1 280 felszólalás
H/5626 A Nemzeti Tehetség Programról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Végignézve a módosító indítványokat és az eddig elhangzottakat is nyomon követve, jómagam is az elmúlt időszakban több olyan parlamenti vitában vettem részt, amely az esélyegyenlőséget, az óvodai, bölcsődei f…
H/5626 A Nemzeti Tehetség Programról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, Kormos képviselőtársammal nem állunk olyan messze egymástól gondolkodásban, csak a megközelítés szempontjából próbáltam rávilágítani, hisz a térségekben mindenütt kísérleteznek, és megpróbálnak mindent megtenni annak érdekében a tanítók, a…
H/5486 A hungarikumok védelméről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A hungarikumok kérdésében talán lehetne úgy fogalmazni, végre eljutott abba az állapotba ez a kérdéskör, hogy a magyar parlament is tárgyalja a hungarikumok magyarországi nemzeti megjelenítésének a kérdését. Pár dologra szeretnék rávilágítani a módosí…
H/5486 A hungarikumok védelméről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Azért is próbáltam meg invitálni államtitkár urat, hogy próbálja meg kifejteni, hogy a kormány mely módosítókkal kapcsolatosan foglal úgy állást, hogy teljes egészében el tudja fogadni, vagy önmagában magát a törvényt is tulajdonképpen, mert visszaem…
T/5744 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, és akkor zárjuk a konszenzust, mert szerintem teljes az egyetértés ebben a kérdésben. Főleg az után, hogy az agrárbizottság is a maga részéről a módosítót megfogalmazta, és azzal a kormány is egyetért. De ne feledkezzünk el arról, és itt Font Sándor képvisel…
Napirend előtti felszólalások
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a címet nem én találtam ki, hanem az egyik beteg, aki hozzám fordult, sőt többen fordultak hozzám az elmúlt időszakban, és nemcsak hozzám, hanem Bernáth Ildikó képviselő asszonyhoz és képviselőtársaimhoz. A tavalyi év őszé…
T/5726 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Magyar Bálint képviselőtársam ezt a két percet még várja meg!
T/5726 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Egyértelmű, hogy támogatni kívánom én is.
T/5726 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tóth képviselő asszonynak szeretném mondani, hiszen az esélyegyenlőségi törvénynél hasonló vitát folytattunk le, és ott ön is több alkalommal elmondta, és szerintem még több alkalommal el fogják mondani, hogy a 130 milliárd majd milyen törvényhez les…
T/5726 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Jómagam is utoljára Tóth képviselő asszonynak, Tatai-Tóth Andrásnak és államtitkár úrnak is mondom, én arra kívántam rávilágítani - hiszen a múlt heti és az előtte lévő vitákban is elhangzott -, hogy nem az a jó törvénykezés, amikor egy ciklus alatt, négy év…
J/5493 Az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről H/5678 Az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök úr, ugyan bizottsági ülés miatt nem tudtam részt venni az expozé végighallgatásában és a vita elindításában, de részben átolvasva az Állami Számvevőszék jelentését, valamint a költségvetési bizottságban felszólalt képviselők hozzászólását, azért…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, Tatai-Tóth képviselőtársamat kellene arra emlékeztetni - hisz a vezérszónoklatában elég dörgedelmesen próbált meg szólni -, hogy ön is itt volt a Felsőházi teremben azon a konferencián, ami az "Él…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem Tatai-Tóth képviselő úrral akarok vitatkozni. Amit elmondtam, az arra az időszakra és arra a folyamatra volt érvényes, amit Velkey képviselőtársam is mondott, amikor megpróbáltuk beszorítani úgy a települési iskolák összevonásába az önkormányzatokat, hog…
T/5588 A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Végighallgatva az eddigi vezérszónokokat és magát a törvényt is áttanulmányozva, ha visszaemlékezünk arra, hogy 2006-ban, azt hiszem, a parlament nagy többsége elfogadta azt a törvényt, amely a Vásárhelyi-terv megvalósításáv…
T/5588 A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Most a hatósági eljárásban hihetetlen sok idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy valóban komolyan megvizsgáljanak beruházásokat, és aszerint adják ki az építéshatósági engedélyt. Így is vannak visszaélések, s ezt ön is nagyon jól tudja;…
H/5499 A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács közjogi jogállásáról, jogköréről, összetételéről és feladatairól, valamint működési kereteiről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Elnök Asszony! Azt hiszem, ön is talán percre pontosan visszaemlékezik a tavalyi évre, amikor ön kísérelte meg annak ellenében, hogy folyt egy szakértői tárgyalás a fenntartható fejlődés stratégiájával kapcsolatban, hogy valaho…
H/5499 A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács közjogi jogállásáról, jogköréről, összetételéről és feladatairól, valamint működési kereteiről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Horváth János képviselőtársam hozzászólásának rettentően örülök, de pont az ötpárti egyeztetésnek volt az a kerete, formája, hisz ha ma minden civil szervezetet, amely Magyarországon tesz és szeretne tenni, meghívnánk, akkor a Parlament alsóháza, fels…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, majd a rendes hozzászólásban kitérek az elhangzottakra a dunaújvárosi híddal kapcsolatosan; de Baráth Etele képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy annak idején elkészültek '98-tól 2004-ig az Európai Unióhoz csatlakozandó országos úthálózat-fejlesz…
T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretnék egyetérteni Baráth Etele utolsó mondataival, és visszaemlékeztetni mindenkit arra, hogy rendelkeztünk egy olyan törvénnyel, amely a kiemelt természeti, természetvédelmi területekről szólt, majd 2003-ban ezt a törvény…
A/5405 A tüskevári iskola bezárása
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2006. szeptember 26-án egy csodálatos tanévnyitón voltunk mindannyian: egy 120 millió forintos beruházással egy teljesen megújult, nagyon szép intézmény jött létre Tüskeváron, ahol nyelvi labor, művészeti oktatás, m…
A/5405 A tüskevári iskola bezárása
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Az igaz, hogy önökhöz ment egy levél augusztus 30-án az elnökök nevében, de nincs mögötte magának a társulásnak a döntése. Ehhez a társuláshoz 39 település tartozik. Azon az ominózus ülésen, amikor döntöttek a tüskevári iskola működési engedélyének eset…
J/4723 A géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról szóló 53/2006. (XI. 29.) OGY határozatban foglaltak végrehajtásáról H/5212 A géntec
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes volt, amit Orosz Sándor az imént elmondott 15 perces időkeretben. Én szeretnék Medgyasszay Lászlóra visszahivatkozni. Nagyon érdekes dolgot mondott Medgyasszay László képviselőtársam. Úgy fogalmazott,…
J/4723 A géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról szóló 53/2006. (XI. 29.) OGY határozatban foglaltak végrehajtásáról H/5212 A géntec
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): (Mikrofon nélkül.) Köszönöm, elnök úr...
J/4723 A géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról szóló 53/2006. (XI. 29.) OGY határozatban foglaltak végrehajtásáról H/5212 A géntec
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Elnézést, de az előbb a bólintás az én irányomba jött, és abban a hiszemben voltam...
J/4723 A géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról szóló 53/2006. (XI. 29.) OGY határozatban foglaltak végrehajtásáról H/5212 A géntec
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. És tényleg a vitát Orosz Sándorral így befejezve, az európai ügyek bizottságában és az Európai Unió részéről is van egy olyan megállapítás, hogy Magyarország az uniós törvények átvételében a legjobbak között van. Csak sajnos az alkalmazás területén van egy h…
J/4722 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február - 2007. február) H/5213 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február-2007. február) szóló beszámoló elfogad
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban végigülve és végighallgatva mindenki hozzászólását, szeretnék én is egypár dologra rávilágítani. Egyrészt Botka képviselő asszony a maga részéről úgy fogalmazott, hogy a KMKF ülésein a határon túli kérdést megkíséreltü…
J/4722 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február - 2007. február) H/5213 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február-2007. február) szóló beszámoló elfogad
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Úgy érzem, hogy minden probléma, legalábbis a problémák bizonyos része nem biztos, hogy leér vidékre, a kistelepülésekre ugyanazzal a hangsúllyal, amit képviselő asszony is elmondott. A kisiskolákkal tettünk egy olyan dolgot, az alsó tagozatos osztál…
J/4722 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február - 2007. február) H/5213 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február-2007. február) szóló beszámoló elfogad
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem kívántam szólni, de Sándor Klára kierőszakolta. Azt hiszem, ismeri ön is azt a normatív támogatási rendszert, hogy 140 fő alatti iskoláknál normatív elvonásban részesültek az intézményfenntartók. Ugye, ismeri? Ez kimondottan kierőszakolt iskolabezárás, e…
H/5140 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Kormányzati Negyed beruházás részeként létrejövő Kormányzati Épület(együttes) megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdés
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Ha egy önkormányzat hasonló lépést tesz, akkor a testülettel és a polgármesterrel szemben valószínűsíthetően hűtlen kezelés címén eljárást kezdeményez az Állami Számvevőszék vagy a Kincstár maga. A visszavonás akkor lenne korrekt, ha t…
H/4978 A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról
ÉKES JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Jelenlévők! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nevében én magam is üdvözlöm Láng István akadémikus urat. A VAHAVA-program, amit évekkel ezelőtt elkezdtek, természetkutatók, éghajlatkutatók, k…