375 felszólalás
I/18005 Meddig folytatódik még a kormányzati struccpolitika, avagy kifizetik-e végre az orvosoknak járó ügyeleti díjat?
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Ami előre látható volt, bekövetkezett. Egy európai uniós irányelvnek megfelelően a hazai bíróság jogerősen kimondta: az orvosi ügyeleti idő teljes egészében munkaidőnek számít. Ez azt jelenti, hogy az ügyeleti díjakat is ennek m…
I/18005 Meddig folytatódik még a kormányzati struccpolitika, avagy kifizetik-e végre az orvosoknak járó ügyeleti díjat?
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Nem mondtam ki a leírt szöveg egyik helyén a cinikusö szót. Nem mondtam ki, most ki kell mondani, amit válaszolt, cinikus. Az első mondatom úgy hangzott, hogy egy európai uniós irányelvnek, és nem egészségügyi irányelvet mondtam. Bocsánat, figyelni ke…
V/17555 A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Annak idején a 619 ígéret egyike volt az egészségügyi intézmények stabilitását biztosító törvény. Kuncze Gábor ma is megerősítette, hogy az állam és az önkormányzatok közfeladatot ellátó vagyona köztulajdonban maradjon, igaz, hogy tett hozzá egy m…
V/17555 A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Az előbb már idéztem Kuncze elnök urat, miszerint a köztulajdonban kell maradnia közfeladatot ellátó intézményeknek, majd úgy folytatta, hogy a szolgáltatásba pénzt kell bevonni, mert nem teljesül ez a rendszer, mert rossz tulajdonosok. Nem rossz tulajdono…
V/17555 A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy Toller képviselőtársam után szólhatok, mert köszönetet szerettem volna mondani az előterjesztőknek, hogy idehozták a parlamentbe ezt a témát, és lehetőséget adtak arra, hogy odáig jussunk, hogy Toller László is azt mon…
V/17555 A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairól
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nincsen már benn Karakas képviselő úr, de Toller László itt van. A magyar alapellátásban a hiányzó orvosok száma nem változott, viszont az alapellátás minősége a privatizáció óta jelentősen nőtt. (Dr. Toller László: Odaadtuk ingyen a gépeket, és od…
V/17451 A Gyurcsány-kormány egy évéről!
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Kormányfő Kormánya - már akik itt vannak! (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Egyszerűen engem megdöbbentett a tetten érhető szó és tett ellentmondása. Azért döbbentett meg, mert hihetjük-e, hogy csökkentik az igazságtalanságot és az egyenlőtlenséget - mint ahogy…
V/17451 A Gyurcsány-kormány egy évéről!
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Miniszter úr reagált, és azt mondta, hogy megnyitottam a költségvetési vitát. Nem volt szándékom, de a Gyurcsány-kormány szoros kritikáját kell elmondanom, a huszonegy lépéssel egyetemben. Kérem, ez évben 600 millió forintos zárolás történt a ment…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kárpáti Zsuzsa összegezte az egészségügyet. Nagyon örülök, hogy ez a terület kitüntetetten és korán kerül a vita tárgyává. Nagyon érdekes volt, amit elmondott, mert mintha mindenben nem ugyanazt az anyagot olvastuk volna. Az EU-csatl…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen. Tekintve, hogy Kárpáti Zsuzsa képviselőtársam még néhány elemet említett, ezekre kellene kitérni. Azért kell kitérni, mert a zárolás azt jelentette, hogy egy 295 milliárdos rendszerből 8 milliárd került kivételre. A visszaosztás - mert itt a volumenkorlátozá…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kórháztörvény ügyében a tisztesség szót alkalmazni valahol tisztességtelen. Kérem, az a kórháztörvény nem azért bukott el, mert az Alkotmánybíróság nagyon aprólékos volt; azért, mert ide hozták vissza, és aznap délután még egyszer megkísé…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen. Köszönöm Vojnik Mária kiegészítését, hogy a nominális növekedés 27 százalék - ez kétségtelen. De akkor számoljuk, hogy mennyi volt az infláció, mennyi volt az energiaár-változás, a gyógyszerköltség teljes mértéke terheli az intézményeket, nem beszélve a lako…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen. Egyetlen mondatot szeretnék, elnök úr, ismertetni, mert itt úgy hangzott el, hogy a pontértékek, a súlyszámértékek változása valamit is javított ezen. A következőt írja a Számvevőszék a 72. oldalon: az egy esetre jutó ápolási napok számának csökkenése mellet…
T/16290 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. GÓGL ÁRPÁD, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Igen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az aggályokat és a nem szavazatainkat kell megindokolnom önöknek. A 97. évi törvény módosításáról van szó, ami a 2001-es, nemdohányzók védelméről szóló törvényt és a dohánytermék…
T/16290 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Május 24-én a Népegészségügyi Tárcaközi Bizottság elfogadott egy háromesztendős megvalósítási programot, amelyről az előterjesztő Kökény Mihály úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök úr 21 lépéses programjához csatlakozik,…
V/16024 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén?
