681 felszólalás
T/2937 A Nemzeti Földalap feladatairól és jogállásáról (a Nemzeti Földalapról)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy az a hosszú polémia, amely a sajtón keresztül és egyébként is folyt a nemzeti földalap intézményéről, nem volt hiábavaló. Nem volt hiábavaló, mert olyan pártok is, amelyek eredendően meglehetősen elzárkózóak voltak az egész i…
T/3015 A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Úgy tűnik, hogy most már hosszan a szerzői jogról, a történelemről és nem utolsósorban arról van szó, hogy politológiailag hol kell elhelyezni az alkoholt meg azt a bizonyos dohányt, amiről itt beszélünk. (19.40) Tisztelt Ház! Most már arról is szó ke…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jelenlegi kormány már az induláskor világossá tette: külpolitikai céljai között az egyik meghatározó tényező az Európai Unióhoz történő csatlakozás. A kormányprogram tartalmazza azt is, hogy ez a kormány következetesen…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kisgazdapárttól ebben a vitában - nem teljesen megszokott módon - úgy gondolom, többnyire pozitív oldaláról próbálom megközelíteni ezt a javaslatot, fenntartva azonban mindazon bírálatokat, amelyeket korábban már elmon…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, a módosító indítványok legalább három csoportra mindenképpen feloszthatók, és először erről szeretnék nagyon röviden szólni. Az egyik rész, amely feladatokat nem az olajbizottságnak, hanem valamely más, külső szervezetnek k…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni Vancsik Zoltánt, bár azt hiszem, éppen kiment, de majd elmondom neki újra (Vancsik Zoltán az ülésterem bejáratánál áll.), hogy ha nehezen is, meg egyre nehezebben, de egyelőre aránylag még elég jól ol…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Tisztelt Ház! A módosító indítvány lényegében azt célozza, hogy ha lehetséges, a szereptévesztés véglegesen szűnjön meg a bizottsági munka és a feladatok körében, és olyan feladatot kapjon a bizottság, amely végrehajtható. Nem másról szól ugyanis a módosító indítvány, mi…
A HSZ 45.§ (2) bekezdése szerinti felszólalás
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr... (Moraj.)
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Nehéz nem egyetérteni azzal, hogy valóban nemcsak szakmai, de azt kell mondanom, filozófiai különbségek vannak közöttünk, és ezek a különbségek nemcsak hogy nem tagadandók, hanem a magam részéről kifejezetten vállalhatók. Miről van szó? Világosan és e…
H/2962 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Én azt gondolom, hogy a miniszteri expozé a drogstratégia legfőbb elemeit pontosan, helyesen felvázolta. Ha valamire mégis rá szeretnék mutatni, az a következő. Az egész drogstratégiának a lényege kell legyen, hogy magát a drogot, magát a drogfog…
H/2962 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Nincs abban különbség közöttünk, azt gondolom, hogy megelőzés; nincs abban különbség közöttünk, hogy társadalmi elutasítottság; nincs abban köztünk különbség, hogy mindazt, amiről itt szó esett, végre kell hajtani. De úgy gondolom, hogy azért val…
H/2962 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Azt gondolom, megvártam, amíg az érvek elhangzanak, és most már talán egy csokorban lehetett ezeket hallani. A büntetőjog ma is disztinkciót alkalmaz. Ma sem egyformán kezeli a terjesztőt és egyformán a fogyasztót. A különbség köztünk alapvetően…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most már meg sem kísérlem meggyőzni az MSZP-t arról, hogy az általuk előterjesztett négy pontért önmagában nem lett volna érdemes idejönni. Meg sem kísérlem azért, mert ha nem hiszik el a Le…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélységesen elveim ellen való, hogy háromnegyed 8-kor hozzászóljak, de egy egészen rövid nyilatkozatot mégiscsak illik tenni a pártom részéről. Messzemenően nem értettünk egyet kezdettől fogva azokkal az alkukkal, amelyek e törvény felpuhításár…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! 1999-ben egy olyan belvíz volt, amelyről sokan úgy gondolták - talán nagyon sokan magunk is -, hogy ez nem fog megismétlődni. Az emberek feledni akartak, és talán sikerült is feledni; vetették a fémzáras vetőmagot, minden eddiginél nagyo…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tulajdonképpen nagyrabecsülésemet szeretném kifejezni az MSZP és az SZDSZ képviselőinek. Meg kell mondanom, hogy mind a képernyőn, mind pedig most igen nagy figyelemmel kísértem, hogy micsoda erőfeszítéseket tesznek egy megbukott, azt kell mondanom, a…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A termelőszövetkezetek, azok jogutódai, valamint a kárpótlás igazi nyertesei - azok, akik nagybirtokokhoz jutottak felvásárolt kárpótlási cédulák útján - kivonultatták a gépeiket, és kivezényelték a munkásaikat az út szélére. E…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az a kivételes helyzet van, hogy a magam részéről Mécs Imre javaslatát olyannak gondolom, ami az egyébként is holtponton lévő ügyben valamiféle elmozdulást jelenthet. Mert mit lehet felajánlani az anyának, amikor elmegy, és tanácsot kér? Két do…
J/2258 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1999.évi tevékenységéről H/2625 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlési Biztosok! Az elmúlt év júniusában, amikor az akkori beszámolót meghallgattuk, azzal kezdtem a felszólalásomat, hogy az országgyűlési biztos asszonynak és helyettesének beszámolója mind terjedelmében, mind sz…
J/2258 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1999.évi tevékenységéről H/2625 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Attól tartok, hogy valamilyen tévedés áldozatai vagyunk. Ez nem egy politikai vitanap az én meggyőződésem szerint, hanem egy beszámoló megvitatása, egy beszámoló értékelése, egy beszámolóval kapcsolatos értékítéleteket lehetne vagy kellene mond…
J/2260 Az adatvédelmi biztos beszámolója az 1999.évi tevékenységéről H/2626 Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azzal kell kezdenem, hogy az előző felszólalásomban számos dicsérő szót ejtettem - s ezeket nem kívánnám visszavonni - az Országgyűlés adatvédelmi biztosának jelentésével kapcsolatban. Mégis kénytelen vagyok az egyéb kritikák mellett most elm…
T/2593 A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Magam is azzal kezdeném, hogy valóban példás és azt kell mondanom, igen hatékony együttműködés volt a pártok között akkor, amikor ennek a törvénynek az előkészítése megtörtént. Úgy gondolom, csak egyet lehet azzal érteni, hogy meglehet,…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Akinek kétségei és aggályai lettek volna a közelmúlt eseményei alapján, hogy Magyarország Közép-Európában és a világban felértékelődött, az örömmel tapasztalhatta, hogy azok az események, amelyek most bekövetkeztek, igazolják ezeket a várakozás…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy tűnik, hogy a Magyar Szocialista Párt, miután a számokkal vitatkozni igen nehéz, kezdetben vala ugyanis azt vitatta, hogy helyesek-e azok a számadatok, amelyek szerepelnek a javaslatban, helyes-e az, hogy ennyi helyiséget használ, jól van-e…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Én azt gondolom, hogy Rubovszky képviselőtársam előadását csak egészen minimálisan lehet kiegészíteni, mert az úgy kerek egész, ahogyan elhangzott. Ugyanis itt pontosan erről van szó: két különböző dolognak az összemérése az adott szituációban egyszer…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy pillanatig az előbb már úgy tűnt, hogy hiábavalóan beszélünk el egymás mellett, de most meggyőződtem róla, hogy ez nem egészen így van. Ugyanis bizonyos érvek és ellenérvek, úgy gondolom, kiegészítik egymást. Ugyanis végre el kell odáig jut…
T/667 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ T/2373 A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A magam részéről a javaslat alkotmánymódosítási részéhez kívánnék hozzászólni, mert úgy gondolom, hogy a honvédelmi törvényre vonatkozó módosító részek kifejezetten olyan szakkérdések, amelyek maradjanak azoknak a képviselőtársaim…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint a parlamentben jelenleg egyetlen történelmi párt jelenlegi felszólalója, tessék megengedni nekem, hogy a történeti múltban egy picit messzebbre menjek vissza. Nem kétséges, hogy 1988-ban és '89-b…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tíz éve, május 2-án ült össze ebben a Házban az az Országgyűlés, amely hosszú idő után szabadon választott volt, többpárti volt, és amely igen nagy reményeket ébresztett. Szeretném idézni Kéri Kálmán korelnök egy mondatát, amely így szólt: "Reméle…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Őszintén szólva, nem gondoltam, nem hittem, hogy ez az indítvány negatív érzéseket is kiválthat, és hogy valamiféle olyan észrevételeket is, amelyek meggyőződésem szerint nem kellően átgondoltan kerültek előadásra. Én nem gondolom, nem aka…