1 048 felszólalás
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elmondtam ma már egyszer, elmondom megint (Babák Mihály: Lassan mondjad!), úgy látom, igen nehéz helyzetben van a tisztelt ellenzék. Nehéz helyzetben van immár augusztus vége óta, nehéz helyzetben van, mióta új miniszterelnöke van az…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak megismételném Tóth képviselő úr kedvéért, hogy az államháztartás összes bevétele 2003-ban a GDP 44,5 százalékára, 2004-ben a GDP 43,5 százalékára, 2005-ben pedig a GDP 42 százalékára rúgott, illetve fog rúgni. Az államháztartás adóbevételei a…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én most őszintén szólva elég szomorú vagyok, és elég értetlenül állok a helyzet előtt. Dancsó képviselőtársunk itt a rendelkezésére álló utolsó négy percben még gyorsan elmondott egypár dolgot a jövő évi adótörvényekről,…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlen mondat. Szeretném felkérni Révész Máriusz képviselőtársamat, hogy jegyzőkönyvi kivonattal szíveskedjék megmutatni azt, ahol Medgyessy Péter az életképtelen települések felszámolását hirdette meg kormányprogramjában, és ha nem tudja megmuta…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Meg kell mondanom őszintén, hogy hosszasan gondolkoztam azon, hogy ebben a hangnemben és légkörben, ami pillanatnyilag a tisztelt Házban uralkodik, érdemes-e egyáltalán érdemben hozzászólni. (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiban.)…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem gondolom, hogy nekünk a szavazási magatartásunkat Halász képviselő úr számára kellene magyaráznunk, de ha már ennyire értetlen, akkor megpróbálom. A helyzet az, hogy ha van egy intézmény, amelyik beszámolásra kötelezett az Országgyűlés előtt, é…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, feltétlenül szükséges néhány szót ejteni arról az egészen speciális helyzetről, amelyben a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság van és arról a speciális viszonyról, amely a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaságot a Magy…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt előtt Horváth képviselőtársamnak mondom, hogy amit mondtam, nem neki címeztem, és a világért sem kívántam volna őt megbántani, ellenkezőleg. Én egyetértettem vele abban, hogy ez a helyzet abszurd, amiben vagyunk, csak az…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem gondolom, hogy a parlamentben nem kéne engedni a vitát, hiszen a parlament azért van, hogy vitatkozzunk benne, legalábbis a mi felfogásunk szerint. Mi sose mondtuk, hogy működik ellenzék nélkül a parlament. Szívem minden melegével egyetértek fi…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Babák képviselő úrnak azért hálás lennék, ha majd a jegyzőkönyvből kikeresné, hogy én hol mondtam azt, hogy egy rendtől nem lesz megtakarítás. Egyszerű megoldás persze valakivel úgy vitatkozni, hogy amit nem mondott, azt pellengérezzük ki, de nem t…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is még Halász képviselő úr hozzászólása alatt nyomtam meg a kétperces gombot. Halász képviselő úr két mondandójára reagálnék. Egyfelől, amikor azon sajnálkozott, hogy mennyivel kevesebb pénz jutott a kultúrára 2003-ban, mint 2002-ben, ez tételes…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt: Pósán képviselő úrnak természetesen igaza van, hogy 2003-ban a közoktatási normatívák nem fedezték a közoktatási kiadásokat, csak mintegy 70 százalékban. De Pósán képviselő úr lekötelezne engem, hogy ha a rendszerváltás óta mutatna n…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Balogh képviselő úr a mondandóm egyik részét lelőtte, Mádi képviselőtársam közgazdász, ilyen csacsiságot egy közgazdász nem mond, hogy attól, hogy valaki eladott vagyontárgyakat, feltétlenül csökkent a vagyona. Attól függ, hogy az érte kapott össze…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Babák képviselő úrnak csak félig van igaza. Az kétségtelen tény, hogy nőttek az önkormányzati feladatok, de az nem igaz, hogy nem tett melléjük pénzt az állam. (Babák Mihály: Nem eleget!) Az kétségtelen tény, hogy nem tett melléjük el…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Miközben én is elismerem azt, hogy a kiadási főösszeg 5 százalékában meghatározni azt a küszöböt, amelyre pótköltségvetést kell benyújtani, meglehetősen nagyvonalú szabályozás az államháztartási törvényben, és ezen változtatni kellene, eközben szeretném e…
H/11206 Országos népszavazás elrendeléséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja természetesen támogatja a határozati javaslatot, a népszavazás kiírását. Természetesen, mondom, mert mint Eörsi Mátyás képviselőtársam nagyon világosan kifejtette, megítélésünk szerint az o…
T/10138 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás ugyanezen szakaszához, a járulékfizetésre kötelezett gazdasági társaságok körének meghatározásához is nyújtottunk be módosító indítványokat képviselőtársaimmal együtt. Ezek egyike arról szól, hogy semmiféle indokát nem látj…
H/10918 Az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én Rogán képviselő úr egy mondatára kaptam fel a fejem, amelyben Rákosi Mátyás legjobb tanítványaként az aranytojást tojó tyúk levágásától óvott bennünket, mondván, hogy a jó költségvetési befizetéseket teljesítő, nyereséges vállalato…
H/10918 Az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha az előző kormány hibát követett el, ha az előző kormány visszaélve hatalmával jogszerűtlenül vagy etikátlanul járt el, ha az előző kormány - fogalmazzunk magyarul - valami disznóságot csinált, az semmi esetre sem jelenthet felmentést a je…
H/10918 Az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Horváth képviselőtársam iránti mély tisztelettel szeretném megjegyezni, hogy éppen ellenkezőleg; nem abból kívánunk erényt csinálni, hogy melyik kormány privatizál többet. Én éppen azt állítottam, hogy az Orbán-kormány háromszor annyit privatizál…
H/10918 Az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök úr, három megjegyzésem volna. Az egyik a Tankönyvkiadóhoz. Önök a Richter privatizációjának, pontosabban 25 százalék plusz 1 részvényének megtartása mellett kardoskodtak azzal, hogy ennek révén meghatározó befolyást lehet gyakorolni a Richter üzletpoli…
T/10139 A New York-i székhelyű, Budapesten működő, angol oktatási nyelvű Közép-európai Egyetem magyar, nem állami egyetemként történő elismeréséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azon túlmenően, hogy magam is és az oktatási bizottság ellenszavazat nélkül támogatta a Közép-európai Egyetem magyar egyetemmé nyilvánítását kezdeményező törvényt, azért adtam be módosító indítványt, mert már az általános vitában…
T/10139 A New York-i székhelyű, Budapesten működő, angol oktatási nyelvű Közép-európai Egyetem magyar, nem állami egyetemként történő elismeréséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elismerve azt a problémát, amit Pósán képviselőtársam feszeget, ez némileg átvezet majd bennünket a vita másik szakaszába, a cím és a preambulum kérdéséhez. Én nem ellenzem azt a megoldást sem, amit Pósán képviselő úr mondott, tehát hogy csatlakozó…
T/10139 A New York-i székhelyű, Budapesten működő, angol oktatási nyelvű Közép-európai Egyetem magyar, nem állami egyetemként történő elismeréséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Ahogyan az imént már érintettem, nem pusztán szépészeti oka van annak, hogy a cím és a preambulum módosítására indítványt nyújtottam be. Egyfelől a New York-i székhelyre való utalást - amely jelen pillanatban tény, hiszen az Egyesült Államokban bejegyzett…
T/10139 A New York-i székhelyű, Budapesten működő, angol oktatási nyelvű Közép-európai Egyetem magyar, nem állami egyetemként történő elismeréséről
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy látom, hogy nincs igazi ellentmondás Mécs és Pósán képviselő urak álláspontja között. Az világos, hogy ha a törvény elfogadást nyer, akkor a Közép-európai Egyetemet a törvény magyar egyetemnek fogja elismerni, ennek megfelelően a székhelye sem…
T/10138 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az oktatási bizottság többségi szavazással általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot. Meg kell mondanom, hogy az oktatási bizottság ülésén is meglehetősen éles vita bontakozott ki…
T/10138 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az oktatási bizottság álláspontjának ismertetéskor már kitértem arra, amiről az államtitkár úr is szólt, az Európai Unió Lisszabonban elfogadott stratégiájára, illetőleg arra, hogy milyen helyzetben van pillanatnyilag Magyarország és…
T/10138 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, hogy Pósán képviselő úr nem tartja szem előtt az eredeti és jelenleg is hatályban lévő törvénynek azt az előírását, amelyre Podolák képviselőtársam az imént már hivatkozott, hogy tudniillik a vállalati befizetéseket teljes egészében a vállalat…
H/10207 A közszolgálati média részvénytársaságok struktúra átalakításának támogatásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Tisztelt Ház! Én őszintén meghajtom a fejemet az ellenzéki képviselőtársaim teljesítménye előtt, és látatlanban elhiszem nekik, hogy ha most ezt így folytatjuk, akkor ők még éjjel kettőig, háromig is bírják ilyen ö…
V/9979 Hogyan csökkentsük az adókat?
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én azt hiszem, hogy azért elég plasztikusan kiviláglik a kétféle felfogás közötti különbség: a Fidesz úgy csökkentett adót a négy év során, hogy az adókulcsok nem nagyon, az adósávok nem nagyon változtak, ezzel szemben amikor többletj…