122 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A szilveszteri visszaszámlálást követően évtizedes hagyománynak megfelelően az államfő köszöntőjét hallhattuk. A beszéd idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára is elérhető volt, hiszen az elnök mellett egy…
I/9027 Mire számíthatnak a mai fiatal munkavállalók?
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, házelnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Rengeteget hallhatunk, olvashatunk mostanában az úgynevezett nyugdíjhelyzetről. Az ellenzék minduntalan azt sugalmazza, azt közvetíti, hogy mekkora bizonytalanság van az öregségi nyugdíjak körül, pedig, tisztelt képviselőtá…
I/9027 Mire számíthatnak a mai fiatal munkavállalók?
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Jól látható, hogy az állami jelenlét biztonságot nyújt a nyugdíjasoknak, és garanciát jelent a mai aktív fiataloknak, megteremti ezáltal a generációk közötti szolidaritást, ezért válaszát nagy tisztelettel elfogadom. (Felzúdul…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
CSIZI PÉTER, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Első helyen kijelölt bizottságként a hétfői ülésünkön 13 igen szavazattal, 5 ellenében támogattuk a törvényjavaslatot, és általános vitára alkalmasnak találtuk. (14.30)…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes volt hallgatni Pál Tibor képviselőtársunkat. Valahogy az egyszeri ember jut eszembe a klasszikus viccben, hogy bármit mondanak neki, ugyanaz jut eszébe. Itt van egy törvényjavaslat ön előtt, aminél még ön is elismerte, hogy az egyik jó szándék…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Én azt mondtam, hogy a megyei jogú városok és a települési önkormányzatok 90 százaléka támogatta az előterjesztést. Én nem említettem a fővárost. Ez pedig a bizottsági ülésen hangzott el, ahol Varga képviselő úr is ott volt, és megké…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megpróbáltam végiglapozni a törvényt Vágó Sebestyén képviselőtársam felszólalása után, akit nem látok a teremben, illetve telefonál, úgyhogy remélem, tud egyszerre két helyre figyelni. Tehát, képviselő úr, figyeltem a felszólalását, és kerestem a törv…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy Szűcs Erika képviselő asszony hétfőn nem tudott eljönni a bizottsági ülésre (Szűcs Erika: Én is sajnálom.), mert az ön által felvetett pozitív megnyilvánulásra ott is szükség lett volna, amit egyébként most is köszönök. A kérdése…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, hogy megint sok ponton egyetértünk Szűcs Erika képviselő asszonnyal. Egyrészről természetesen az ellátottak érdekében én is azt szeretném, hogy tévedjen, képviselő asszony. Másrészről pedig egyetértek abban, hogy az önkormányzati, egészs…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elsőként Baráth Zsolt képviselőtársamra szeretnék reagálni. Mert abban igaza van, hogy már korábban is létezett az intézményi gyámság intézménye - ha jól tudom, ön nálam ezt sokkal jobban ismeri -, akkor megyénként volt egy ilyen gyám, és ha az inform…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bárándy képviselő úrra szeretnék reagálni, amikor azt mondta, hogy nem kapott választ. Képviselő úr, nem szeretném önt kijavítani, maximum nem fogadta el a választ. Hiszen azért ne felejtsük el, hogy az általános vita hat és fél órán át tartott. A hat…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Tisztelt Képviselő Úr! Attól, hogy egy előre leírt, gyönyörűen megfogalmazott és összerendezett beszédet mond el itt a tisztelt Ház előtt, az még nem biztos, hogy igaz. Képviselő úr, ön arra szólítja fel a kormánypárti képviselőket, hogy legyünk következetesek. Hát akkor előszö…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Képviselő úr, ön azt mondta, hogy én csúsztatok. Akkor most nem csinálok mást, mint hogy felmegyek a parlament.hu oldalra, és megnézem a jegyzőkönyveket és azt, hogy mit mondott Novák Előd. Novák Előd 2011. XII. hó 2-án, amikor a választási törvény vitája zajlott a parlamentben…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha már az ellenzék rendre él azzal a lehetőséggel, hogy az általános vitában oly sokat feltett és hangoztatott kérdéseit a részletes vitába is elhozza, akkor én is ezt fogom tenni. Az általános vitában feltettem egy kérdést a Jobbiknak. Akkor a Jobbik…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szilágyi képviselő úr nem figyelt oda, hogy mit mondtam. Én azt mondtam, hogy 2008-ban egy civil kezdeményezésre írtam alá Pécs belvárosában, és nem volt ott egy jobbikos logó sem. (Dúró Dóra közbeszól.) Az már csak érdekesség és hab a tortán, hogy ez…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Novák