431 felszólalás
H/4858 A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én rendkívül optimista, de peches ember vagyok. Optimista vagyok a mai nap vitái alapján a tekintetben, hogy a Magyar Köztársaságnak lesz Országgyűlés által elfogadott éghajlat-változási stratégiája és ezzel szinkronban lévő energiapo…
H/4858 A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én azok kisebbségi véleményét fogom ismertetni, akik a nyolcban voltak, hiszen elmondta bizottságunk előadója, hogy 9:8:2 volt a szavazási arány. Tehát tartózkodtunk abban a k…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Immáron sokadik költségvetés sokadik részletes vitáján veszek részt, és keresem magamban az emlékeket, hogy vajon ha most kimennék, és nem lennének ilyen előzményeim, majd bejönnék ide, akkor tudnám-e, hogy it…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Meggyőződésem, mondhatom úgy, hogy személyes tapasztalatokon nyugvó meggyőződésem, hogy a magyar erdei falopásnak nem a szociális indíttatás a gyökere. Ennek megfelelően én ezt a két kérdést ezért is választottam külön. Azt hiszem, hogy azok, akik…
T/4055 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Önállóan módosító indítványt nem nyújtottam be, tettem ezt annak jegyében, hogy nyilvánvalónak tartottam, hogy egy ilyen új és fontos intézmény parlamenti vitájában is új és felelősségteljes módon közelítünk a kérdésekhez. Ugyanakkor mégis azt kell…
T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdál
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Számtalan apró technikai módosító indítványt nyújtottam be az előttünk fekvő törvényjavaslathoz. Ezzel is szerettem volna érzékeltetni azt, amit az általános vitában is megfogalmaztam itt a plénumon, nevesen, hogy válasszuk érthetően és egyértelműe…
T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdál
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Pusztán azért, hogy elmondjam, program van, nem ez által a törvény által lett, és nem ez által a törvénymódosítás által lesz. Program van, és egy program jellege olyan, hogy azt a szükség folyamatos felülvizsgálatra kényszeríti. Ennek megfelelően a…
T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdál
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Ilyen ajánlatnak persze nehéz ellenállni, hogy most már a lefekvéshez készülődjünk. (Derültség.) Mindössze azért kértem szót, hogy természetesen vannak határidők, sőt ezek a határidők a költségvetési törvény indoklásában szerepelnek is, tehát az Országgyűlés minden egyes kép…
T/4055 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A környezetvédelmi bizottság egyhangúlag, 18 igen szavazattal az előttünk fekvő előterjesztés általános vitára bocsátását és a plenáris ülésen kiérlelendő esetleges módosításokkal elfogadását i…
T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valahol ott folytatnám, ahol Borsos úr a gondolatait befejezte, hogy legalább az általános vita képe legyen meg a salátatörvény kapcsán. Őszintén szólva sokat gondolkodtam azon, hogy vajon, ha a költségvetési törvényt meg…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Komoly dolgokról, a költségvetés ügyeiről beszélünk. Engedjék meg, hogy némileg más hangnemben szóljak hozzá, remélem, ezzel nem zavarom meg ezt az emelkedett hangú vitát. Engedjék meg, hogy a költségvetést a halászléhez haso…
T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdál
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Feltehető a kérdés, hogy Óbuda országgyűlési képviselője miért szól hozzá a Tisza völgyét érintő napirendhez, hiszen Óbuda partjait nem a Tisza, hanem a Duna mossa. De - mint ez a vita is mutatja - egyáltalán nem lényegtelen, hogy itt hogyan dőlnek…
T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdál
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Pettkó úrnak válaszul: úgy legyen! Úgy lesz! Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
H/3850 A Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési, és egyeztetési folyamat feladatairól
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság alelnökeként mint kijelölt bizottsági előadó, szeretném tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy bizottságunk a múlt hét keddi ülésén megtárgyalta, és 18:0 arányban, azaz egyhangúlag t…
V/3107 A második Gyurcsány kormány első éve
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány egyéves működésének, tevékenységének értékelésekor én most néhány környezetvédelmi, környezetügyi összefüggéssel szeretnék foglalkozni. Legelőször is szeretném határozottan rögzíteni, hogy a Magyar Szocialista Párt egy évvel…
H/2692 A Szentgotthárd és térsége környezeti állapotának védelme érdekében teendő sürgős intézkedésekről
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztem szerint most a környezetvédelmi bizottság többségi álláspontját kell képviselnem, amely többségi álláspontról egyébként, egészen pontosan annak néhány eleméről V. Németh Zsolt képviselő úr is szólt, nevesen a…
H/2692 A Szentgotthárd és térsége környezeti állapotának védelme érdekében teendő sürgős intézkedésekről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A cél tehát az, hogy a Rába habzása szűnjön meg, valamint hogy a tervezett helyen ne épüljön meg ez a hulladékégető mű. Ez a cél kell hogy mindig a szemünk előtt lebegjen, és ha ez lebeg, akkor függetlenül a kérdés ügyrendi kezelésétől, azt hiszem,…
H/2692 A Szentgotthárd és térsége környezeti állapotának védelme érdekében teendő sürgős intézkedésekről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm. Ékes képviselő úr hozzászólása közben jó néhány reagálnivaló kerekedett, de mindre nem lehet. Az egyik. Valóban, az ország későbbi környezeti állapotait is - hogy mondjam - meghatározza az, amit a genetikailag módosított organizmusok dolgában nagy-nagy többséggel e…
H/2692 A Szentgotthárd és térsége környezeti állapotának védelme érdekében teendő sürgős intézkedésekről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr gondolatai kapcsán szeretném felvetni azt a kérdést, hogy vajon egyértelmű-e, hogy ki a sértettje, a kárvallottja annak az általunk ismert környezeti szennyezésnek. Ezt ugyanis nem árt jól specifikálni. Meggyőződésem, hogy Szentgotth…
H/2692 A Szentgotthárd és térsége környezeti állapotának védelme érdekében teendő sürgős intézkedésekről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Értem a figyelmeztetést is. Annyit szeretnék Bebes úrnak mondani, hogy persze ha csalárd módon szembeállítjuk a határral mesterségesen elválasztott térség lakóit, akkor kialakulhat egy olyan kép, amit javaslok elkerülni. Miért? Azért, mert gondolhatja ma még egy os…
Napirend előtti felszólalások
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A madarak és fák napja alkalmából kértem szót, és ennek kapcsán két, a mindennapi életünket egyre inkább meghatározó témára szeretném fölhívni az önök és ezen keresztül az ország figyelmét. Az egyik a környezetérzékeny és környezettud…
T/2425 Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitaszerkezetnek megfelelően jelzem, hogy az ajánlás 16., 20., 21. és 22. pontjaihoz kívánok szólni, és teszem ezt azért, hogy megteremtsem a vita e szakaszában is a kontinuitást az általános vitában elmondottak és a reményeim szerint majdan elfo…
T/2425 Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos törvény általános vitája kezdődött meg a mai napon. Nagyon köszönöm az államtitkár úr igen érdekfeszítő, és azt gondolom, lényegre törő expozéját.…
J/1925 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről H/2117 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság elmúlt heti ülésén foglalkozott a második nemzeti környezetvédelmi program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről szóló…
J/1925 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről H/2117 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nincs még annyira késő, Ángyán úr. Néhány megjegyzés: az agrár-környezetgazdálkodással kapcsolatos determinációk a megkötött szerződések alapján 2009-ig érvényesek. Az kétségtelen tény, hogy a már beindult program kétségtelenül egyfajta szociológia…
J/1925 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről H/2117 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Ángyán doktorral a jelentésnek azt a vonulatát, a jelentés vitájának azt a vonulatát követjük, hogy okuljunk a végrehajtásból, és ezt próbáljuk meg hasznosítani a jövő tervezését illetően. Azt gondolom, abban nincs vitánk, hogy ha van kiesés, azt korrekten, támogatással póto…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Többen foglalkoztunk az általános vita keretei között a zöld civil szervezetek ügyével, és erre az adott okot, hogy különböző szervezetektől érkeztek jelzések, és kifogásolták a költségvetési törvény vonatkozó sorának kitöltetlenségét. Egy költségv…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ékes képviselőtársam ékesen szólt fontos kérdésekről, így többek között az éghajlatváltozás költségvetési kezeléséről. (15.20) Legszívesebben azt mondanám, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos ügyeink komolyan vételét leginkább az tudná bizonyít…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, kár a költségvetési vita részletes szakaszában ismételten előhozni azokat a kérdéseket - eltekintve a politikai lózungok ismételgetésétől -, amelyek zavart okozhatnak a költségvetés megértésében. Azt sejtetni vagy azt a közvéleménybe tá…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési törvény általános vitájában, majd az azt követő részletes vita első szakaszában, majd a szavazás során - ahogy mondani szokás - eldöntöttük a főszámokat. E főszámok eldöntése után mondhatju…