256 felszólalás
T/3478 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az iménti hat percem azzal fejeztem be, hogy tisztelettel kérem, ne csökkentsék a saját jogosítványaikat, illetve tisztelettel kérem azt, hogy a honvédelmi bizottság és az Országgyűlés ellenőrző jogkörének a csorbítását ne engedjék. Ugyanakkor azt gon…
T/3478 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök úr, én a 6. és később a 9. ponthoz szeretnék hozzászólni. Mielőtt képviselőtársaim itt a mókusok elé vetnének engem elvetemült nézeteim miatt, engedjék meg, hogy emlékeztessen önöket arra, hogy a múlt rendszerben, amit önök oly sokan bírálnak okkal-joggal, a Magyar Honvéd…
T/3478 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, nem élek most már vissza a türelmükkel, hogyha eddig megtiszteltek vele. Mondandómat alapvetően az államtitkár úrhoz és a kormánypárti többséghez címzem. Egyszerűen azért vagyok kénytelen ezt rögzíteni, mert köztudo…
T/3478 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről
JUHÁSZ FERENC, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Nagy figyelemmel hallgattam végig Hende Csaba miniszter úr expozéját, az imént Ágh Péter vezérszónok úr véleményét és álláspontját, amelynek - tetszik, nem tetszik - az…
T/3478 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ennek a mai vitának különböző periódusaiban gyakorta kapkodtam a kétperces gombhoz, de aztán úgy döntöttem, hogy egyszerűbb és talán tisztességesebb is, ha egyben kérek szót, illetőleg ha azt az értéket közvetítem, hogy én magam tisztelem mások agybaj…
T/1667 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy elnök úrnak kifejezzem nagyrabecsülésemet és tiszteletemet annak fényében, hogy már ötödik órája egy helyben ülve vezeti az ülést. Szeretném a frakcióm nevében felajá…
T/1667 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetértve Vadai képviselő asszonnyal, és némileg kímélve az önök valószínűleg fogyatkozó türelmét, ugyanazokkal a kérdésekkel már nem szeretnék foglalkozni, és valamennyiünket már csak az menthet meg a teljes - hogy is mondjam - kifáradástól, ha az á…
T/1667 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! E vitaszakaszban utoljára kértem szót, csak felmentésüket remélve, hogy harmadszor nyomok, de ilyen a vita tagolása. A 2., 12. és 14. módosító javaslatokról szeretnék szólni, amelyek a tartalékos, műveleti tartalékos és védelmi tartalékos rendszer felállításával fogla…
T/1667 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Egy olyan ponthoz, a 18-ashoz szeretnék hozzászólni, amely ismételten bizonyítja azt, hogy a Honvédelmi Minisztériumban a jogi szakapparátus nagyon jó munkát képes végezni, hiszen viharos gyorsasággal voltak képesek előállítani egy viszonylag átfogó j…
T/1667 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról H/1671 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII.6.) OGY határozat módosításáról
JUHÁSZ FERENC, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A legnagyobb nagyrabecsülésem az öné, de azért engedjék meg, hogy sajnálatomat fejezzem ki amiatt, hogy a honvédelmi miniszter úr az expozé elmondását követően távozott.…
T/1667 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról H/1671 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII.6.) OGY határozat módosításáról
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondoltam, megkímélem önöket a sok kétperces gombtól, ezért bátorkodtam ismételten egy hosszabb időt kérni. Tisztelt Ház! Az ellenzéki politikus szűkre szabott mozgásterének azért van néhány előn…
T/1667 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról H/1671 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII.6.) OGY határozat módosításáról
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen, és istenbizony, nem szeretném értelmetlenné tenni a vitát, éppen ezért kértem csak kettő percben és utoljára szót. Az államtitkár úrnak szeretném javasolni, hogy a saját hozzászólásait az elmúlt 4-8 esztendőben legyen kedves megvizsgálni, és a védelmi…
A/1756 Kaphatnak-e idén prémiumot (jutalmat) az adóhivatal dolgozói? Év végéig együttesen teljesülnek-e legalább 101%-ban a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 32. § (1) bekezdésében meghatározott bevételi előirányz
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mielőtt a kérdésemet feltenném, Gúr Nándor fogadatlan képviselőjeként hadd mondjam el, ezzel egy időben most éppen bizottsági ülés van, és nyilvánvalóan a bizottság elnökeként olyan témát tárgyalnak, ami miatt nem tud itt lenni.…
A/1756 Kaphatnak-e idén prémiumot (jutalmat) az adóhivatal dolgozói? Év végéig együttesen teljesülnek-e legalább 101%-ban a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 32. § (1) bekezdésében meghatározott bevételi előirányz
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha pontosan értem, akkor a kormány döntése az, hogy ezeket a juttatásokat a feltétel teljesítése esetén sem fizeti ki. Ha ez így igaz, akkor ennek a döntésnek a következményeit egészen bizonyosan az államigazgatás egész terü…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Kedves Képviselőtársaim! Mi az ország azonos tájékáról jöttünk ide, ahol, pontosan tudjuk, hogy óriási problémát jelent a rendőrök hiánya, a közbiztonság érzete, ami a tényleges közbiztonsági helyzetnél egyébként sokkal rosszabb…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Nagyon nagy tisztelettel tekintek az ön parlamenti munkájára, éppen ezért mélyebben a rendészeti kérdésekkel csak annyiban szeretnék foglalkozni, amennyiben szeretném megemlíteni, hogy nem az én vagy bármelyik képviselőtársunk vélem…
T/1127 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal összefüggő módosításáról
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Igazság szerint a remény hal meg utoljára mottójával kértem most szót, hiszen egy olyan ügyet szeretnék fölvetni, ami egészen bizonyosan fontos lehet a későbbiekben. Szóltam már erről az általános vitában, és most módosító javaslatot is…
H/497 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló 2113/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat módosításáról szóló beszámoló elfogadásáról
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én nem rendelkezem személyes élményekkel, mint Gyöngyösi képviselő úr vagy Szabó képviselő asszony, hiszen ők személyesen élték meg a konfliktus egyes részleteit. Én más szemüvegen keresztül szeretném megközelíteni ezt a kérdést. Ma nincs Európában ol…
T/1127 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal összefüggő módosításáról
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm szépen. Köszönöm, elnök úr, és elnézést kérek a metakommunikációért, csak az előre leadott hozzászólások után nyomtam meg a gombomat. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor 2001-ben a kormány és a parlament vállalta a szolgálati viszony törvénybe foglalását, a…
Napirend előtti felszólalások
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Fair play - általában közösségi együttműködésben nagyon fontos szabály. Sportversenyeken is fontos szabály, hiszen meghatározza a küzdő felek együttműködésének feltételeit, normáit, és az, aki nem tartja a fair…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Ha valaki azt gondolja, hogy a költségvetéshez beadott bárminemű javaslata egyszerűen pénzügyi javaslat csupán, azt gondolom, hogy téved. Hiszen a költségvetés alapvetően meghatározza az ország működését, meghatározza azokat a…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Képviselőtársaim persze nehezményezik, hogy erről a kérdésről hosszasan beszélünk, de nem egyszerűen arról a néhány milliárd forintról vagy százmillió forintról van szó, amit adott esetben ide vagy oda lehet tenni, bár azt gondolom, hogy a védelmi köl…
Napirend előtti felszólalások
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Éltünk egy reménnyel, amely tartott két napig. A Fidesz országos gyűlésén azt hallottuk (Lengyel Zoltán: Ott voltál?), hogy a Fidesz nyugodt erő lesz - ezt mondtátok, mondják mások -,…
T/17404 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény kapcsolódó módosításáról
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Amikor majd valaki egyszer megnézi ennek a törvényjavaslatnak az általános vitáját, akkor azt fogja tapasztalni, hogy az általános vita nem igazán arról szólt, mint amit a törvényjavaslat…
T/17404 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény kapcsolódó módosításáról
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A közszolgálati rendszer átfogó megújítása és korszerűsítése keretében a közigazgatási, valamint a rendvédelmi szerveknél és a fegyveres erőknél szolgálati, ill…
A/17652 Lélekvándorlás - avagy mi a lejárt szavatosságú közpénzen vásárolt élelmiszertartalékok sorsa?
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Honvédség kötelezett bizonyos készletek felhalmozására, különböző katasztrófahelyzetekben, különböző szituációkban többhavi készletet tárol. Ezeknek a készleteknek a folyamatos megújítása tör…
A/17652 Lélekvándorlás - avagy mi a lejárt szavatosságú közpénzen vásárolt élelmiszertartalékok sorsa?
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Képviselő Úr! Nincs az igazmondással nekem problémám, őszintén szólva elmondtam azt, hogy mi korábban sem vizsgáltuk, ezt követően sem tervezzük vizsgálni azt, hogy azokat az élelmiszereket, amelyeket gyakorlatilag egy hónapig lehet fölhasználni, kereskedelmi forg…
J/16677 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntésének módosításáról H/16821 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétel
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmány a kormány feladatául rója, hogy kormányzati hatáskörben meghozott csapatmozgásokról szóló döntésről haladéktalanul tájékoztatnia kell a parlamentet. Ezt az előterjesztést ta…
T/16399 A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény módosításáról
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! (Zaj. - Az elnök ismét csenget.) Mindenféleképpen szeretném elkerülni, hogy az előterjesztői zárszó hosszabb legyen, mint a részletes vita időtartama volt. A részletes vitában az érdeklődés igen visszafogott vo…
A/16793 Ismét a METIS rakétákról
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Második alkalommal tisztel meg azzal, hogy nemzetbiztonsági kabinetvezetőként intéz hozzám kérdésként. Honvédelmi miniszterként tudok csak tájékoztatást adni és válaszolni, lévén a nemzetbiztonsági kabinetnek…