612 felszólalás
T/3008 A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
BÁNKI ERIK, az idegenforgalmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament idegenforgalmi bizottsága megtárgyalta a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló T/3008. számú törvényjavaslatot, valamint az Állami Számvevőszék jel…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Takács Imre képviselő úrral már az idegenforgalmi bizottságban is vitába szálltunk az áfacsökkentési javaslatai kapcsán, hiszen ott is elmondta azt, amit a mai plenáris ülésen is hallhattak képviselőtársaim; szorgalmazza az áfakulcsok csö…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról rendelkező törvényjavaslat fekszik most előttünk, melynek az általános vitáját folytatja a parlament. Ahogy azt az ál…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Takács képviselő úr kétperces hozzászólására szeretnék reagálni. Azt hiszem, hogy a képviselő úr tárgyi tévedésben van az áfacsökkentési javaslata tárgyában, és nagyon örülök, hogy erre az ellenzéki padsorból is néhányan…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma már egyszer szóltam az adókra és járulékokra vonatkozó törvénymódosítások kapcsán. Korózs Lajos képviselőtársam említést tett az adótörvény-módosítások idegenforgalmi területre…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁNKI ERIK, az idegenforgalmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament idegenforgalmi bizottsága 2000. augusztus 29-i ülésén megtárgyalta az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények…
T/2398 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal kezdeném én is a hozzászólásomat, amit már frakciótársaim elmondtak, de amit, azt hiszem, valamennyi, a parlamentben ülő párt képviselője, vezérszónoka, illetve hozzászólója megemlített. Végre egy olyan törvényjavaslato…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A törvényjavaslathoz beérkező módosító indítványok közül a bizottsági ajánlások 240., 271., 276. és 286. pontjával kapcsolatban szeretném a rövid véleményemet elmondani. Az első viszonylag egyszerű, hiszen a 240. pontban Horvá…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Pap János képviselőtársam egy nagyon fontos kérdésre irányította rá a figyelmet az iménti kétperces hozzászólásában, ez pedig az, amiről az előttünk fekvő határozati javaslat 4. pontja rendelkezik: ez a kétoldalú nemzetközi m…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden Koncz Ferenc képviselő úr felszólalásának utolsó mondatára szeretnék reagálni, amelyben azt mondta, ez a szennyezés, ez a környezeti katasztrófa ráirányította a figyelmet a Tiszára, ennek vannak pozitív és nega…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bajor Tibor képviselő úr iménti hozzászólása, úgy tűnik számomra, hogy nemcsak bennem váltott ki megdöbbenést, és nemcsak én figyeltem időnként megkövült arccal azokat, amiket ő elmondott. Leginkább úgy tűnt ez a hozzászólás…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy Bajor Tibor, aki ezt a vitát generálta, kiment a teremből, mert még az ő előző kétperces hozzászólására szeretnék reagálni, amiben említést tett arról a bizonyos összevont idegenforgalmi és területfejles…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy örömmel nyugtázom azt, hogy a vita végre visszatért abba a mederbe - hogy stílszerű legyek -, amelyben elkezdődött, és amelyben véleményem szerint egy ilyen fontos és a magyar lakosság nagy részét érintő ké…
H/2294 A Budapest Sportcsarnok újjáépítésének támogatásáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Több mint négy hónappal ezelőtt a televízió reggeli adásában döbbenten láttuk, hogy lángol, füstöl a Budapest Sportcsarnok, Magyarország és a főváros legnagyobb fedett sportlétesítménye. A tűz három órán keresztül tombolt. Eredmény…
Napirend utáni felszólalások
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Dunántúlon első és egyelőre egyetlenként megvalósuló pécsi traumacentrum ügyében szeretnék néhány gondolatot megosztani a tisztelt képviselőtársaimmal. Feltétlenül szeretném sürgetni ugyanakk…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Parlament! A képviselő asszony hozzászólására feltétlenül reagálnom kell, mert úgy érzem, hogy ő éppen a dolgok logikai menetével ellentétes megnyilatkozásról tett tanúbizonyságot előttünk. Azt mondta, hogy a legkiszámíthatatlanabb…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Urak! - már csak, akik a teremben maradtak. Bauer Tamás... (Közbeszólás az MSZP soraiban.) Az elnök asszonyt külön köszöntöttem, elnézést, csak hogy az ellenzéki képviselőket még itt az éjszakai vagy már kora hajnali órákban is…
Napirend utáni felszólalások
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Parlament! Először is köszönöm, hogy néhány képviselőtársam megtisztelt azzal, hogy ezen a hajnali órán meghallgatja egy, a választókerületem számára igen fontos kérdésben, a mohácsi kikötő ügyében és annak a fejlesztése tárgyában…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a költségvetési módosító javaslatok közül azokkal szeretnék foglalkozni, amelyek a magyar gazdaság egyik meghatározó ágazatának, az idegenforgalomnak a jövőjét döntő mértékben befolyásolják. Azt gondolom, képviselőtársaim…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Hegedűs Mihály képviselőtársam említett egy nagyon fontos kérdést, ez pedig a magyar társadalom gyógyszerfogyasztási szokásainak a kérdése. Sajnos, az az érzésem - és ezt nagyon sok helyről nagyon sok szakember is megerő…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 42. számon jegyzett módosító javaslatról és annak védelmében szeretnék önöknek rövid tájékoztatást adni. Elöljáróban engedjék meg, hogy Kökény képviselő úr álláspontjához fűzzek egy rövid véleményt. Az ön által előbb…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először Keller László képviselő úrnak szeretnék válaszolni arra a felvetésére, ami a mondandóm egy részének ellentmondására igyekszik a fényt rávilágítani. Valóban ellentmondásos az a tény - ezzel én is egyetértek -, hogy egy finanszírozási rend…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A mondandóm másik része Hegedűs Mihály képviselő úr hozzászólásához illeszkedne. Nagyon jól látta meg a képviselőtársam a gyógykezeléseknek és magának a gyógyfürdőknek azt a hatását - ezzel alátámasztotta a gyógyfürdő-szolgáltatások finanszírozásának s…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Abban az esetben, Keller úr, ha nem lesz elég a forrás a gyógyfürdő-szolgáltatások finanszírozására, olyan nagy baj még nem keletkezik, hiszen ez a kategória, tehát a gyógyfürdő-szolgáltatások sora felülről nem korlátos. Én a…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is valóban nagy nyugalommal foghatok bele e rövid mondókámba, hiszen az ellenzék, amely még délelőtt, a tévéidőben tolongott, és szeretett volna minél több mindent, érvet elmondani a költségvetésünk ellen, mostanra,…
Napirend utáni felszólalások
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A késői időpontban Mohács város egyik igen jelentős problémájáról szeretnék említést tenni, arról a sportcsarnokról, amelynek építése már több mint egy évtizede húzódik, és a város polgárai türelmetlenül…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy olyan módosító indítványról szeretnék most beszélni, amelyet dr. Bóka István, Lasztovicza Jenő és Kovács Ferenc képviselőtársammal adtunk be, és amely a nemzetgazdaság jelentős szegmensének képviselőjét, a brutt…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Keller úr dicsérő szavaira reagálva el kell mondanom azt, valóban volt beadott módosító indítványa Szekeres Imrének ebben a tárgyban, ő azonban 30 ezer forintra kívánta módosítani az üdülési csekkek adómentes felsőhatárát. Mi…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Keller László képviselőtársam hozzászólása indukált arra, hogy kétperces szólásra jelentkezzem. Megszoktuk már, hogy az ellenzék sokféle jelzővel illeti a kormányt. Az a dolga, hogy kritizálja a munkánkat, de ha van olyan ter…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látszik, hogy ma Keller úrral állunk vitában, de azt gondolom, hogy ez nem baj. A képviselő úr elmondta, hogy a kormány felelőtlen ígéreteket tett a választások során, és úgy tűnik, hogy most ezeket nem tudja beváltani. A…