139 felszólalás
T/577 Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! E korai órára való tekintettel kezdhetném úgy is, hogy jó reggelt vagy ébresztő. Engedjék meg, hogy ezt azért is tegyem meg, mert a beterjesztett törvényjavaslat éppen erről szól, arról szól, ami az e…
Napirend utáni felszólalások
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt nyolc évben sok mindennel találkoztunk már ebben a Házban, de néhány ellenzéki képviselő viselkedése, kirohanása azért sokunkat meglepett, választóinkat pedig felháborította. Történt ugyanis, hogy az egyik dunántú…
J/10980 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2008. december - 2009. október) H/11084 A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról H/11101 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2008. december - 2
DR. HEINTZ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt elkezdeném álláspontunk ismertetését, engedjék meg, hogy rögtön reagáljak Winkfein Csabára, hiszen ez az anyagban benne van végül is, tehát a kábító…
J/10980 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2008. december - 2009. október) H/11084 A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról H/11101 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2008. december - 2
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy Winkfein képviselőtársam hozzászólását egy mondatban minősítsem a jegyzőkönyv számára.
K/11206 "Quantum satis", avagy Amennyi elég
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! "Quantum satis", azaz "amennyi elég" - írják a doktorok a gyógyszerész által elkészítendő gyógyszerek receptjeinek a végére. Ez azt jelenti, hogy a készítendő kúphoz, kenőcshöz annyit keverjenek az ad…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ezt a 44 perce tartó érdekes és izgalmas pengeváltást megszakítsam, és a saját módosító indítványomról szóljak, szigorúan szakmai alapon. A módosító indítványom célja, hogy a magyar álla…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy Bókay képviselő úrnak végre átütötte az ingerküszöbét egy olyan szakmai kérdés, amelyről talán érdemes lenne vitázni, ahelyett, hogy tényleg pengét váltunk folyamatosan. Nagyon röviden: Magy…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetés nyertese az egészségügy - hirdette ki nemrég az egészségügyi miniszter, miközben leült tárgyalni a fenyegető összeomlás miatt bozótharcot folytató és éhségsztrájkot is beígérő kórházvezetőkkel. Igen, nagyon n…
Napirend utáni felszólalások
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Amióta a 2010-es költségvetés számai kiszivárogtak, tudható, hogy 40 milliárd forintot el kíván a kormány vonni a közösségi közlekedéstől, így a MÁV-tól. Somogyban hónapok óta terjednek a hírek vasútvonalak…
K/10582 Bekeményített a miniszter, avagy mit adna Ön a lisztérzékenyeknek kenyér helyett?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ön a 2009. május 26-ai parlamenti ülésen Medgyasszay László képviselő úr interpellációjára, amelyben a lisztérzékenyek támogatásáról kérdezett, azt találta válaszolni, hogy süssenek kenyeret a betegek…
Napirend utáni felszólalások
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Hónapok óta halljuk az egészségügyi ellátórendszer és a kórházak vezetőitől, hogy súlyos anyagi gondok elé néz ez a terület is. Az első figyelmeztető jelek július elején…
I/9538 A vonat nem vár, elindult már...
HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Régóta halljuk az MSZP ütemesen érkező és távozó közlekedési minisztereitől az ígéreteket Somogy megye és Kaposvár vasúti közlekedésének javításáról. De hosszú évek óta, lassan egy évtizede nem történik semmi, sőt a…
I/9538 A vonat nem vár, elindult már...
HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön a nemrég hivatalba lépett, egyéves vendégszereplést vállaló haknikormány miniszterének államtitkára. Úgy is viselkednek: jönnek, ígérnek, majd mennek. Nézze, az ön minisztere az ötödik a három év alatt, aki ígért…
I/9068 Kormányzati átverés, avagy a volumenkorlát nem vész el, csak átalakul
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mikola István képviselőtársam állítását, miszerint a minisztérium csak látszólag kívánja eltörölni a teljesítményvolumen-korlátot, úgy tűnik, két héttel ezelőt…
T/6645 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A parlament egészségügyi bizottsága megtárgyalta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6645. számú törvényjava…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy először is reagáljak Magda Sándor képviselőtársam felszólalására, amely a gazdaság állapotáról szólt. Most ne felejtsük el, hogy 2002-ben, a kormányváltáskor az önök…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kökény Mihály képviselőtársam felszólalása tartalmazta azt a nagyívű sikert, amit az elmúlt szerdán beadott módosító indítványával az egészségügyi bizottságban elért, hiszen egyhangúlag szavaztuk meg azt a 3 mi…
A/6300 Mit lehet még dobra verni?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az utóbbi napokban örömteli hír járta be a magyar sajtót: a kórházak jó áron szabadulnak meg a korábbi egészségügyi miniszter által kötelezően előírt, ezért korábban beszerzett, de mára feleslegessé v…
A/6300 Mit lehet még dobra verni?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Ön úgy kótyavetyélt el most három percet a kettőből, mint tette azt az elmúlt két évben a Gyurcsány-kormány. Sajnos azt kell mondjam, hogy azokra a kérdésekre, amelyekről szó esett, ön nem válaszolt, de talán még e…
T/5727 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény felülvizsgálatáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Hosszú és áldozatoktól sem mentes, lassan kétéves küzdelem eredménye ez a most benyújtott törvényjavaslat, a nyereségérdekelt biztosítási rendszerekről, vagy a…
T/5728 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! E kései órán a kezemben tartom a dr. Horváth Ágnes miniszter asszony által korábban benyújtott, majd visszavont, és ön által pedig kissé átdolgozott T/5728. sz…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy elsőciklusos képviselőnek nagyon sok mindent kell tanulnia ebben a Házban, és sokszor kemény árat fizet egy-egy mulasztásért, rossz lépésért. De a tanulás nem szégyen, így az előterjesztés 1/4. mellékletét érdekesnek vé…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Folytatva, hogy miért nem lehet régióközpont Kaposvár, térjünk vissza egy pillanatra Bajához és Mohácshoz. Azt mondják, igaz, hogy nincs vasútja, nincs útja, nincs repülőtere, de van vize - amíg el nem lopják a Dunából. Ez…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Baráth Etele képviselőtársamhoz szólnék, illetve folytatnám a hozzászólásomat. Nagyszerű, hogy Taszár az, ahol valóban leszállnak a repülők, és ott pakolnák át a kamionokat - mi nem gondoltuk, hogy a kaposvári főtéren lenne ez a leszálló…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Hát sajnos, nem a Fidesz frakciója és nem Somogyország tehet arról, hogy háromnegyed 11-kor tárgyalunk egy ennyire fontos témát, főleg nem az a néhány százezer ember, aki Somogy megyében próbálja megélni, túlélni ezeket az éveket. Vissza…
I/5502 Csak azért is vizitdíj! - avagy miért folytatják a betegek megsarcolását?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! A március 9-ei ügydöntő népszavazás eredményeként a parlament eltörölte a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Hogy ezt önök úgy tették, hogy eközben nem gondoskodtak arról, hogy az alapell…
I/5502 Csak azért is vizitdíj! - avagy miért folytatják a betegek megsarcolását?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Csodálkozó arcomról beszélt a négy percből három percen keresztül. Nos, én emlékszem egy másik csodálkozó arcra. 2008. március 9-én az ön miniszterelnökének is igen csodálkozó arca volt, és ezzel az arcca…
I/5219 A magyar egészségügyet a megtorlás, vagy a megoldás irányában kívánja szolgálni a továbbiakban?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy héttel ezelőtt, március 9-én 3 millió 300 ezer magyar állampolgár úgy döntött, hogy a kormányzat 2009. január 1-jétől ne szedjen többé vizitdíjat, kórházi napidíjat, és ne vezesse be a felsőokta…
I/5219 A magyar egészségügyet a megtorlás, vagy a megoldás irányában kívánja szolgálni a továbbiakban?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztességes helytállását csak dicsérni tudom. Egyben meg kell jegyeznem, hogy a reformok ezen része, ahol most tartunk, ez az ámokfutás, már oly mértéket ölt, hogy a tisztelt miniszter asszonya nem képes két órára behúzn…
T/5190 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról T/5191 A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A vasárnapi sikeres ügydöntő népszavazás eredményeként, a kialakult helyzet megoldása okán két törvényjavaslatot tartok a kezemben. Végigolvasva mindkét tervezetet, nyilvánvaló, hogy…