66 felszólalás
T/2107 A büntetőeljárási jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen Juhász Gábor képviselő úr jelezte, hozzám szólt, illetve reagált a mondandómra. Úgy érzem, hogy talán én fejeztem ki magam félreérthetően. Tudniillik én valóban azt mondtam, hogy voltak olyan értelmiségi csoportok, akik a médiában nagy…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. POKOL BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügyrendi bizottság által elénk terjesztett házszabály-módosítási javaslat két eltérő súlyú változtatást jelent a ma hatályos szöveghez képest. Először is módosítani kí…
J/819 A Bíróságok általános helyzetéről és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igazgatási tevékenységéről H/1271 A bíróságok általános helyzetéről és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igazgatási tevékenységéről szóló tájékoztató elfogadásáról
DR. POKOL BÉLA, az alkotmány- és igazságügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság nevében a tájékoztatót elfogadásra ajánlom. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.…
J/819 A Bíróságok általános helyzetéről és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igazgatási tevékenységéről H/1271 A bíróságok általános helyzetéről és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igazgatási tevékenységéről szóló tájékoztató elfogadásáról
DR. POKOL BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy én is üdvözöljem Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökét, és mivel Avarkeszi képviselő úrtól tudom,…
T/1858 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról
DR. POKOL BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy az a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, alapvetően technikai, pontosító jellegű, ennek ellenére garanciális jelentőségű. De nyilvánvalóan azok a…
Napirend előtti felszólalások
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben, hónapokban többször merült fel olyan vita egy-egy bírósági eljárás nyomán, amelyek nagy hírértéket kaptak a sajtóban és a tömegmédiumokban. Ugye emlékszünk a minősített emberölésér…
T/1458 A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló, 1979. évi XI. tvr. módosításáról
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1993 tavaszán törvénymódosítással bevezetett enyhébb végrehajtási szabályok a fogházra vagy a börtönbüntetésre ítéltek esetében azt a célt szolgálták, hogy a fokozatosság érvényesüljön az elítélt s…
T/1472 Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról H/1473 Az Országos Ítélőtábla és a fellebbviteli feladatokat ellátó ügyészi szervek fe
DR. POKOL BÉLA, az alkotmány- és igazságügyi bizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság többségi döntéssel általános vitára alkalmasnak találta az Országos Ítélőtábla felállításáról…
T/1472 Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról H/1473 Az Országos Ítélőtábla és a fellebbviteli feladatokat ellátó ügyészi szervek fe
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az utóbbi évtizedekben Európa-szerte megfigyelhető az a jelenség, hogy a jogot, a hatályos joganyagot csak fele részben hordozzák a törvények és más jogszabályok, és az ezek által megadott kerete…
Napirend előtti felszólalások
DR. POKOL BÉLA (FKGP):Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A hatályos magyar alkotmányt az elmúlt hónapban, augusztus 20-án kellett volna megünnepelni, mert éppen félévszázados kort ért meg. Ennek ellenére természetesen nem volt ünnep, mert 1949-ben Rákosi Mát…
Napirend előtti felszólalások
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés állandóan visszatérő problémájává vált a határozatképességhez szükséges jelenléti arány biztosítása az elmúlt hónapokban, amely a kormányzást ellátó parlamenti többség képviselőit…
Ü/1432 A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 21/1998-2002. számú általános érvényű állásfoglalás elutasításáról Ü/1450 A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoport kérelme az ÜB 21/1998-2002 sz. általános érvényű állásfoglalás e
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, hogy nagyon rövid leszek, tudniillik a Független Kisgazdapárt frakciója alapvetően egyetért az ügyrendi bizottság vitatott állásfoglalásával. Hadd jelezzem, nem is kívánok belemenni abba a vitába, ami most kialakult, tudniillik azok a kérdése…
Napirend előtti felszólalások
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásom közvetlen kiváltó oka az a sajtóhír, amely szerint az adatvédelmi ombudsman ellenőrzése alá vonta az Országgyűlés állandó bizottságainak működését, ezen belül jelenleg a bizottságok zárt…
T/856 Az Európai Unió bűnüldözési információs rendszeréhez történő csatlakozás keretében megvalósuló együttműködésről és információ cseréről
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Hadd jelezzem, az általános vitában már elmondtuk a Független Kisgazdapárt véleményét, frakciójának álláspontját, és támogatásunkról biztosítottuk e törvényjavaslatot. Most nagyon röviden szólok hozzá…
T/844 Az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel éppen az elmúlt napokban merült fel a gazdasági jellegű kamarák esetében a kényszertagság eltörlésének kormányzati gondolata, és ez magának a kamarai szerveződésnek az alapkérdéseit is felveti,…
T/857 A felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról sz. 1993.évi LXXX. tv. módosításáról
DR. POKOL BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! E törvényjavaslat elfogadásával egy sok éven keresztül zajló vita kerül lezárásra a felsőoktatási intézmények működésének jövőjét illetően. Különösen a '90-es évek elején…
H/886 A pedagógusok átlagon felüli munkateljesítményének elismeréséről
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy jelezzem, én úgy gondolom, hogy a mostani döntésünknek két rétege van. A felületi rétege az, amit az elmúlt percekben hallottunk a felszólalásban, tudniillik abban kell döntenünk, h…
T/856 Az Európai Unió bűnüldözési információs rendszeréhez történő csatlakozás keretében megvalósuló együttműködésről és információ cseréről
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslatban remélhetőleg a nem túl távoli jövőben megvalósuló európai uniós csatlakozásunk egyik szektorális kérdéséről van szó, az egységes uniós bűnüldözési információs rend…
T/272 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Kisgazdapárt frakciója nevében szeretnék szólni. Hadd jelezzem, tegnap az alkotmányügyi bizottságban megvitattuk ezt a kérdést, ahol Wiener György képviselő úr a Szocialista Párt álláspontját kifejtette. Hadd jelezzem, a Független Kisgazdapárt állá…
Napirend előtti felszólalások
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr.
Napirend előtti felszólalások
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban többször felbukkant a hazai tömegmédiumokban a bizonyos politikai körökben polgári engedetlenség név alatt szalonképessé tett akcióforma méltatása, nem függetlenül attól, hogy a köz…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés igazságügyi minisztériumi és bírósági fejezetével kapcsolatban szeretném ismertetni a Független Kisgazdapárt álláspontját. A bíróságokról csak abban az összefüggésben szólok, hogy ez ko…
Napirend előtti felszólalások
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban Göncz Árpád köztársasági elnök úr Kunos Péter elítélt kegyelmi kérvénye tárgyában támogató döntést hozott, miután azt az igazságügy-miniszter asszony elutasító javaslattal felt…
T/205 A büntető eljárásról szóló 1973.évi I.törvény módosításáról
DR. POKOL BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/205. számon benyújtott törvényjavaslat a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény módosításáról az eddigi bizottsági viták tanúsága szerint nem osztja meg az Orsz…
T/34 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. POKOL BÉLA (FKGP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egymondatos törvénymódosítási javaslatom nem igényel túl hosszú elővezetést, azt hiszem, nem is illik hosszan beszélni egy ilyen rövid javaslatról, és láttam a felszólalók l…
T/34 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy sor dolog már eddig elhangzott, amire nyilván a végén tudok válaszolni, de egy annyira fontos kérdést találtam Vastagh képviselő úr hozzászólásában, amire rögtön most hadd reagáljak, tudniillik úgy tűnik, hogy ma…
T/34 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Két perc, csak röviden szólok. Nyilván egy sor dolog felmerült, és én bízom benne, hogy a következőkben válaszolni tudok rájuk. Az egyik dolog: a tervutasításos rendszer jutott eszébe Pető képviselő úrnak a kiegyensúlyozott média eszméje kapcsán, amit az Alkotmánybíróság lefek…
Napirend előtti felszólalások
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban ismertté vált a kormány törvényjavaslata a büntetőjogi szabályok és a büntetőeljárás módosításáról. A sajtóban és a médiában már kialakult a vita a tervezett módosításokról, és…
T/123 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX.. törvény módosításáról T/124 A Magyar Köztársaság ügyészségéről sz..1972. évi .V.törvény és ezzel összefüggésben egyes más törvények módosításáról T/125 Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az
DR. POKOL BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A három egymáshoz kapcsolódó törvényjavaslat közül csak az alkotmánymódosításra vonatkozó T/123. számú törvényjavaslatra térek ki az ügyészség kormány alá rendeléséről fo…
Napirend előtti felszólalások
DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásomban a bűnüldözés egy neuralgikus pontjára szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig a hazai börtönférőhelyek szűkösségének kérdésére. Ismert az a számadat, miszerint nálunk…