10 234 felszólalás
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Salamon Képviselő Úr! Csak két, ön által elmondott szempontot szeretnék a magam részéről eltérő módon értékelni. Az egyik Németország esete: feles döntés van előírva, és politikai konszenzussal vagy legalább is konszenzuskereséssel -…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Fél percben csak! Köszönöm a szót. Tisztelt Salamon Képviselő Úr! Ön Kiss László párhuzamos indoklását annak megerősítésére idézte, hogy a háromhetes munkarend világosan és egyértelműen kielégíti az alkotmányossági követelményeket, de a testület ezt nem tette magáévá, és a test…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Salamon képviselő úrnak szeretném idézni az első hozzászólásomban mondottakat, mely szerint nyilván azt jelentettem ki, hogy önmagában a heti ülésezés nem követelmény. Hadd rögzítsem a MIÉP álláspontját ebben az egész kérdésben a kezdettől fogva. A MIÉP azt mon…
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Igazság és Élet Pártja nem először teszi szóvá a kormány energetikai döntései és a Fidesz programjában vállaltak közötti ellentmondást. A következő ígéretek a Fidesz választási programjában szerepelnek: A rossz privatiz…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztában vagyok azzal, hogy jelenleg általános vita zajlik, és az a feladatunk, hogy e szabályozni kívánt társadalmi viszonyról mindenki elmondja a maga általános véleményét, majd a részletes vita során újólag lehetősé…
T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy zárószavazás előtti vita van és koherenciakérdésekkel illik és szabad a Házszabály szerint foglalkozni, ezzel fogok igen röviden; ennek a törvényjavaslatnak a belső koherenciájáról, annak a hiányáról, ar…
J/809 Beszámoló az Országgyűlésnek a magyar tudomány helyzetéről H/1945 A Magyar Tudományos Akadémia elnökének a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolójához
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nem kívánok hosszabban szólni és vitát sem kívánok gerjeszteni, mert azt hiszem, hogy nincs különösebb vitáznivalóm Bauer Tamással, hiszen ha alapvetően eltérő szemléletet képvisel az ember, akkor legfeljebb azt tart…
J/809 Beszámoló az Országgyűlésnek a magyar tudomány helyzetéről H/1945 A Magyar Tudományos Akadémia elnökének a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolójához
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Mécs Imre Képviselő Úr! Nyilvánvalóan, miután ön nem vett részt az oktatási bizottságnak - mint a határozati javaslatot beterjesztő bizottságnak - három hosszan tartó ülésén, akkor úgy gondolom, hogy azért ilyen sommás minősítést mon…
J/809 Beszámoló az Országgyűlésnek a magyar tudomány helyzetéről H/1945 A Magyar Tudományos Akadémia elnökének a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolójához
BALCZÓ ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Egy ország a fejlesztési stratégiájának megállapításakor elsősorban az erőforrásait kell hogy felmérje. Szerencsés országok földje alatt olaj vagy más természeti kincs található…
J/1394 A Történeti Hivatal 1997-1998.évi tevékenységéről H/1666 A Történeti Hivatal 1997-1998. évi tevékenységéről szóló J/1394. számú beszámoló elfogadásáról.
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kíváncsian és örömmel várom Hegyi Gyulának a későbbi versidézeteit is, hiszen elég szomorú megjegyzések hangoztak el valamelyik televíziócsatornán a mostani Országgyűlés színvonalával kapcsolatban, és az ember örül anna…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Pető Iván az imént arról beszélt, hogy eltérő történelemszemléletről van szó, és mindenkinek joga van a saját történelemszemléletét képviselni. Ez tökéletesen így van! Annak, hogy a két történelemszemlélet nehezen békít…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Én dr. Kiss Gábor felszólalására szeretnék válaszolni, aki a kompromisszumkeresés jegyében kérte módosító indítványa támogatását. Ebben a módosító indítványban például a következő szövegrészt kívánja kivenni és elhagyni: "A magyar állam…
T/1816 A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Dornbach Alajos képviselő úr arra utalt, hogy én hogyan és kiket minősítettem hazafinak vagy éppenséggel nem hazafinak. Ő így fordította le azt a véleményemet, ami nem így és nem erre vonatkozott. Én annak esélyét latolgattam, hogy a jel…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megítélésem szerint itt tévesen használunk egy kifejezést, és oszlunk két táborra, amikor arról van szó, hogy fővárospártiak vagy fővárosellenesek, vagy főváros elleni keresztes hadjáratot ki akar viselni vagy ki nem. S…
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy házszabály-módosításról van szó, igyekszem tartani magam a Házszabályhoz, tehát a részletes vitában a módosító indítványokról kívánok beszélni, s az MSZP-nek olyan javaslata kapcsán, amely elh…
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Nem önmagában a 15-ös szám lenne alkotmányellenes, természetesen, hanem jelen helyzetben vagy a várható helyzetekben a 15-ös szám alkalmazásából következnének ellentmondásos helyzetek. Nyilván ezt próbáltam elmondani, természetesen a fogadókészség nem kérhető s…
Napirend utáni felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ügyrendi kérdésem arra vonatkozik, mi a feltétele annak, hogy napirend utáni felszólalásra sor kerüljön. Mikor kell leadni az erre vonatkozó, házszabályszerűen megfogalmazott címet és témát? A Házszabály szerint ebbe vajon belefér-e az, hogy…
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A korán beköszöntött tél, a nagy havazás sokaknak juttatta eszébe a kellemes gondot: időben le kell foglalniuk nyugat-európai síelésük szálláshelyét. Sajnos, sokkal többeknek el kellett kezdeni kalkulálni, hogyan,…
H/1576 A közérdekű adatok megismerhetőségéről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Benyújtott országgyűlési határozati javaslatunk a kormányt szándékozik felkérni, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez szükséges jog biztosítása, a közélet tisztaságának elősegítése érdekében bizonyos törvényeket módos…
T/1517 Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi olta
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársak! E törvényjavaslat tárgyalásának nem az az abszurditása, hogy itt ma egymáshoz képest teljesen eltérő dolgokról kell hogy véleményt nyilvánítsunk, gyakorlati, praktikus kérdésekről és morális, elvi kérdésekről, h…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A Lotz Károly képviselő úr által említett EU-5 keretprogram és a hazai kutatási alapprogram finanszírozásához szólnék hozzá röviden én is. Miközben mindnyájan tudjuk, hogy a magyar kutatógárda nemzetközi elismerése a…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! A költségvetés egy fejezetéhez szeretnék most hozzászólni, nevezetesen a XXXIII. fejezethez, mely a Magyar Tudományos Akadémia költségvetését jelenti, s amelyhez Lentner Csaba képviselőtársammal közösen módosító…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nem vagyok szakértője a társadalombiztosítási alapok kérdésének, kizárólag személyes ok vezet ahhoz, hogy röviden szóljak, de talán már ez is felesleges. Megértéssel figyelem Horváth Zsolt képviselőtársam pedagógiai küzdelmét. Én egy…
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Eredetileg kizárólag a beterjesztett határozati javaslattal kapcsolatban akartam elmondani a MIÉP véleményét, most azért röviden mégis ki kell térnem azokra az előttem elhangzott hozzászólásokra, amelyek e beterjeszt…
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Amikor a Magyar Igazság és Élet Pártja az Alkotmánybírósághoz fordult, két területen kérte a Házszabály megsemmisítését. Az egyik az, hogy az 5 százalékot elért pártnak lehetősége legyen frakciót alakítani, ugyanakkor kifejtette, hogy…
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Röviden a tízes számról szólnék, amit Hack Péter erősített meg az előző hozzászólásában, amikor tulajdonképpen pont azt elemezte, hogy milyen kellemetlenséget okozott bizonyos pártoknak az a tény, hogy a tízes l…
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Fel kell világosítanom Bauer Tamást, hogy nemcsak a MIÉP kevés ahhoz, hogy kétharmados többség legyen, hanem a Szabad Demokraták Szövetsége is kevés ahhoz, hogy kétharmados többséget tudjon létrehozni. Persze, a konszenzusra való törekvé…
H/1663 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról.
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Kizárólag Wiener György hozzászólása késztetett arra, hogy ismételten szót kérjek, mivel az érdemi, szakmai érveire szeretnék reagálni, és remélem, az enyémet is megpróbálja így kezelni. Az Alkotmánybíróság határozata nem tartalmazott ha…
T/1617 Az Országgyűlés vizsgálóbizottságairól
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A vizsgálóbizottságokat nagyon fontos intézménynek tekinti a Magyar Igazság és Élet Pártja, és valóban látjuk azt, hogy több kérdés ebben szabályozatlan. Az Alkotmánybíróság is felhívta arra a figyelmet, hogy a Ház…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés csekély Maradványa! A Magyar Igazság és Élet Pártja nem értett egyet azzal, hogy egy hét alatt történjen meg a költségvetés vitája, sőt frakcióvezetőnk a módosító indítványok beadásának későbbi lezárására is javaslatot t…