31 010 felszólalás
T/8672 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Tisztelt Ház! Javasolhatok-e elnök úrnak öt perc szünetet? Hiszen
T/8672 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bocsássa meg nekem, hogy az adatvédelmi aggályoknál maradok, ugyanis a megszólalások számomra azt bizonyítják, hogy van helye a vitának ebben a Házban, és a vitának lehet még eredménye is. Szabó Zoltán képviselő úr jelezte, hogy felülvizs…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR, az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság társelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy ítélem meg, hogy az óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáló bizottság csak részben érte el célját. Egyrészt több időre lett v…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Arról kívánok röviden beszélni, hogy mit is nevezünk bezárásnak. Aztán szólok arról, hogy miért hangsúlyosan beszélünk az óvodáról is, majd a jelenlegi helyze…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Elnök úr! Tisztelt Ház! A kétesztendős óvoda- és iskolabezárási stoppal kapcsolatban Gusztos Péter képviselőtársam felvetésére mondom, tisztában vagyok azzal, hogy ehhez kétharmados parlamenti döntés kell, hiszen az önkormányzati törvényt kell módosítani. Ezért…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Gusztos Péter képviselőtársam vetette fel, hogy mennyiben kellene meghatározni a gyereklétszámot. Egyetértek Pósán képviselõ úrral, mert mondandójának ez volt a lényege, hogy nem lehet meghatározni. Egészen más a helyzet az aprófalvas zalai települések…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Pósán képviselő úr a buszoztatás lehetőségeiről, körülményeiről beszélt, és említette, hogy érdemes tanulni a német példából. Emlékszem, egy tanulmányban olvastam, hogy Németországban volt időszak a nyolcvanas évek elején, amikor a teljes…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Gusztos Péter két kérdését szeretném feleleveníteni. Másodjára azt kérdezte, hogy miért nem támogatjuk, vagy miért nem támogathatóak azok a határozati javaslatok, amelyek határidővel konkrét feladatokat fogalmaznak meg. Kevésnek találjuk,…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Jauernik képviselőtársam, társelnök úr egy nagyon elgondolkodtató, de veszélyes kérdést fogalmazott meg, amire részben válaszolt már Pósán képviselő úr. Azt feszegeti, hogy miért kerül többe az adófizetők pénzéből egy kistelepülésre járó…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Gusztos Képviselő Úr! Meg kell próbálni a lehetetlent, hogy elérjük a lehetségest. Ennyi a válaszom. Rózsa Endre képviselő úrnak fölhívom szíves figyelmét, nézzen utána. December 10-én Rizik Zoltán, aki az esettanulmányt készítette…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Gusztos Péter képviselőtársam megszólítására mondom, hogy több olyan módosító javaslatunk van, amely nemcsak időpontokról szól. Tehát érdemi javaslatoknak tekintem, és mindenképpen majd a részletes vitában ezt részletezzük, és nagyon kérem a támogatásu…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tatai-Tóth András szocialista képviselőtársam több gondolatával rokonszenvezek, akár korábbi megszólalásaival, akár mostani megszólalásával kapcsolatban. Viszont volt most egy olyan gondolatfutama, ami elképesztett, és nem értem. Lehet, h…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Szabó Képviselő Úr! Nyilván rádióban hallgatta az elmúlt órák történéseit, és akkor hallhatta volna éppen Szabados államtitkár úr gondolatfutamát arról, hogy hogyan lehet egy kisiskolában is minőségi munkát végezni. (Dr. Szabó Zolt…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Abban egyetértek Szabó képviselő úrral, hogy nemcsak pedagógiai kérdés, nemcsak oktatásügyi kérdés, de emberjogi kérdés is az iskola kérdése. Tehát igenis joga van egy kistelepülésen is méltó körülmények között járatni iskolába a gyereket vagy járni a…
J/8134 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
LEZSÁK SÁNDOR, az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság társelnöke: Köszönöm szépen. Akár kezdeményezőként, akár előterjesztőként, egyik előterjesztőként elégedett is lehetnék, hiszen végre ilyen súllyal jelent meg a kisiskolák helyzete, sorsa, bizonytalansága, egyáltalán az óvoda- és i…
H/3709 A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Országgyűlés ritka és különleges pillanatot él meg akkor, amikor egy ellenzéki képviselő határozati javaslata a tisztelt Ház elé kerül. Gondolom, húsz alatt van a számuk 1990-től, nagyon ritka pillanat ez. Mégis szépséghiba, hogy…
H/6195 A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Balsay képviselő úr, valamint Németh Zsolt képviselőtársam, de valamennyi megszólaló tulajdonképpen ezen 12 esztendőre tervezett közlekedéspolitikai szakasz megvalósíthatóságát vizsgálta. (12.00) Ugyanakkor van egy…