Előd képviselő úr felvetésére szeretnék csak reagálni, hogy a szükséges 200 aláírás most soknak vagy kevésnek számíthat-e. Volt már egy vita korábban közöttünk, hogy az 1500, illetve az 1000 ajánlócédula sok, mert kizárja a kis pártokat, önök pe…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Arra kérem Dúró Dórát, hogy akkor nézzük meg azt a törvényi részt, ami alapján ön úgy gondolja, hogy a pártdelegált muszáj, hogy a saját településén legyen, mert én úgy emlékszem, hogy mind a hatályos törvényben, mind pedig az előttünk lévő javaslatba…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én megnyugodtam most Tóbiás úr felszólalása után. Bevallom őszintén, megijedtem egy kicsit így fél kilenckor, hogy elkezdjük a választási eljárásról szóló törvény részletes vitáját, és rögtön a második előre bejelentett képv…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ez egy régebbi vita, ami itt közöttünk van, hogy különbséget teszünk magyar és magyar között (Tóbiás József: Nem teszünk különbséget), és határon túl élő és határon belül élő magyarok között. Ezt a vitát már lefolytattuk egyébké…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Remélem, Lendvai képviselő asszonynak nem rossz elszólás vagy rossz beidegződése volt akkor, amikor azt mondta, hogy a magyar parlamentben túszul ejtették a kormánypárti képviselőket. Tisztelt Képviselő Asszony! Ezzel szerintem ebben a parlamentben ne…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha Tóbiás képviselő úr igazat mondott, akkor még hat órán át itt leszünk, hiszen képviselő úr úgy kezdte a felszólalását, hogy a törvény legnagyobb részével nem értenek egyet, ehhez képest az elmúlt két és fél órában másról se lehetett hallani, mint h…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (FIDESZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetértek Harangozó képviselő úrral: figyeljünk arra, hogy mit mondunk és melyik padsorból. Mert amikor Nyakó képviselő úr terrorral fenyeget, nem biztos, hogy jó helyről érkezik. Hiszen tisztelt képviselőtársaim, ha terrorról és politikáról beszélün…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kihasználom az alkalmat, hogy ilyen késői órán beszélgetünk egymással, s akkor föltennék egy személyes kérdést a jobbikos képviselőtársaimnak, hiszen önöktől rendre hallom azt, hogy Kubatov-listák így, Kubatov-listák úgy. Tisztelt Képviselőtársaim! Én…
T/8405 A választási eljárásról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. (Az MSZP képviselői távoznak az ülésteremből.) És megnyugtatom Harangozó képviselőtársamat, hogy nem kell hogy elmenjen, nem fogok személyeskedni, hanem megpróbálom ezt a több mint hat és fél órás vitát méltó módon lezárni. A hat és fél óra alatt való…
T/8285 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény, valamint a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény módosításáról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem szeretném az időt rabolni, de Göndör képviselőtársunk hosszas felszólalásából egy komoly szeletet adott a közétkeztetésnek, és egy magyarországi nagyvárosból érkező példával próbált meg operálni. Tisztelt Képviselő Úr! Abban egyetértek önnel, hogy…
Napirend utáni felszólalások
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára önök is emlékeznek rá, hogy 2010-ben Pécs volt Európa kulturális fővárosa, és ennek az európai színvonalú évadnak köszönhetően számos olyan civil kezdeményezés született, ami azóta is töretlen, a sikere pedig bizto…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes volt hallani Göndör és Józsa képviselő urakat, mindkettőjük felszólalásában elhangzott egy-egy jelző: alkalmatlan és felelőtlen, majd ránéztem a kijelzőre, és ott volt az a párt, amely eszembe jut erről a két jelzőről: Magyar Szocialista Párt.…
T/6993 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönjük szépen a támogatást a parlament pártjaitól, hiszen a Koszorús Lászlóval közös előterjesztésünk, ha jól látom, majdnem mindegyik parlamenti párt támogatását bírja. A Lehet Más a Politika véleményét még nem hallhattuk, mert képviselői ma ni…
T/6321 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban az előttünk fekvő törvényjavaslat alapja egy alkotmányossági észrevétel, miszerint kikerültek azon betegségek - és itt most elsősorban a Williams-szindrómás betegekre gondolok -, amelyeket az autonómiatesztekkel nem lehet diagnosztizálni. De a…
T/6387 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szilágyi képviselő úr felszólalására szeretnék reagálni, aki budapesti és felcsúti látványberuházásokról beszélt. Azt mondta, bár egyetértenek a társaságiadó-kedvezmény utánpótlásra fordítható részével, de ne jöjjünk mi itt a létesítményberuházásokkal…