465 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy ezredforduló mindig alkalmat jelent a megújulásra, bizonyára így van ez a Magyar Úttörőszövetség esetében is, ahol az új évezred első néhány napja jelentős változásokat hozott. Úgy tűnik, ha szavakban még nem is, de t…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hét sajnálatos eseménye, hogy december 15-ére virradó éjszaka leégett a Budapest Sportcsarnok. A magyar polgárok közül százezrek érezték úgy, hogy az épülettel együtt szép emlékeik, mi…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rövidesen az Országgyűlés elé kerül a megfigyelési bizottság jelentéstervezete, s ebben többek között szerepel az a tény is, hogy az előző ciklusban az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakci…
T/1848 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről
ROGÁN ANTAL, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A pénzügyi szervezetek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslatot a parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága megvitatta, és annak többsége általános vitára alkalmasnak találta.…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A közelmúltban több elemzésben is olyan adatok láttak napvilágot az 1990 és 1999 között eltelt kilenc esztendőről, illetve azon belül a nyugdíjasok helyzetének alakulásáról, amelyek, azt hiszem, sok nyugdíjas polgá…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! 1989 az akkori világ több mint egyharmadát kitevő kommunista diktatúra országaiban, az ott élők számára a reménység éve volt. A reménység éve volt azért, mert tömegmegmozdulások, alulról szervez…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyjából három évvel ezelőtt egy hasonlóan borús kedd reggelen Horn Gyula, a Magyar Köztársaság akkori miniszterelnöke a hirtelen felindulásból elkövetett nagyotmondás bűnébe esett. Az előző kormány öröksége kapcsán 600 milliárd forintról…
A/1023 Ki volt itt a palimadár, avagy ki fizetett és mennyit a Budapest Bank privatizációja során?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1996-ban Bokros Lajosnak, az MSZP-SZDSZ-kormány akkori pénzügyminiszterének, a Budapest Bank korábbi vezérigazgatójának előterjesztésében került sor a Budapest Bank privatizációjára. Erről a pr…
A/1023 Ki volt itt a palimadár, avagy ki fizetett és mennyit a Budapest Bank privatizációja során?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A központi költségvetés hiánya Magyarországon 1999 februárjában 87,9 milliárd forint, s ez mindössze 4 milliárd forinttal kevesebb a központi költségvetés 1998 februári hiányánál. Ebből a 87,9 milliárd forintból a Budapest Ban…
J/7 A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről H/725 A Magyar Nemzeti Bank 1997.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Nemzeti Bank speciális jogállású, állami tulajdonú részvénytársaság, amelynek függetlenségét 1991 óta Magyarországon törvény garantálja. Ezt a törvényt 1991-ben az első szabadon választott Országgyűlés fogadta el, és hogy az itt lefekte…
J/7 A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről H/725 A Magyar Nemzeti Bank 1997.évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót elnök asszony. Bár a legutolsó mondata Takács képviselőtársamnak egy pillanatra megingatott abban, hogy ezt elmondjam-e, vagy sem, mert azt szerettem volna mondani, hogy a rendelkezésre álló kétperces reagálási idő elég kevés. Ennélfogva az ember mindig t…
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy görög közmondás szerint az ember utódaiban él tovább. A XVIII. századi angol konzervatív közírók ugyanezt úgy fogalmazták meg, hogy világunk természeti értékeivel, hagyományaival és szokásaival együtt olyan örökség, a…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1999. évi költségvetés parlamenti vitája még el sem kezdődött, amikor számtalan ellenzéki politikus kritizálta a Magyar Köztársaság kormányát, amiért a költségvetés előkészítése során számtalan, az előző négy évben vállalt politikai és jogi k…
T/223 Az általános forgalmi adóról szóló 1992.évi LXXIV.törvény módosításáról
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános forgalmi adóról szóló törvény, akárcsak a többi adótörvény vitája a Házban, rendszerint arra ad alkalmat - különösen akkor, ha egy új koalíció kerül a kormány közelébe az első költségvetés vitájánál -, hogy ez a bizonyos kormánykoal…
H/21 "AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN" Kormányprogram a polgári Magyarországért
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök úr! Köszönöm szépen a szót. Zuschlag képviselőtársam hozzászólásához lenne egy-két apró megjegyzésem. Mind ez ideig tartózkodtunk az ifjúságpolitika dicséretét, mármint az elmúlt négyéves ifjúságpolitika dicséretét mondogató MSZP-s hozzászólások és a jövendő ifjú…