116 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétigenes népszavazásra készülünk, ezért is a napirend utáni felszólalásom címe Kétigenes népszavazás előtt Móra Ferenc üzenete és a korondiak kéréseö. Én ugyanis egy olyan településről jöttem, ahol Móra Ferenc mind a m…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Én egy olyan választókerület országgyűlési képviselője vagyok, ahol nagyon sok kistelepülésen élő ember van, úgyhogy a költségvetés vitája során szeretném megerősíteni, hogy az ott élő emberek úgy érzik, ho…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Rendkívül fontosnak tartom az előttem szóló képviselőtársam példáit, amelyekkel a költségvetés vitájához hozzájárult, hiszen ezek a módosító indítványok mutatják, hogy a területfejlesztésben a kormányzati politika menn…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban egy olyan problémára szeretném felhívni az Országgyűlés figyelmét, amely talán kevés embert érint. Kiskunmajsán 150-180 fős tagsággal bír a Kiskunmajsai Mozgáskorlátozottak Egyesülete, amelynek képvisele…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csütörtöki képviselői fogadóórámon felkeresett egy jászszentlászlói polgár, nyugdíjas iskolaigazgató, aki egész életét iskolában, gyerekek között töltötte, és igen drámai szavakkal ecsetelte az elkövetkezendő időszak okt…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én egy olyan választókörzet országgyűlési képviselője vagyok, ahol a lakosság nagy része a mezőgazdaságból él, ahol a lakosság nagy része két lábbal a földön áll. Szomorú látvány, amikor egy nyolcvanéves paraszt…
J/12279 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről H/12391 Az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Gőgös képviselő úr arra biztatott bennünket, hogy pontosítsuk a SAPARD-dal kapcsolatos véleményünket. Én ehhez szeretnék hozzájárulni. Sajnos, a kormány 2004. április 27-én, ez egy keddi nap volt, fogadta el azt…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót napirend után, mert választókörzetemben, Kiskunfélegyházán több fiatal diplomás, nevezetesen, egy jogász hölgy és egy közgazdász fiatalember keresett meg azzal, hogy már egy éve nem tudnak elhe…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kiskunfélegyházi polgárok azzal kerestek meg, hogy nincs már hova fordulniuk egy benzinkút engedélyezésének ügyében, okán, és kérték, hogy az Országgyűlésben adjak hangot elkeseredettségüknek, így fejezve ki az…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem, engedjék meg, hogy a területfejlesztés szempontjából szóljak a költségvetés vitájában. (16.30) Nyáron lélegzet-visszafogva figyeltük azt a melodrámát, ami a koalíción belül, a kormányon belül a hatalomért…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert az elmúlt időszakban a vita olyan irányt vett, ami az én választókörzetemet is igen súlyosan érinti. Először is az egyházi iskolák kérdése; nagy szomorúsággal hallgattam azt a polémiát, a…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2002-ben az Országos Területfejlesztési Tanács számára készült egy beszámoló, amely a decentralizált pénzalapok felhasználásáról szólt. Ekkor Bács-Kiskun megye az első helyen állt, ahol a legtöbbet ezekből a pén…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban ezzel a kérdéssel keresnek meg fogadóórámon, és állítanak meg az utcán Bács-Kiskun megyében, Kiskunfélegyházán, vagyis hogy Bács-Kiskun megye miért hátrányos helyzetű, hátrányos megkülönböztetésű, amikor…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is kérem, engedjék meg, hogy üdvözöljem azt a szándékot, amely a kormány részéről megnyilvánul, vagyis hogy odafigyeljen a vidékről az Országgyűlésbe érkező képviselők felszólalására és az általuk előado…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előbb elhangzott nagyon kritikus hangvételű megszólalás után azt gondolom, hogy érdemes néhány fogalmat a helyére tenni, érdemes az együttgondolkodást tovább folytatni. Balogh József képviselőtársunk kis lépé…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Választókerületemben élő polgárok keresek meg és kértek arra, hogy problémáikat mondjam el az Országgyűlésben és szólaljak meg. Amikor 2003-ról beszélünk, akkor szót kell ejteni a korábbi ígéretekről, és beszélh…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Göndör Képviselő Úr! Komolyan gondolom, azért ülök itt, és nem mentem el valahova szaunázni vagy sörözni, mert arra kértek a választópolgáraim, hogy ezt mondjam el. Tényszerűen igaz az, hogy 30 millió forintról 15 millió fori…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezt és körülbelül hasonlókat kérdeznek tőlem a kiskunfélegyházi emberek az után, hogy két héttel ezelőtt Kinek az érdekét szolgálja a késlekedés?