122 felszólalás
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Turi-Kovács Béla önzetlen felajánlkozását köszönöm, de talán ha egy kicsit szerényebb vehemenciával állt volna mint miniszter az adott kérdéshez, akkor lehet, hogy már előrébb járnánk, és talán akkor kellett volna nem elutas…
T/912 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság október 22-én megtárgyalta a T/912. számon benyújtott törvényjavaslatot, amely törvényjavaslat lényege az - és ezért támogatja a bizottság többsége -, hogy tulajdonképpen tisztább…
T/912 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen örülök, hogy egy pozitív fogadtatás van a Ház mindkét oldaláról a módosító javaslat kapcsán, és azt hiszem, az ellenzéki oldalon felvetett problémakörök megfontolásra valók, mert mind olyan, ami az önkormányza…
T/1202 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törv
ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A T/1202. számú törvényjavaslatot 2002. november 11-én az önkormányzati bizottság megtárgyalta. A javaslat tulajdonképpen több pontból áll, aminek a lényege: a gyermek születésénél az édesapának…
T/214 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról
ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság 2002. június 17-én tárgyalta a 2001-2002. évi költségvetésről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításának általános vitára való alkalmasságát. Tisztelt Országgyűlés…
T/5159 A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két módosító javaslathoz kérném képviselőtársaim támogatását. Mind a két javaslat nagyon fontos az ott élő emberek szempontjából. Az egyik Dunaújváros és térségében több településsel közösen a szennyvízcsatorna-rendszer megé…
T/5154 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról T/5159 A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti dö
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tóth Imre és Perlaki képviselőtársaim az előző ciklus döntéseit bírálják. Azért egy dolgot elfelejtenek az összehasonlításból, mert így kiragadott a példa, amit Perlaki úr is elmondott, hogy ha figyelembe vesszük az akkori kormánypárti és az akko…
T/5154 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról T/5159 A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti dö
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A szakmai érvelésnél ott látok hibákat, illetve hézagokat, hogy tulajdonképpen amit a kormánypártiak próbálnak szakmai döntésnek behozni, az egyáltalán nem felel meg ezeknek a kritériumoknak. Ezt azért mondom, mert épp…
Napirend előtti felszólalások
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétszáz éve annak, hogy 1800. december 1-jén a Fejér megyei Kápolnásnyéken, ahogy akkor nevezték, Pusztanyéken, körzetem egyik településén megszületett az elszegényedett nemesi család sarjaként Vörösmarty Mihály. A nemzet nagy lángelmé…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetlen kapcsolódó módosító indítvány támogatását kérném a tisztelt Háztól, amit azért adtam be, mert köztudomású, hogy elkezdődött az M7-es autópálya felújítása, és a kormány tervei szerint a felújítás befejeztével az autópálya f…
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A vitát hallgatva érdekes dolgokra figyelhet fel az ember. Szabó Attila hozzászólása után megállapítható, hogy Hódmezővásárhely, úgy látszik, messze van Budapesttől. Itt önök, tisztelt kormánypárti képviselők, törvénykezni aka…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek Rubovszky és Turi-Kovács Béla képviselőtársaimmal. Talán ők a koruknál fogva is komolyan gondolják azt, hogy csak tisztességesen lehet hozzányúlni bizonyos kérdésekhez. Azt nagyon fontosnak tartanám, amit Répássy képvise…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyos mértékig folytatva az előző kétperces hozzászólásomat, én alapvetően azt tartom kevésbé szerencsés megoldásnak, hogy itt látszik kormányzati oldalról az a szándék, hogy a Szocialista Pártot hátrányba hozni azáltal, hogy az…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Répássy Róbert képviselőtársam egy kicsit beleesett abba a hibába, hogy ha többet beszél, akkor olyat is kimond, amit talán nem szeretne. Igen, az a veszély, hogy épp a Szocialista Párt bérleményhasználata megszűnik az állami ingatlanokban, és nem lesz olyan…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Alapvetően arról szeretnék beszélni, hogy e törvény megalkotásához milyen határidőkkel, milyen elemekkel jutottunk el, illetve arról, hogy mik azok a feszítő gondok, amelyek az önkormányzatra hárulnak a tör…
K/2183 Miért akadályozza a pénzügyminiszter az országgyűlési képviselő munkáját, miért nem tartja be a törvényt?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Választókörzetem egyik önkormányzata megkeresett, hogy az OEP annak ellenére sem járul hozzá a településen működő védőnői szolgálat működésének költségeihez, hogy az ÁNTSZ a védőnőket kötelezte másik két település védőnői feladataina…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A települési önkormányzatok úgy jártak a beterjesztett költségvetésben, mint falusi zenekarban a nagybőgős, aki a bevétel elosztásakor tapasztalta, hogy nem kap pénzt. Így fordult a prímáshoz: de prímás úr, nekem nem jár? S erre vá…
K/1725 Mikor kívánja a Honvéelmi Minisztérium az Albániában szolgálatot teljesített orvoscsoport munkáját értékelni?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! A NATO-tag Magyarország első döntései között az Országgyűlés 29/1999. számú határozata alapján orvoscsoportot küldött Albániába abból a célból, hogy a koszovói menekültek közötti járványok kialakulását előzze meg. A csoport több mint három hónapos kinntar…
I/849 Meddig lesz a Duna országhatár?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A Duna úgy választja el az ország nyugati és keleti felét, mint egy országhatár, csak az átkeléshez nem kell útlevél. Bármely szomszédos országba több határátkelőhely van, mint a Dunán Budapesttől délre. Az M0-s körgyűrű Duna-hídj…
I/849 Meddig lesz a Duna országhatár?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát, és felvetésemben véletlenül sem szerettem volna olyan fényben feltüntetni a kérdést, hogy a Magyarországon épülő hidak Magyarország hátrányára vannak. Tehát támogatom a kormány azon törekvését, hogy a többi hidat is megépítse. De úgy…
K/642 Előrelátó lesz-e a kormány?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az M7-es autópálya felújítását és korszerűsítését szeptemberben elkezdik. Ez örvendetes (Zaj. - Az elnök csenget.), mert a gazdasági fejlesztés, az idegenforgalom szempontjából nagyon fontos, hogy Székesfeh…
T/1176 A polgári szolgálatról szóló 1997.évi XXI.törvény módosítása
ECSŐDI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1997. április 25-én lépett életbe a polgári szolgálatról szóló XXI. törvény. A polgári szolgálat törvényi szabályozásáról szóló előterjesztés akkori általános vitája során a parlamenti frakciók egyhangúlag támog…
T/998 A helyi önkormányzatok 1999.évi új cimzett támogatásáról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992.évi LXXXIX.törvény kiegészítéséről, valamint az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII.törvény módosításáról
ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és rendészeti bizottság 1999. április 7-én megtárgyalta a kormány által T/998. számon, igen bonyolult címen benyújtott, a helyi önkormányzatok 1999. évi új címzett támogatásá…
T/998 A helyi önkormányzatok 1999.évi új cimzett támogatásáról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992.évi LXXXIX.törvény kiegészítéséről, valamint az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII.törvény módosításáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvényjavaslat a szocialista frakció szerint általános vitára alkalmas, és azt gondolom, hogy a bizottságok is helyesen döntöttek az általános vitára bocsátáskor. Ez nem jelenti azt, hogy a törvényjavaslatot a frakció elfogadhatónak tartj…
K/644 Meddig marad a 6-os út a "halál útja"?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Különböző nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy a 6-os út gyorsforgalmivá fejlesztése az eredeti elképzelésekhez képest késni fog. A kormány ezáltal nem teljesíti az Európai Unió közlekedési minisztereivel…
T/458 Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Abban a hiú reményben vártam egy darabig, hogy Körömi képviselő úr elnézést kér, hogy véletlenül, tévedésből rosszul fogalmazott, de számomra megdöbbentő, hogy tudatosan, önmagát egyre jobban belelovalva sértegeti képviselőtársait…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Homa János képviselőtársam védelmébe vette a millennium megünneplését, azt hiszem, a Ház minden oldaláról támogatást nyert, hogy ezt méltóképpen meg kell az országnak ünnepelni. Ugyanakkor úgy tűnt hozzászólásából, hogy a tettek és…
I/369 Gondos és jó gazdája-e Ön a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Részvénytársaságnak?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 1998. október 7-én - mivel az Országgyűlés nem ülésezett - levelet intéztem az ön miniszteréhez mint az ÁPV Rt.-t felügyelő miniszterhez, melyben kértem, hogy tájékoztasson, komolyan szándékában áll-e az ÁPV Rt.-nek, hogy az r…
I/369 Gondos és jó gazdája-e Ön a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Részvénytársaságnak?
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom elfogadni a válaszát, mert az ön által felsorolt gazdasági érvek egy része nem felel meg a valóságnak az ismereteim szerint, és ezért más a véleményem. Egyben kérem a tisztelt Házat is, hogy egy bizottság ezáltal meg tudja vizsgálni, hogy menn…
T/379 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. törvény módosításáról
ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Izgultam már, hogy a koalíciós padsorok teljesen kiürülnek, mire megkapom a szót, pedig biztosítani szeretném Koltai képviselőtársamat arról, hogy egyetértek vele, legalább is azon kijelentésével, hogy nem jó, ha a kormány, il…