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Végül is egy ciklus számvetése az, ami előttünk van, ami két kormányról szól, három miniszterről, és ha az utóbbi programot is figyelembe vesszük, legalább négy programról. Béki Gabriella említette, hogy kiegyensúlyozott eredményt,…
T/15641 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és egyéb, az egészségüggyel összefüggő törvények módosításáról
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségtelenül egy összetett, az egészségügyet ellátó rendszert széles körben érintő törvényjavaslat fekszik előttünk. A magyar egészségügy és kitüntetetten az Orbán-kormány periódusát kritika érte Kárpáti Zsuzsa részéről, azt kel…
T/15267 A felsőoktatásról
DR. GÓGL ÁRPÁD, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Tartózkodtunk, mert a szükségességet nem vitattuk. '93-ban volt az előző törvény, azóta uniós tagok lettünk, tíz év eltelt, és a XXI. század munkamegosztásában különösen…
T/14269 Az Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének kihirdetéséről
DR. GÓGL ÁRPÁD, a külügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A külügyi bizottság megtárgyalta az előttünk lévő ratifikációs okmányt, és elfogadásra egyhangúlag javasolta. (Szórványos taps.)
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint minden ősszel, reménykedve nyitottunk, hiszen ráfordult a szocialista-szabad demokrata koalíció a célegyenesre, hiszen jövőre 2005 van, ez a teljes éve ennek a kormányzatnak, ahol az ígéreteket és a megújult kormánynak…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
DR. GÓGL ÁRPÁD, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: (Folyamatos zaj, közbeszólások a Fidesz és az MSZP képviselői között. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Köszönöm szépen. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy egy olyan kérdésről van szó, a betegségről, amihez, Deák Ferenc óta tudjuk, a…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! A végén kezdem. Nyul István kollégámat arra kérem, hogy nézze át a praxistörvény vitáját, és rögzítse azt, hogy az Alkotmánybíróság tételesen éppen a praxistörvényt nevesítve a status quo fennmaradását mondta ki. Elnézést kérek, de ha valaki nem t…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Ma demokráciáról, üzletről, szolidaritásról beszéltünk. A demokrácia ügyében két dolog zavarta a kormányzó pártokat, az Alkotmánybíróság döntése (Dr. Szabó Zoltán: Egyikben sem nyilatkoztak!), hiszen a kisebbségi véleményt tekintették mérvadónak.…
V/12451 Új magyar nemzetpolitika belföldön és külföldön
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Többen érintettek ebben a kérdésben úgy, mint akiknek a rokonságán a határ valahol átlépett; az utolsó fiatal képviselőtársam, Újhelyi képviselő úr volt. Magam, ha rokont akarok látogatni, vagy sírt megyek látogatni, akkor eljutok Le…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! A nagyon alapos Molnár-munkához két megjegyzésem van. Molnár Albert képviselőtársam 400 millió forintot vonna el a múzeumfenntartásból az emlékhelyépítésre. (Varga Mihály: Erről beszéljen!) Mi magunk is csak 50 milliót szántunk vo…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Lenártek András képviselőtársamhoz csatlakozva, aki a térségi igazságtalanságok javítására tett ajánlást, illetve említette az egészségügyi beruházások elmaradását, számomra megdöbbentő az, hogy azt nyilatkozza október 11-én Rácz Jenő: Nem é…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Az előző hozzászólást örömmel vettük. A gondunk csak az, hogy a gyakorlatában is ilyen biztosaknak kellene lennünk, mert ha kis közösségek támogatásáról beszélünk, és nulla a támogatás, mint ahogy a Segítő Jobb Alapítványnak nulla lett a támo…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Igen, ez az általános vita megismétlődése, majdnem a sorrend is azonos. A Fidesz álláspontja az, hogy a modellkísérletre szükség van. A modellkísérletnek van olyan eleme, ami továbblépést jelenthet a kiegészítő biztosítási rendszerhez, ez ped…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Mézes Éva képviselőtársam egy modell bővítéséről beszél akkor, amikor a modellről még senki nem mutatta ki, hogy az jó, mely pontokon hibás, hol hasznosítható az általános ellátásban. A jelenlegi modellben szerepel rendelőintézet, ki…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Az egészségügy szembesül egy alul nyitott költségvetéssel. A Számvevőszék most már többedízben kifogásolta azt, hogy a bevételek és a kiadások között lévő különbség több mint 300 milliárd forint, és ez csak oly módon rendezett, hogy a kasszáb…