‑, mennyi adót szed be most, jelenleg a költségvetés, az államkassza azzal, hogy akár 480 forintból számoljuk a különbözetet, akár a korábbi védett árból, mégiscsak az a helyzet, hogy vagy 72 milliárd forinttal kap majd többet a költségvetés a következő négy hónapban ilyen árszint mellett, vagy pedig 35-40 milliárd forint többletbevételhez fog majd jutni. Mi az igazság? Mik a számok, miniszter úr?

És ha ebből levezetjük, hogy igazából, önök most, ebből a többletbevételből 20 milliárd forintot adnak vissza az autósok 20 százalékának, akkor valóban áll Csontos államtitkár úr állítása, hogy önök nyerészkednek a magyar állampolgárokon. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Fidesz-KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu