47 felszólalás
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törv
PARRAGH DÉNES, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mint Orosz Sándor alelnök úr is ismertette, 8 ellenszavazatot kapott a törvénytervezet tárgyalása, szavazása. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcs…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törv
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A bizottsági és a vezérszónoki hozzászólásokban már elég részletesen szóba került a két törvényjavaslat és annak számos problémaköre. A bizottsági kisebbségi véleményben én magam is a 17643. számú törvényjavaslat hiányoss…
T/17643 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról T/17644 Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törv
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ha már az adatoknál és információknál tartunk, akkor néhány fontos megjegyzést hadd tegyek, mert az is nagyon fontos, hogy mikori adatokat és hogyan kaphat meg; ha túllépünk azon, amin tisztelt képviselőtársaim vitatkoztak, hogy…
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvénytervezet vitája, a vezérszónoki és bizottsági vélemények a múlt héten már elhangzottak. Akkor is elhangzott az, hogy mintegy 60-62 törvény módosítását foglalja össze ez az igen hosszú joganyag. Én személy szerint első…
I/16355 Kormányzati tárgyalás vagy baráti üzleti lobbi út?
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hét végén, amikor a Kelet-Magyarország cikkét olvastam az európai ügyekért felelős miniszter vezette magyar delegáció Munkácson folytatott tárgyalásáról, az első meglepetésem után a szocializmus hőskorszakának…
I/16355 Kormányzati tárgyalás vagy baráti üzleti lobbi út?
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! (Dr. Turi-Kovács Béla: Bős-Nagymaros!) Ön is tudja, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a System Consulting által beadott anyagra nem adott pozitív választ, tehát hivatalosan önök megítélésem szerint nem bírták a Környezetvédelmi és Vízügyi…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A vita ezen szakaszában talán túl részletesen elmélyedtünk a visszaválthatóság, egyutas, többutas és darabszámos részletkérdésekben. Én annyiban kívánnék csak reagálni, ami már részben elhangzott, hogy valóban értékelhető az, hogy az e…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt kormánypárti Képviselők! Önök most már kormányzati ciklusuk egy jó részét elfogyasztották, sok hasznot még nem hajtottak az országnak, és mindig visszamutogatnak. Ilyen a Széchenyi-terv is. Kovács képviselő úr legyinthet, önhöz szere…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is, mint gondolom, több képviselőtársam, várom a vita további szakaszát, hogy majd a harmadik vitarészben, az energiaadó kapcsán hozzászóljak, hogy ez is egy új adóforma, amelyet sikerült bevezetnie az MSZP-SZDSZ-kormánynak. Szabó Z…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én a 46. és a 45. számú módosítás kapcsán a 115., 116. és 117. sorszámú módosításokkal kapcsolatosan kívánok hozzászólni. Ezek az energiaadó műfajába tartozó pontjai az adótörvénynek. Ezen részét szokás az ökoa…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
PARRAGH DÉNES, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hiszen miniszter úr már a vezérszónoklatot sem várta meg, illetve a többségi bizottsági véleményt sem várta meg, mint ahogy a minisztérium vezetői sem, í…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Már jó ideje tart a vita, és a termékdíjas törvény, valamint a várhatóan hozzá kapcsolódó kormányrendelet szakmai részleteiről elég sok szó elhangzott. Persze nagyon sok szakmai részlet még nem került megvitatá…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az ön hozzászólása ugyanolyan PR-hozzászólás volt, mint maga a program. (Dr. Eörsi Mátyás: Péter, Róbert!) Vágyakról, elképzelésekről hallottunk, mintha megvalósultak volna már; olyan beruházásokról, amelyek még el sem…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha már az önkormányzatoknál és a támogatásoknál tartunk, akkor hadd hívjam fel tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy nemcsak a köztisztviselők és közalkalmazottak bérének egy részét nem kapták meg az önkormányzatok, de más ter…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Göndör képviselő úr azt mondta, hogy kisebb államot akarnak, nos nézzük meg, hogy sikerült ez. A takarékos állam ígéretével szemben például a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban az ÁSZ-jelentés fejezeti létszámai szerint míg 2002-ben…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha már a támogatásoknál tartunk, egy szeletről én is hadd beszéljek, amiről kevés szó esett eddig: a környezetvédelemről. Tállai András képviselőtársam jegyezte meg, hogy az SZDSZ vezérszónoka nem nagyon beszélt a saját tárcáiról, így…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ajánlás 31. és 40. pontjaihoz és a köztük lévő pontokhoz szeretnék visszakanyarodni, ami a korlátozásokról szól, amelyeket az előző képviselőtársaim is érintettek, és amely természetesen kapcsolódik a kártérítési m…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Szándékosan vártam meg a kétperces hozzászólásommal Fónagy János úr felszólalását, hiszen az általa most részletesebben kifejtett módosító indítványokat szerettem volna én is megtámogatni és kapcsolódni az előttem szólókhoz, bár többen említe…
T/9698 A környezet védelmének általános szabályairól szóló, 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Csak reagálni szeretnék Orosz Sándor úr hozzászólásához, részben azért is, mert a témakört részben érintő módosító indítványokat adtam be. Elismerem azon pozitív gondolatot, amelyet a képviselő úr mondott arra,…
T/9698 A környezet védelmének általános szabályairól szóló, 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az eddigi vitában már igen sok vélemény elhangzott, és eléggé körbejártuk a két törvény módosítását. Én csak néhány szempontot szeretnék kiemelni az eddig elhangzottak után. Először is abban, azt hiszem, meg tu…
T/9698 A környezet védelmének általános szabályairól szóló, 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Elég sok szó esett a legutolsó felszólalásokban az erdőkről és az erdők védetté nyilvánításáról. Az Orosz Sándor úr által elmondottakra muszáj vagyok reagálni, hiszen több évet töltöttem el mint természetvédelmi felügyelő. Az államtitkár úr i…
K/9845 Betartja-e a környezetvédelmi hatóság a törvényes határidőket, avagy csak PR fogás vagy valós szándék a Tokodi Üveggyár ügyében történtek miniszteri kivizsgálása?
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A környezetvédelmi ágazat átszervezésének megkezdésekor egy egységes, hatékony, egyablakos környezetvédelmi hatóság kialakítását ígérték. Mint tudjuk, mindeddig ebből még semmi sem valósult meg, sőt a környezetvé…
T/9132 Az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! A 30. pontban beadott módosító indítványhoz, amely a 38. §-hoz kapcsolódik, szeretnék hozzászólni. Ez már a környezetvédelmi törvény módosítását tárgyalja. A beadott módosító indítvány nagyon fontos pontjára szeretném a tisztelt k…
K/8817 Mit kíván tenni az anyagilag és szervezetileg is ellehetetlenített vízügyi ágazat megmentésért?
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Bár 1988-1990 között már megtapasztalhattuk a környezetvédelmi és vízügyi ágazatok összevonásának kudarcát, a Medgyessy-kormány 2002-ben újra meghirdette a közös minisztérium és területi szervek kialakításának kormányza…
H/3709 A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Orosz Sándor úr is elmondta már a bizottsági vélemény alapján értékelését a képviselői indítványról, és mindazok, akik olvasták is Simicskó István indítványát, annak indoklásában részletesen leírta, hogy miért terjesztette a parlament…
H/3709 A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Gusztos Péter képviselőtársam már utalt egy-két olyan momentumra, amelyre én szeretnék. Tehát az Orosz Sándor által elmondottakhoz néhány megjegyzés. Mindenekelőtt azt emelném ki, hogy az azért látszik mind a négy párt részéről elmondo…
H/3709 A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést kérek Orosz Sándor úrtól, hogy több jó szándékot tételeztem föl róla az indítvánnyal kapcsolatban - máskor nem mondok ilyet. Komolyra fordítva a szót, mégiscsak azt tudom mondani, hogy az elmúlt hónapok alatt - ahogy ön…
H/4393 A 2003-2008. közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A képviselőtársaim már elég alaposan kivesézték a program hibáit, bár nyilván még lehetne folytatni, hiszen azért az ehhez a programhoz szorosan kapcsolódó nemzeti hulladékgazdálkodási terv időarányos rész…
T/5480 Az energiaadóról
PARRAGH DÉNES, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az energiaadóról szóló törvényjavaslat vitájában a környezetvédelmi bizottságban az ellenzék számos kritikai észrevételt fogalmazott meg. Rögtön, már a preambulum megfogalmazásáv…
T/5480 Az energiaadóról
PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen személy szerint is azonosultam és egyetértek azokkal a véleményekkel, amelyeket kisebbségi bizottsági véleményként megfogalmaztam itt a vita elején. Azonban a vita hallgatása során mégis majdhog…