ELNÖK: Most a határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket (Nagy zaj.), hogy a bizottság a javaslatában úgy foglalt állást, hogy (Pillanatnyi szünetet tart. ‑ A zaj elhalkul.) a képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel.
Felhívom figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti‑e dr. Gurzó Mária országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés dr. Gurzó Mária mentelmi jogát 10 igen szavazattal, 178 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett nem függesztette fel.
Tisztelt Országgyűlés! A Pesti Központi Kerületi Bíróság indítványozta Toroczkai László, a Mi Hazánk képviselője mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt indított ügyben. Az indítványt megvizsgálásra átadtam a Mentelmi Bizottságnak, amely megtárgyalta azt, és benyújtotta a H/835. számú határozati javaslatát. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz.
A határozathozatal előtt megadom a szót dr. Sasi-Nagy Edit képviselő asszonynak, a bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni. Ötperces időkeret áll rendelkezésére. Parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés