DR. SASI-NAGY EDIT, a Mentelmi Bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony, ismételten. Tisztelt Országgyűlés! A Pesti Központi Kerületi Bíróság indítványozta Toroczkai László mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt indult magánvádas eljárásban.

A képviselővel szemben egy bírósági végrehajtó tett feljelentést, egy tévéműsorban elhangzott, a végrehajtói rendszer korrupciós működésével kapcsolatos kijelentései miatt. Toroczkai László a feljelentő által sérelmezett beszédében előadta, hogy a végrehajtók által számára átadott titkos hangfelvételek szerinte egyértelműen alátámasztják bűncselekmények gyanúját, illetve bizonyítják a végrehajtó-maffia korrupt működését.

A feljelentés szerint Toroczkai László e videójában az abban megnevezett politikusok vonatkozásában olyan tényeket állított, illetve olyan tényekre közvetlenül utaló kifejezéseket használt, melyek szerint az általa megnevezett politikusok jogszabályokkal ellentétes módon juttattak bírósági végrehajtókat végrehajtói irodákhoz.

(10.30)

Toroczkai László ebben a kontextusban utalt egy végrehajtóra, akinek egy korábbi miniszter segített a végrehajtói helye megszerzésében, majd a tévéműsorban konkrétan meg is nevezte a feljelentő személyét. A feljelentő szerint Toroczkai László a videóban nem véleményt formált, hanem tudatosan a becsület csorbítására alkalmas tényekre közvetlenül utaló kifejezést használt.

A Mentelmi Bizottság az ügyet szintén a 2026. október 12-ei ülésén tárgyalta meg. A bizottság ülésén Toroczkai László nem jelent meg (Toroczkai László: Ott voltam!), pontosabban megjelent talán, csak nem tudta kivárni a sorát, mert a bizottság ülése egy kicsit elhúzódott.

A Mentelmi Bizottság elnökeként jelen ügyben is a mentelmi jog fenntartására irányuló határozati javaslat benyújtását indítványoztam, amely javaslat megfelel a bizottság korábbi ciklusokban, a magánvádas ügyek nagy részében követett gyakorlatának, illetve azon általános elvnek is, amely értelmében a mentelmi jog védelmet nyújt az országgyűlési képviselők számára a képviselői minőségükben gyakorolt szabad véleménynyilvánítás tárgyában.

Javaslatomat a bizottság 6 igen szavazattal elfogadta. A Mentelmi Bizottság javaslata tehát az, hogy az Országgyűlés Toroczkai László mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu