451 felszólalás
T/4831 Az otthonvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról T/4832 A kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíjmutató korlátozása, valamint az átlátható árazás biztosítása érdekében az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szocialista és a jobbikos képviselők miatt kénytelen vagyok rögzíteni, hogy 2011. november 7-ét írunk, ami azért fontos (Dr. Józsa István: Ünnepi beszédet mondasz? - Derültség. - Az elnök csenget.), ami azért fontos, hogy tudják,…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálatos módon Volner János képviselő úr eltávozott a parlamentből, pedig az ő hozzászólása miatt kértem szót. Amit elmondott az adókedvezmény-átcsoportosításról, azt egyszer már elmondta egy rádióban. Én azt gondoltam, hogy őt zavarja a műsor…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon tartalmas és hosszú beszédet kaptunk Lendvai képviselő asszonytól, de hadd egészítsem ki egy kis történelmi áttekintéssel, mert ez valahogy lemaradt, és a történelem az élet tanítómestere, szokták volt mondani. Ez így is van…
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
T/3502 A közbeszerzésekről
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A gazdasági és informatikai bizottság 2011. június 20-án tartotta ülését, amely ülésen 18 igen és 8 nem szavazat mellett a törvényjavaslatot általános vitára alkalma…
T/3502 A közbeszerzésekről
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban azt kell rögzítenem, hogy a közbeszerzés az államháztartás működtetésének egyik legfontosabb, formájában eljárásjogi, de tartalmi szempontból a kö…
T/3538 A szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Két percben szeretnék reagálni itt az előbb elhangzottakra. Nem akartam hozzászólni, mert nem az én profilom ennek a törvénynek a vitele, illetve ennek a gazdasági hátterét sem ismerem igazából. De azért azt el kell mondanom, hogy…
T/3549 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény módosítása az alaptörvény elfogadása miatt vált szükségessé. Az alaptörvény 23. cikke…
T/3549 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is hadd köszönjem meg a bizottságok támogató véleményét, ugyanis, ahogyan elhangzott a bizottsági vitában, a gazdasági és informatikai bizottság is, amikor ennek a törvényjavaslatnak…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság 2011. VI. hó 14-én tartott ülésén 18 igen szavazattal, 4 tartózkodással, 4 ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta a T/3359.…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom Józsa képviselő urat, de nagyon korán ment ma haza, mert a fáradtság jeleit látom rajta, ugyanis a két legutóbbi felszólalásában, ha visszatekintünk az előző napirendi pontra, két ellentmondásos állítást fogalmazott meg. Az egyik…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Schiffer képviselő úr hozzászólását én nagyra értékelem. Ezek után mit mondhatnék, mit kérjek? Egy sört. Ugyanis Józsa képviselő úr nem velem vitatkozik, hanem az akkor működő Költségvetési Tanáccsal. Az is nyilvánvaló tény - Gúr Nándor úrnak el…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha jól értem és jól látom a vita menetét, nagyon fontos kérdés ebben a törvényjavaslatban az, hogy hárompólusú lesz-e az egyeztetés vagy többpólusú. Az európai érdekegyeztetés rendszerében mind a kettőre van példa. Van hárompólusú egyeztetés, de…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tényleg nagyon rövid leszek, nem használom ki a két percet. Való igaz, amit már egy korábbi hozzászólásomban említettem, Józsa képviselő úr nagyon fáradt, ezért hadd mutassam be neki László Tamást, a Fidesz országgyűlési képviselőjét. Köszönöm a szót.…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót. A képviselő asszony tévesen idézte a munka törvénykönyvét, az a 17. §, amiről beszélt. Én a 16.-ról beszéltem, amelynek jelenleg hatályos szövege az OÉT-tel írt elő egyeztetési kötelezettséget a kormánynak. Tehát az OÉT-tel tárgyal a kormány, megegyezik v…
K/3400 Milyen lehetőséget lát a kormány arra, hogy az onkológiai gyógyszerek felírásának szabályai figyelemmel legyenek a betegek egészségi állapotára?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A fogadóórámon gondokat jeleztek az onkológiai betegségeket gyógyító gyógyszerek felírási gyakorlatával kapcsolatban, nevezetesen, hogy ezeket a gyógyszereket csak szakrendelésen lehet fölíratni, amely a betegeknek nagyo…
T/2883 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A fenntartható fejlődés bizottsága május 2-án megtartott ülésén 12 igen és 3 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta. A bizottság ül…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hazánk, Magyarország előttünk álló alaptörvény-tervezetének vitája során a szakmai műhelyekben és itt a Házban is sok érdemi észrevétel, javaslat, értékelés hangzott el. Sajnos, természetesen nem a javító, az ősz…
T/2491 A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslatnak volt egy kiindulási pontja, nevezetesen, hogy a mezőgazdasági vállalkozások beruházási hajlandósága az elmúlt években visszaesett. Az ágazatban a beruházási kedvet az elérhető támogatások határ…
T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A T/1941. számú törvényjavaslat célja, hogy nemzeti jogrendünkbe ültessük át azokat az uniós szabályokat, amelyek a szén-dioxid geológiai tárolásával kapcsolatos, valamint a vezetékes energi…
T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Európai Unió hosszú előkészítés után az elmúlt évben a klíma-energia csomagban jelentős jogszabályokat fogadott el. A klímavédelmet szolgáló jogalkotás célja az volt, hogy összehangolt intézkedéssoro…
T/1817 A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság ma délelőtti ülésén a törvényjavaslatot megvitatta, és azt 21 igen szavazattal, 4 nem ellenében általános vitára ajánlotta. A bizottság többségének véle…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Ház! A magyar parlament fontos döntést fog hozni, amikor alapos vita, érvek és ellenérvek kellően részletes kifejtése után elfogadja majd a Magyar Köztársaság 2011. évre vonatkozó költségvetését. Hallg…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tömören kell beszélnem, mert csak pár másodpercem van. Tisztelt Volner János Képviselő Úr! Úgy látom, hogy az Európai Parlament Monetáris Bizottságának ülésén elhangzottakat nem sikerült helyesen értelmeznie. Amit ön Rogán Antal képviselő úrnak…
T/1243 A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hallgatva ellenzéki, főleg jobbikos és LMP-s képviselőtársaim mondanivalóját, valóban, az ember megborzong, és azt mondja, ez a törvény valóban hiányos, nem kellően átfogó, és nem szabályozza a termőföld védelméről szóló rendelkezé…
A/1335 Tervezi-e a tárca, hogy a biztonsági elemzés készítésére kötelezett üzemeltetők esetében a katasztrófavédelmi besorolásokat felülvizsgálja?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Együtt érezve az áldozatok családtagjaival és azokkal, akik a vörösiszap áradása miatt elvesztették a vagyonukat, megelőzendő a súlyos ipari balesetek előfordulását, kénytelen vagyok feltenni azt a kérdést, hogy mi…
A/1335 Tervezi-e a tárca, hogy a biztonsági elemzés készítésére kötelezett üzemeltetők esetében a katasztrófavédelmi besorolásokat felülvizsgálja?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a megnyugtató válaszát. Azért egy-két dologra szeretném fölhívni a figyelmet. A konkrét esetben kérdéses az, hogy a Seveso II. irányelvvel összhangban volt-e az ajkai timföldgyár besorolása. Ha nem volt, akkor m…
K/1313 Mit lehet tenni a környezeti katasztrófák utáni tényfeltárás és kármentesítés felgyorsítása érdekében?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KNDP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A vörösiszap-áradás pusztítását látva, és annak következményeit értékelve láthatjuk, hogy az emberi életen túl anyagi javakban is komoly kár keletkezett. (17.30) A jelenlegi adatok szerint Kolontáron 35, De…