724 felszólalás
A/8899 Tud-e a kormány még hiteles jövőképet nyújtani a fiataloknak?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm, elfogadjuk államtitkár úr személyét.
I/8711 Miért rúgnak bele ismét a legnehezebb helyzetben lévőkbe?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben különböző elképzelések kerültek napvilágra, mégpedig a legszegényebb, leginkább nélkülöző családok és állampolgárok ellátásainak a megnyirbálásáról, konkrétan a segélyplafon összegéről van itt szó. Az ál…
I/8711 Miért rúgnak bele ismét a legnehezebb helyzetben lévőkbe?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm az ön válaszát, de nem tudom elfogadni, mert ennyire demagóg szöveget legalább tíz perce nem hallottam itt a parlamentben, amit öntől itt kaptam. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Az az igazság, hogy ön egy fatális tévedésben van. Önöknek…
J/7271 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010.) H/7939 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtásá
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP júliusban tiltakozását fejezte ki az országos fogyatékosügyi program végrehajtásáról szóló jelentés általános vitájában, ugyanis - ahogy képviselőtársam is elmondta - a kormány negyedórával az ülés kezdete előtt t…
T/8196 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény végrehajtásáról
DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsőként nézzük meg azt, hogy a foglalkoztatáspolitikára milyen hatással volt a 2011. évi költségvetés, amely ugye, indoklásában alapvetően a foglalkoztatás bővítését és a munkahelyteremtést…
T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány ismét egy olyan zárószavazás előtti módosítóval kínálta meg a parlamentet, amely annyi jogtechnikai és fogalmi pontosítást hajt végre a törvényjavaslatban, amit egy célszerűen és hatékonyan működő kormányzat nem ebben a stá…
Napirend előtti felszólalások
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor múlt pénteken Rómában, a Kereszténydemokrata Internacionálé plenáris ülésén a következőket mondta: "Európának be kell látnia, hogy a jóléti társadalmak helyét a munkaalapú társadalmaknak kell átvennie. A cél…
A/8492 Miért tesz különbséget a kormány siker és siker között?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm szépen.
A/8492 Miért tesz különbséget a kormány siker és siker között?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a választ, de nem tudom elfogadni, ugyanis hozzám teljesen más információk jutottak el, konkrétan az érintettek, hogy úgy fogalmazzak, tiltakoztak az ellen, hogy ilyen döntés szülessen. Én továbbra is azt kérdezem, hogy önök miért léptek vissza. Miért léptek vissza…
T/8480 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A ma reggeli bizottsági ülésen magam is támogattam a törvénymódosítási javaslatot, és az LMP megszavazta a napirend-kiegészítést is, mert úgy gondoljuk, hogy a lehető leghamarabb rendezni kell azoknak a helyzetét, akikne…
K/8357 Miért érdeke a kormánynak, hogy az emberek benne ragadjanak a közmunkába?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány tavaly azzal a céllal vitte le a közmunkásoknak járó bért 47 ezer forintra, hogy a közmunkabér összege úgymond ösztönözze az érintettek piaci munkavállalását, azaz legyen alacsonyabb a minimálbérnél, de magasabb…
T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a 13-as és a 22-es ajánlási számú módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni, ezek mellett szeretnék érvelni. Kezdem a 13-assal, amely amellett emel szót, hogy a kedvezményezett foglalkoztatást megelőző kilenc hónapon belül összesen legalább ha…
T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt támogatni szeretném a magam és az LMP nevében azt a módosító javaslatot, amely nem 6, hanem 3 hónapnyi álláskeresői tevékenységet vár el a kedvezményezettől, a kedvezményezett foglalkoztatást megelőző 9 hónapján…
T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Még szeretnék a 22. ajánlási számú módosítónk mellett érvelni, ugyanis ez is egy nagyon fontos és az LMP elképzeléseivel összhangban lévő módosító, hiszen a feketegazdaság elleni fellépés jegyében nyújtottuk be ezt a módosítót, amely arról…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban foglalkoztatáspolitikai fordulatról beszélünk, ahogy Matolcsy miniszter úr is elmondta, de itt igazából a Fidesznek van a saját háza táján söpörge…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, az őszi ülésszakban a szokottnál is alaposabban megismerhetjük a kormánypártok álmait, vagy ahogy ők mondják, tündérmeséit. Tegnap Matolcsy miniszter úr bizottsági meghallgatásán…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én pontosan tudom, hogy miért jöttem a parlamentbe. Emlékszem rá, nem is volt az olyan régen, de arra mondjuk, nem voltam felkészülve, hogy önök ilyen jól elbeszélgetnek egymással, és közben pedig pont az emberekről nem beszél senki. (Derültség a…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm. Fideszes képviselőtársaimnak szeretnék reagálni, mert azt hiszem, itt volt egy alapvető félreértés. Tehát pillanatnyilag a közmunkások nincsenek benne a kedvezményezettek körében, hiszen ők nem minősülnek regisztrált álláskeresőnek. A módosítóm lényege pont az, ho…
A/8298 Vállalja-e a kormány a felelősséget több tízezer megváltozott munkaképességű munkavállaló utcára kerüléséért?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Igazából ezt a beszélgetést ott folytatjuk, ahol anno a rendkívüli ülésszak utolsó napján abbahagytuk. Azért is fontos ez, mert információim szerint az eltelt időszakban, nyáron semmiféle pozitív változás nem köve…
A/8298 Vállalja-e a kormány a felelősséget több tízezer megváltozott munkaképességű munkavállaló utcára kerüléséért?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, akkor én viszont újra felteszem azt a két kérdést, amire nem sikerült válaszolnia. Tehát egyrészt Bernáth Ildikó megüresedett székével mi lesz? Önök a kormányprogramban prioritásként vállalták azt, hogy ezt a területet első helyen…
A/7973 Miért ennyire megbízhatatlan szerződéses partner az állam? Mikor cselekszik végre a kormány?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy rendkívül fájdalmas ügyben kívánok ismét felszólalni, mégpedig a késő költségvetési támogatások kapcsán. Ennyire rossz ugyanis még soha nem volt a helyzet. Késő szerződéskötések, csúszó kifiz…
A/7973 Miért ennyire megbízhatatlan szerződéses partner az állam? Mikor cselekszik végre a kormány?
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! Ön nincs tisztában azzal, hogy mit jelent ez, amit ön felsorolt, az érintettek számára. Tény, hogy ebben az évben, az első félévben jogos pénzükhöz nem juthattak hozzá a támogatott szolgáltatások, a fél országban leállt a látássérültek rehabilitáció…
T/7667 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Először is nyomatékosítanom kell, hogy az előttünk fekvő köznevelési törvény módosítását és a másik két oktatási törvényt a szokásos rohamtempóban tolták át a törvényhozáson, ráadásul egyéni…
T/7678 Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Összességében elmondható, hogy ez a salátatörvény a megváltozott munkaképességű embereket még nehezebb helyzetbe hozza. Egyrészt megnehezíti azt, hogy támogatott foglalkoztatásban hosszú távon részt vegyenek, hiszen már az I. és a II…
J/7271 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010.) H/7939 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtásá
DR. SZÉL BERNADETT, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kisebbségi véleményben is maradéktalanul értékeljük az erőfeszítést, hogy ez a jelentés elkészült, ugyanakkor azt kevésbé értékeljük, hogy ez több mint egy év…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Timeához és Babák képviselőtársamhoz csatlakozva én is a gyermekszegénységnek egy aspektusát szeretném felvetni, mivel látom, hogy számottevő aggodalmak vannak azzal kapcsolatban, hogy valóban hogy tudnak a gyermek…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a lehetőséget. Én is Babák képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni, mert egyértelműen úgy fogalmazott, mintha a Start-közmunkaprogram egy univerzális megoldást jelentene azoknak a családoknak a számára, amelyek hátrányos helyzetűek lévén vidéken próbálnak…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, és akkor röviden reflektálok mind Kara Ákos, mind Babák képviselőtársamnak a közmunkával kapcsolatos reflexióira. Azt gondolom, egyrészt nagyon fontos lenne, hogy a kormánypártok tényleges számok alapján fogalmazzanak meg sommás vélemén…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Én nagy sajnálattal hallom azt, hogy Babák képviselőtársam nincsen tisztában azzal, hogy a közmunkaprogramnak mi az a célja, amit a kormányzat maga is kommunikált a programok létrehozásával. Igenis azt kommunikálták, hogy ezáltal a nyílt munkaerőpiacra kívánják visszavezetn…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Nemzetünk egyik prominens politikusa azt mondta, hogy aki sértődős, az ne menjen politikusnak. Babák Képviselőtársam! Én ezután, jelentem önnek, nem vagyok egyáltalán sértődős, és egyáltalán nem vagyok hajlandó arról lemondani, hogy a közmunkaprogramot a magam szerény eszkö…