47 felszólalás
T/13217 Az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosításáról
KOZMA PÉTER, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság a tegnapi nap folyamán megtárgyalta az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/13217. számú törvényjavaslatot…
T/13217 Az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosításáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalandó törvényjavaslat kapcsán elöljáróban szeretnék pontosítani, illetve egyértelművé tenni. Remélem, hogy Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam szavait nem értettem félre, de amiről ő is szólt, az Országos Bírósági Hiva…
T/13096 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról
KOZMA PÉTER, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság hétfőn, november 25-én megtárgyalta a T/13096. számú, a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehaj…
T/13096 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat időszerűségét még egyszer hangsúlyozandó, el kell mondanunk, hogy hatályba lépett az új Btk., másrészről jelenleg is folyik a büntetőeljárási kódex előkészítése, új eljárási kódex megalkotása vá…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
KOZMA PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm a szót. Elöljáróban a jövő évi költségvetés törvénytervezetének tárgyalása kapcsán engedjék meg, hogy a tegnapi napon tapasztaltak alapján véleményt mondjak. Ugyanis a vita egy jelentős szakaszán jelen voltam, ahol a vitában…
K/11715 Hogyan kívánja elősegíteni a minisztérium a hazai és a határon túli magyar gyermekek táboroztatását illetőleg hogyan kívánja elősegíteni az ezzel kapcsolatos alapítványok támogatását?
KOZMA PÉTER (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország kormányának megalakulása óta kifejezett szándéka, akarata a mindennapi gyakorlatban megtestesülő szemlélete, hogy a fiatalok nemzettudatát ápolja, történelmi értékeink megbecsülését, a magyar nemzetért viselt fele…
K/11650 Mikor épülhet meg a Tisza-tó körüljárását biztosító Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpárút szakasz?
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A Tisza-tó Magyarország legnagyobb mesterséges tava. Kiterjedését tekintve a Kárpát-medence második legnagyobb állóvize, területe 127 négyzetkilométer, legnagyobb hossza 27 kilométer, legnagyobb szélessége 6 kilométer. A Heves megye dél…
T/10979 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
KOZMA PÉTER, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság a tegnapi nap folyamán megtárgyalta a T/10979. számú, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló önálló képviselői…
T/10979 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én nem szeretnék, ahogy a képviselő asszony fogalmazott, rizsázni, ezért a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban szeretném - a normaszövegből kiindulva - elmondani álláspontomat. Először is - ahogy…
T/10053 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
KOZMA PÉTER, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a tegnapi nap folyamán tartott ülésén megtárgyalta a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosítás…
T/10053 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Ismételten köszönöm a szót, elnök úr. Tehát a szóban forgó T/10053. számú törvényjavaslat kapcsán a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség részéről el szeretném mondani, hogy ez az, ahogyan az államtitkár úr is mondta, nem túl terjedelmes, annál inkább fontos módosítás, amely összesen…
T/9244 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról
KOZMA PÉTER, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság 2012. november 26-án, hétfőn megtárgyalta az egyes törvényeknek a Magyary egyszerűsítési programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításár…
T/9244 Egyes törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő módosításáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Beszédemet először is a többségi törvényjavaslat-módosításhoz nem illő módosítással kezdeném, nevezetesen a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításával összefüggésben. A kistérs…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, nem számítottam rá, hogy egyből én jövök. Föl kell készülni. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai napon tárgyalásra kerülő polgári törvénykönyv Ötödik könyvével, a dologi joggal, a tulajdonjog, illetve a kisajátítás és a bir…
K/9156 Mikor kerül korszerűsítésre a régi 4-es főút Ajak és Kisvárda között?
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A hazánkat nyugat-keleti irányban átszelő 4-es számú fő közlekedési útvonal az Ukrajna és Oroszország irányába folytatott közúti személyszállítás és árufuvarozás legjelentősebb, egyik legterheltebb, ha nem a legterheltebb útvonala, és e…
T/8286 A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalandó, a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvényt is módosító törvényjavaslat kapcsán is elmondhatjuk, hogy az állampolgárok széles körét csakúgy érinti, mint az államhatalom közreműködő szerveit, legyenek az…
T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mint ahogy az elnök úr mondta, tisztelt képviselőtársaim, a múlt héten a vezérszónoki körre került sor, és a vita e szakaszában szeretnék visszaemlékezni és feleleveníteni az elmúlt héten elmondottakat. Semmi meglepő nem történt, hiszen az ellenzéki p…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
KOZMA PÉTER (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! A Magyarország 2013. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat vitájában az első és alapvető kérdés, amely körül vitatkoztunk, magának a törvényjavaslatnak a benyújtási időpontja, amely eltér egyrészt a…
K/7214 Mikor lesz végre érzékelhető eredménye az előadó-művészeti törvény 2011-es, a Fidesz által kezdeményezett módosításának?
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző kormányzat által 2008-ban elfogadott előadó-művészeti törvényt az érintett szakmai szervezetekkel folyamatos, alapos konzultációt követően 2011 tavaszán módosította az Országgyűlés. Az átfogó módosítás kétségkívül indokolt v…
T/6817 Magyarország Alaptörvényének első módosítása T/6818 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A most napirenden lévő, Magyarország Alaptörvénye első módosítását tárgyaló T/6817. számú törvényjavaslattal összefüggésben szeretnék hozzászólni. Az első, amit el szeretnék mondani: itt az ellenzéki padsorokból felmerült a legi…
H/6045 A VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság felállításáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslat alapvető célja annak megfelelni, hogy tudniillik egy jogállamban az adófizető polgárok által befizetett pénzek költségvetési újraosztása során hogyan…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Abban a reményben jelentkeztem felszólalásra, hogy azt hiszem, sokkalta nagyobb törvényjavaslatról van szó, mintsem hogy köbcentikről vitatkozzunk itt a mai nap folyamán, mert ezt a törvényjavaslatot a szakmailag felkészült, pro…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Vágó Képviselőtársam! Sajnálom, hogy nem értette, mire akarok célozni, ezért most elmondom. Az, hogy egy ország gazdasági teljesítőképessége nem önmagán ezen a termen múlik; az itt hozott döntéseken is, de vannak külgazdasági, világpiaci tényezők is…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési törvénytervezet részletes vitájával kapcsolatban elöljáróban engedjék meg, hogy reflektáljak Veres János képviselőtársam szavaira. Bizonyára ő is emlékszik arra, hogy annak idején, 2003. július 16-án vagy 17-én a…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Veres János képviselőtársam szavaira szeretnék reflektálni. Sajnálom, hogy a felszólalásában a saját szerepének a felvázolása helyett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével vitatkozott. Engedjék meg, hogy szó szerint idézzem a felügyelet elnökének a sz…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársak! A most tárgyalandó T/4656. számú törvényjavaslattal, amely a Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szól, engedjék meg, hogy mondataimat három témakör felé irányozzam. Az…
T/4424 Az Alkotmánybíróságról
T/4050 A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
KOZMA PÉTER (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az alaptörvény általános vitájában az Alapvetés három cikkelyével kapcsolatban három gondolatot osszak meg önökkel. A Nemzeti hitvallás azt mondja, idézem: "Ígérjük, hogy megőrizzük…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
KOZMA PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Felszólalásra az késztetett, hogy az Alapvetés D. cikkével kapcsolatban Szávay képviselőtársam feltett egy másfajta megfogalmazást, nevezetesen, hogy "felelősséget vállal". (17.00) Melyik a jobb kifejezés? - kérdezhetnők. Nekem az a…