J/5471 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2002. évben megtett kormányzati intézkedésekről H/5473 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez egy rendkívül gazdag jelentés, éppen ezért MDF-es képviselőtársaimmal fölosztottuk a területeket. Én az Arany János tehetséggondozó programról, az óvodai férőhelyek hiányáról, az ingázni kényszerülő diákokról,…
J/5471 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2002. évben megtett kormányzati intézkedésekről H/5473 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Egyetértek Arató Gergely képviselőtársam több megállapításával is, valóban közösen kell keresni azokat a megoldásokat, amelyeket próbáltunk megtalálni az óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáló bizottságon belül is. Hamarosan a parlament elé kerülnek azok a határoz…
J/5471 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2002. évben megtett kormányzati intézkedésekről H/5473 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Örvendetes eseménynek tartom azt, hogy a kormányzat nem hallgatott azokra, akik azt mondták, hogy nem kell évente ilyen jelentést készíteni. Minden esztendőben szembesülni kell a magyar valósággal, és megvalósítan…
T/8247 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános vita első szakaszában és az előzőekben is szó volt erről, hogy ennek a javaslatnak az előterjesztése elsősorban az Európai Unióval kötött szerződésünk kötelezettségvállalásaiból fakad. Mivel ezen a területen nem volt különöse…
T/8247 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Latorcai képviselőtársammal egyetértek, és nagyon bízom abban, hogy találunk olyan közös módosító indítványokat, amelyekkel a békéltető testületeket valóban oly formában tudjuk majd működtetni, hogy azok mindenfaj…
T/6776 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslattal kapcsolatban mindössze egyetlen kérdéssel szeretnék foglalkozni, és ajánlom különösen Csizmár államtitkár úr figyelmébe. Ez pedig az elektromos környezeti terheléssel kapcsolatos védekezés kér…
T/6563 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Gondolom, nem vagyok egyedül képviselőtársaim között, aki hosszú lajstromot kapott, hogy mi az, amit elmondjon itt e törvényjavaslattal kapcsolatban, milyen módosító indítványokat tegyen, mi az, amit ki kellene ha…
T/6563 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném örömmel nyugtázni az államtitkár úr viszontválaszát. Örülök annak, hogy belátja a minisztérium, illetve a törvény-előkészítési folyamatban ez napirendre kerülhet, és nem kell szakképzettséggel igazolni a szaktudását azoknak a gazdáknak, akik…
T/6563 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban nincs vita köztünk. Az igazi vizsga egyrészt a bor minősége legyen, másrészt pedig az a hegyközség, amely kiveti magából azokat, akik alkalmatlanok. Ugyanakkor azt tapasztalom - gondolom, nem csak én -, hogy 6-7. osztályos általános iskolai tan…
H/6050 Az Orbán-kormány (az 1998-2002-es kormányzati ciklus) alatt a Millenáris Kht. és a Kisrókus 2000. Kft., a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a Miniszterelnöki Hivatal és annak Országimázs Központja, valamint az Ifjúsági- és Sportminisztérium, a Sportfoli
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! E hosszú nevű javaslatról igen rövid az MDF véleménye: ez a határozati javaslat érdemi vitára, parlamenti munkára alkalmatlan. Az indíték politikai párbajkényszer. Az ilyen rágalmazó kampány, az ilyen hangnem és stílus miatt romlik a poli…
A/8416 Kiváló iskolák, avagy a településrészek függetlenségi mozgalma?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Igen, köszönöm szépen. Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 1990-ben fogadtuk el az új önkormányzati törvényt, és azóta közel száz településrész függetlenedett és vált önálló községgé. Az ilyen kiválást, elválást megelőző politikai és gazdasági term…
A/8416 Kiváló iskolák, avagy a településrészek függetlenségi mozgalma?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Államtitkár Úr! Én most nem a kistelepülések iskoláiról beszéltem, hanem a településrészek iskoláiról, például Somoskőújfaluról. Bizonyára tudja a rádió és az újságok híradásából, hogy azon a településrészen, amely fizikailag nem ér össze Salgótarjánnal, ahol több mint 160 diák…
K/6307 A pénzhamisítás büntethetőségéről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az országgyűlési képviselők igyekeznek egyértelmű törvényeket alkotni, mégis előfordulhatnak olyan esetek, hogy utólag bebizonyosodik a jogszabály kétértelműsége és a változtatás szükségessége. Ez történt a pénzha…