ö címmel egy kérdést tettem fel Csillag István miniszter úrnak, a…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer, és ha kell, akkor még többször is a kiskunmajsai Jonatermál Termelőszövetkezet tagjainak sorsáról, vagyis arról, hogy mi is lesz azzal a vagyonnal, amit ők létrehoztak az elmúlt 40-50 év alatt Kiskunm…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szomorúan, keserűen kell megállapítani, hogy Magyarországnak nincs kormánya, legalábbis a Magyar Országgyűlésben. Így volt ez ma egész délelőtt, a napirend előtti felszólalásoktól fogva, és így volt ez tegnap este is,…
K/11109 Sok beszédnek sok az alja, avagy kinek az érdekét szolgálja az, hogy a kiskunfélegyházi honvédségi ingatlanok átadása késlekedik?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Évek óta húzódik a kiskunfélegyházi honvédségi ingatlanok ügye. Az elmúlt két évben több kormánytag is ígéretet tett arra, hogy a nagy értékű ingatlanok végre a városhoz kerülhetnek. László Csaba az akkori, 2002-es kér…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem, engedjék meg, hogy először is megállapítsam a jegyzőkönyv számára: teljesen mindegy, hogy amikor a szocialisták kormányt adnak, hogyan hívják a miniszterelnököt, hívják azt Medgyessy Péternek vagy Gyurcsány Fere…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalásommal szeretném sürgetni a döntéshozókat, hogy a Kiskunfélegyházán állomásozó katonai egységek után ott maradt ingatlanok mihamarabb a félegyházi önkormányzat és ilyenféleképpen a kis…
K/10212 Mikor épül meg az M5-ös autópályáról a Petőfiszállás-Pálosszentkút felé vezető lehajtó?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! 2004. május 9-én az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok kolostorának alapkőletételére került sor Petőfiszálláson. Az ünnepséget követő beszélgetéseken a helyiek nekem szegezték a kérdést, hog…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tegnap abban az örömteli élményben lehetett részem, hogy Petőfiszálláson, Pálosszentkúton az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok kolostorának alapkőletételére került sor. Ezen az ünnepségen és az azt köv…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan témában kértek meg a választóim, hogy megszólaljak, amely az elmúlt időszakban helyben igen-igen felborzolta a kedélyeket Kiskunfélegyházán és környékén, és ez nem más, mint az M5-ös autópálya tervezett díjté…
I/2799 Hol van a Medgyessy Péter által megígért egy milliárd forint a Kiskunfélegyházi Kórháznak, avagy ér-e még egy lyukas fillért a miniszterelnök adott szava a félegyháziaknak?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Közel egy éve van hatalmon a szocialista kormány. Ez alatt az egy év alatt minden ember számára egyértelművé vált, hogy a Medgyessy-kormány tettei szöges ellentétben állnak úgynevezett vállalásaival. Beszélhetnénk…
I/2799 Hol van a Medgyessy Péter által megígért egy milliárd forint a Kiskunfélegyházi Kórháznak, avagy ér-e még egy lyukas fillért a miniszterelnök adott szava a félegyháziaknak?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Sajnálom a miniszter asszonyt, hogy ebbe a helyzetbe került, és nem tud válaszolni a kérdéseimre (Derültség az MSZP soraiban.); miniszterelnök úrnak kellene ezt megtennie. Én nem regionális együttműködésről beszéltem. Itt van A szocialista…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan módosító indítvány mellett szeretnék érvelni, amit Balsay István képviselőtársammal nyújtottunk be, 118. számon látható. Ennek az az értelme, az a tartalma, hogy a Duna-Tisza közi homokhátság is fogalmi szint…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vincze László képviselőtársam a felszólalása befejezéseként amellett érvelt, hogy a Kiskunfélegyházát Csongrád-Szentes irányában elkerülő utat is meg kell építeni. Ez az út, az úgynevezett déli elkerülő szakasz már épül.…