1 263 felszólalás
T/3091 Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról T/3093 A jóerkölcsbe ütköző egyes juttatások hatékonyabb visszaköveteléséhez szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két olyan momentumra szeretném felhívni a figyelmet, amely az előttünk szereplő benyújtott módosítás kapcsán, azt gondolom, még további szót érdemel. Szót érdemel az a kérdés, hogy vajon az Alkotmánybíróság általános…
T/2564 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan azt már a többségi vélemény tolmácsolója az imént elmondta, komoly aggályaink merültek föl a benyújtott javaslat kapcsán, és ezt három p…
T/2564 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután az imént olyan demagógia hangzott el, és olyan valótlanságok hangzottak el a képviselő úrtól... (Babák Mihály: Mondjál pár jelzőt!) Parancsolsz? (Babák Mihály: Két-három jelzőt nyugodtan mondjál el!) Szóval, ér…
T/2158 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ma délután a költségvetési bizottság ülésén eléggé alapos szakmai véleménycserét folytattunk ennek a törvényjavaslatnak a tartalmát illetően. Ezért én tartózkodnék attól, hogy magáról a monetáris politikáról fejtsem k…
A/1949 Adó-e a hozzájárulás?
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Vagy ahogy ma kiderült, tisztelt Államminiszter Úr! Az elmúlt napokban azt hallottuk a nyilvánosságon keresztül, hogy nyugdíjadó bevezetésére kerül sor, majd ennek a cáfolatát is hallottuk szintén a nyilvánosságon k…
A/1949 Adó-e a hozzájárulás?
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha röviden és egyszerűen akarom fogalmazni, és nem a jogi szöveget mondani, akkor olyan adó jellegű kötelezettségről beszélünk, amely az önök megítélése és most beterjesztett javaslata szerint, ha nem járulékfizetés…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az imént Tállai államtitkár úr szólt önkormányzatok eladósodásáról, kötvénykibocsátásról, majd Szekó képviselő úr elmondta egy önkormányzati vezető szemével mindezt. Én két megjegyzést szeretnék ehhez tenni. Egyrészt Tállai államtitkár úr ú…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök úr, ügyrendi javaslatom az, hogy legyen szíves, az elnök úr a fenyegető képviselőt intse helyre. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Gelencsér képviselő úr vagy nem azon az ülésen van jelen, ahol én is jelen vagyok és beszélek, amire ön hivatkozott, egyébként mondhattam volna én is, de én ezt nem mondtam. Ha figyelt volna, akkor pontosan tudná, hog…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ugye, most szépek a számok? Elhangzott itt, talán Vigh képviselő úr hozzászólásában, hogy most nem hall panaszt a költségvetéssel kapcsolatban sem a megyei önkormányzati vezetőktől, sem a települési önkormányzati veze…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Három apró megjegyzés. Az első: az ország valós helyzetét mindaddig lehetett pontosan ismerni, ameddig önök nem szüntették meg az elmúlt négy hónapban a havi adatok nyilvánosságra hozatalát. Ugye, tudják, képviselő urak, hogy…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tilki képviselő úr, ha tud olyat mutatni, amiről beszélt, nevezetesen az Európai Unió elmarasztását, akkor legyen szíves, mondja el. Ha nem tud ilyet, akkor ne hivatkozzon valótlanságra. Ugyanis, amire most itt hivatk…
T/1479 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Egy olyan törvényjavaslat tárgyalásának a vitájához érkeztünk, amelynek döntő részével a magunk részéről szakmailag egyetértünk, támogatni tudjuk azokat a javaslatokat, amelyek a 17 törvénymódosítást tartalmazó, benyújtott javaslatban szere…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A miniszter úr ugyan távozik a teremből, de szeretném az ő hozzászólására... (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Nem akartam minősíteni, de az ő hozzászólására szeretnék némi reagálást tenni. Elsőként: meglehetősen egyo…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szijjártó képviselő úr egy picit rosszul emlékszik. Nem tudta ideidézni, nem is tudhatja, hiszen nem szerepelt sem a választás előtti programban, sem a kormányprogramban az egykulcsos adóval kapcsolatos Fidesz-ígéret.…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A korábbi kétperces vitákban már szó esett néhány olyan kérdésről, amely, úgy gondolom, pár mondattal többet érdemel annál, semmint amit akkor kapott. Illetve néhány hozzászólásban elhangzottak olyan téves információk…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Simon képviselő úrnak mondanám, hogy olyan ügyre hivatkozik a hozzászólásában, amelyben jogerős bírósági döntés van arra nézve, hogy amire ön hivatkozik, az nem úgy van. Az a kérésem, hogy vegye figyelembe a független…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr, azt javaslom, hogy olvassa el a benyújtott adótörvényt, nézze meg, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét az hogyan érinti, nézze meg, hogy a választókörzetét hogyan érinti, és majd magyarázza el az ottani,…
T/1374 Az egyes ágazatokat terhelő különadóról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: No!) A második körös hozzászólások általában azzal kell foglalkozzanak, hogy az első körben milyen vélemények, milyen érvek is hangzottak el. Ha megengedik, akkor én arra szere…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sokféle vélemény hangzott el a benyújtott zárszámadással kapcsolatban. Szeretném rögzíteni az elején, hogy az Országgyűlés elé írásban benyújtott törvényjavaslatot korrektnek, szakmailag jól előkészítettnek és éppen e…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elsőként Babák képviselő úrra reagálnék. Képviselő úr, ön a költségvetési bizottság tagja volt az elmúlt tíz évben. Ha valakinek, akkor önnek tudnia kell, hogy hol a pénz, ebből következően ne tegyen hangulatkeltő kij…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Képviselő úr, elbújni nem én szoktam, legfeljebb ön szokott elbújni akkor, amikor nem szakmai, nem tárgyszerű az, amit állít. Sajnálom, hogy megint úgy gondolom, hogy hagyja magát befolyásoltatni az indulatai által, és nem pedig a tárgyszerűségre törekszik. Nincs olyan pénz,…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elsőként mindjárt azzal kezdeném, hogy ki kell ábrándítanom a jelenlévőket, Ékes képviselő urat leginkább: én olyat nem mondtam, amire ön hivatk…
T/420 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett javaslat tartalmában egyetértés van közöttünk. Mind a szükséges korrekció elvégzését meg kell tenni minden választási évben, úgy az érvényes költségvetési törvény 54. §-a tartalmazza azt a felhatalmazá…
T/420 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ékes Képviselő Úr! Valami félreértés van közöttünk. Én nem lepődtem meg a 15 százalékos javaslaton, hiszen ez várható volt, be volt jelentve. Nem is vitatkoztam a 15 százalékkal, szemben más képviselőtársammal, aki ezen vitatkozik.…
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, akkor sok minden korábban elhangzotthoz ugyan kedvem lenne szólni, de megmaradnék a határozati javaslatnál. Mi is ezzel a javaslattal kapcsolatban az igazi probléma? Két dolog, ha szabad erre leszűkíten…
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vágó Úr! Két olyan dolgot említett most a hozzászólásában, amely nem eléggé precíz és nem eléggé pontos. A kormánynak a Számvevőszék vezetőinek jelölésében nem volt és nincs szerepe - most sem. A parlamenti pártoknak van eb…
H/188 Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Vágó Úr! Kovács Tibor képviselőtársam elég pontosan elmondta azt, hogy hogyan zajlott az Állami Számvevőszék alelnökeit jelölő bizottságban, majd később az elnökét jelölő bizottságban a javaslattétel, a javaslatok el nem fogadá…
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai bizottsági ülésen a benyújtott törvényjavaslat konkrét szakaszaihoz, konkrét megfogalmazásaihoz kötődő ellenzéki felvetések hangzottak el, és…
T/35 Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan azt már a bizottsági kisebbségi vélemény tolmácsolójaként is említettem, több olyan javaslat szerepel a most benyújtott indítványban, amely aggályokat vet fel elsősorban azzal kapcsolatban, hogy ha e javaslato…