378 felszólalás
I/12400 Hogyan veszi ki a szocialista kormány az unió csillagos ege alatt a gazdák zsebéből a pénzt?
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Draskovics Tibor azzal harangozta be a 2005-ös költségvetést, hogy annak nyertese az agrárgazdaság lesz. Ez kétségtelenül jól hangzik, csak sajnos nem igaz. Miért mondom ezt? Mert a tervezetből az látszik, hogy…
I/12400 Hogyan veszi ki a szocialista kormány az unió csillagos ege alatt a gazdák zsebéből a pénzt?
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Örülök, hogy hozott egy újabb diagramot, bár sajnálom, hogy a múlt heti nincsen önnél, mert hogyha fejjel lefelé fordítaná, akkor meg tudnánk mutatni, hogy mennyivel kevesebbet kaptak a gazdák 2004-ben, mint az előző években.…
A/12444 Európában otthon vagyunk?
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Önök mindig azt mondják, hogy a Fidesz riogat. Itt egy példa, a Fidesz egy évvel ezelőtt szólt, most baj van, önök kapkodnak. Már hónapokkal ezelőtt tudtuk, hogy a Dél-Amerikából bekerült paprikával gond van. Ez az ata…
I/12202 Kinek lesz végül malaca?
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Néhány hete ön azt ígérte a bizottsági meghallgatáson a mezőgazdaságból élőknek, hogy folytatni kívánja azt az értékelvű tevékenységet, amit elkezdett. Valószínűnek tartom, hogy sok magyar gazda kiáltott fel ezt…
I/12202 Kinek lesz végül malaca?
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Színes csíkokat láttam, amit gondolom, nagy sebtiben felrajzolt a papírra, de malacot nem. (Derültség az MSZP soraiban.) Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy amit a Gyurcsány-kormány hatalmas eredményének tüntet fel, az…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Gőgös képviselő úr hozzászólására szeretnék reflektálni. Igen nagy tisztelettel én is megkérem szocialista képviselőtársainkat, hogy azt az ellenzéki módosító javaslatot, ami arról szól, hogy ne emeljünk adót, legyenek szívesek támogatni. Úgy…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy mi a kész átverés show, tisztelt Göndör képviselő úr? Az a kész átverés show, amikor adókedvezményt kap az, akinek nem kell adót fizetnie, és ezt önök teljesen komolyan veszik. A másik kész átverés show - elnézést ké…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mélységesen meg vagyok döbbenve Kuncze képviselő úr felszólalásán. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem hallja, mert telefonál!) Remélem, így telefonálás közben is meg fogja hallani a véleményemet. Ugyanis Fejér megyében i…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 33. ponthoz szeretnék hozzászólni, ugyanis számomra egy unikum. A benyújtó dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi, dr. Schvarcz Tibor, dr. Garai István és Kárpáti Zsuzsa képviselők. A törvényjavaslat 9. §-ában az szja-törvény 44…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Beszélgetünk itt, vagy elbeszélnek egymás mellett néhányan a szociális bérlakások és az ahhoz kapcsolódó kedvezmények kapcsán. Vidéken élő emberként én is tapasztalom, hogy van számtalan üres lakás, de azt is tapasztalom,…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ami nagyon nyomta a lelkemet, azt az előttem szóló Vitányi képviselő úr elmondta, de szeretném felhívni a figyelmet egy jelenségre. Nem tudom valójában eldönteni, most mi van, hogy a mindent általánosító MSZMP-s gondolkodásmód telepedett-e rá a par…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom már, mi van ma este. Időtlen idők óta az MSZP fő gazdaságpolitikusát, Szabó képviselő urat hallgatjuk, aki saját bevallása szerint nem ért a gazdasághoz. Egyvalamit azért tisztázzunk, képviselő úr. A Széchenyi-t…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Meg vagyok hatódva a gyönyörtől, hogy végre a tárgyról beszélünk, és a 222. pont alatt levő módosítóval kapcsolatban, illetve annak érdekében szeretnék néhány gondolatot megosztani. Szeretnénk, ha kormánypárti képviselőtá…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nos, amikor a regisztrációs adót újabb és újabb formában meglátom, megmondom egészen őszintén, a maradék komolyságom is elmegy, mert hatalmas nagy lelkesedéssel, arra való hivatkozással, amit az előbb Gőgös képviselő úr e…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A motorkerékpár nem kizárólagosan luxuscikk. Manapság Magyarországon nagyon sokan járnak motorkerékpárral azért, mert nem tudnak megvenni egy személyautót. (Gőgös Zoltán: Azok nem fizetnek regisztrációs adót.) Sokan járnak mo…
V/11702 Nagy a jólét
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy a jólét. Nagy a jólét Dunaújvárosban, nagy a jólét Kispesten, mint ahogy ezt ma már hallhattuk. De vajon milyen nagy a jólét vidéken? S erről nyílt őszinteséggel kell szólni, ahogy Gyurcsány Ferenc mondta. Nézzük a t…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottságban lévő kisebbségnek kicsikét árnyaltabb véleménye van az előterjesztéssel kapcsolatosan. Nos, induljunk ki abból, amit Gyurcsány Ferenc mond…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó képviselő úr, az MSZP-s papagájkommandó beindult, mint ahogy az internetes közvetítésen keresztül is látható. Sőt mi több, volt olyan MSZP-s képviselő, Molnár Albert, aki már két adótörvény megvitatását vél…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Jelenlévők! Jauernik urat, ha még egy-két ilyen hozzászólása lesz, akkor az önkormányzatok mélyen a szívükbe fogják zárni. Elmesélt egy extrém esetet, aminek senki nem számolt utána. Ez egy elvi felvetés, tisztelt képviselő úr. Mondok egy…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő adótörvényt átolvasva elölről hátulra, hátulról előre, kerestem azokat az elemeket, amelyek a vidéki emberek számára előnyt jelenthetnek. Kerestem azokat az előnyöket, amelyeket a balolda…
K/11416 Meddig hiteleznek a gazdák a szocialista kormánynak?
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, Magyarországon már sok családnak van szomorú tapasztalata arról, hogy milyen károkat okozhat akár a belvíz, akár az esővíz, ha nem vezetik el időben és szakszerűen: tönkremegy a termény, elp…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdaságról mondanék néhány gondolatot. Nagyon sajnálom, hogy a miniszter úr sincs bent a teremben akkor, amikor erről a számunkra rettentően lényeges kérdésről beszélünk. (Dr. Géczi József Alajos: Itt…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ismét csalódást kell okoznom önnek. Vidékről jöttem, saját szememmel láttam. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem volt nyitva a szemed.) Amit ön mond az 50 milliárdról és a 120 milliárdról, tudja nagyon jól, hogy csúsztatás. A…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Meg vagyok döbbenve. Mélységesen meg vagyok döbbenve, mert amit Gőgös Zoltán képviselőtársunk mondott, előremutogatás volt 2005-re a támogatások tekintetében. Nem tudom, hogy képviselő úr merre jár a magyar…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni Gőgös Zoltán képviselő úr dicséretét a populizmussal kapcsolatban, igazán jólesett. Nos, el kell oszlatnom egy kételyt: egy deka elemi gyűlölet nincsen bennem a mezőgazdasági nagyüzemekkel…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A budapesti olvasat után engedjék meg, hogy a 2003. évi költségvetés tényeit vidéki szemszögből értékeljem néhány gondolat erejéig. A 2003. év érdekes év volt a vidéken élők számára, ugyanis mindannyian emlékszünk rá, hog…
A/11450 Furcsa hála MSZP módra
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Munkahely, munkahely, munkahely - a foglalkoztatottság bővülése állandó eleme az MSZP propaganda-hadjáratának. Az ígéretek sorra jönnek, ennek ellenére az emberek egyre nagyobb bizonytalanságban élnek. Egyre…
A/11450 Furcsa hála MSZP módra
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nagy figyelemmel és tisztelettel hallgattam, hogy mit mond az üggyel kapcsolatban. Nálamnál jobban, azt hiszem, csak azok figyelték és hallgatták, akik ebben a kérdéskörben Szegeden és Szeged környékén érintettek. Őszintén re…
Napirend utáni felszólalások
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy egy olyan problémát fogok feszegetni, ami mindannyiunk problémája, és remélem, hogy az illetékes minisztériummal, államtitkár úrral dűlőre tudunk jutni, és egy gordiuszi csomót át…
I/10998 Jókor jó helyen, avagy törvényszerű, hogy Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke állami pénzből gazdagodik?
LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben a sajtó különösen nagy figyelmet szentelt Wekler Ferenc szabad demokrata országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés alelnöke által igénybe vett vissza nem térítendő állami tám…