137 felszólalás
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Aki csak egy kicsit is figyelmesen hallgatja a vitát, az nagyon jól tudja már, hogy jövőre szinte nem lesz olyan társadalmi csoport, amely ne érezné magát vesztesnek a megszorítások miatt. (Dr. Wiener György: Na ne!) Ehhez képest me…
J/3741 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről H/6284 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2002. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról J/9882 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2003. évi tevékenységéről J/10430 A Ma
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Pető Iván sajnos már elment, ezért nem hallhatja azt, amit elmondok, de azt mondta nekünk utolsó szavaiban, melegen ajánlja, hogy fogadjuk el ezt a kétévi javaslatot. (Babák Mihály: Melegen?) Mi hideg fejjel fogunk dönteni,…
T/11205 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Beszédes a Szocialista Párt hozzáállása ehhez a törvényhez. Nyilván az előbbi, nagyon hosszú, feszített idő már kimerítette a képviselő úr keretét, ezért nem bír ehhez hozzátenni még bármilyen érvet is. Nos hát, amikor elkezdek mondani erről a tö…
H/10207 A közszolgálati média részvénytársaságok struktúra átalakításának támogatásáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagyon is megértem fiatal képviselőtársamat, Újhelyi Istvánt, hogy nem kíván ehhez a vitához hozzászólni, mert a költségvetési bizottság előterjesztésének vitáján is nagyon csöndben volt a bizottsági ülésen. Nehéz ehhez az anyaghoz igazán ér…
H/10207 A közszolgálati média részvénytársaságok struktúra átalakításának támogatásáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előző felszólalásomat ott hagytam abba, hogy a költségvetési bizottság (Podolák György és dr. Magda Sándor: Kár elkezdeni! - Közbeszólás az MSZP soraiból: Találjál már ki valamit!) javaslata számszakilag miért nem pontos. (Dr. Magda…
H/10207 A közszolgálati média részvénytársaságok struktúra átalakításának támogatásáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Szabó Zoltán hozzászólására szeretnék reagálni. (Közbeszólások: Halljuk!) Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt megkoronáznák önt itt a köztársaságban, azért kérem szépen, ne felejtse, hogy demokráciában élünk, és ott ilyen dolgok vannak. Ha elolvasná…
J/1614 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. J/6787 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. H/10126 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. szóló beszámoló elfogadásáról H/10127 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. szóló beszámoló elfogadásáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Előbb már jelentkeztem kétperces hozzászólásra, de most mégis Jánosi György hozzászólásához szeretnék pár gondolatot tenni, aztán visszautalnék egy másik hozzászólásra is. A képviselő úr azt mondta, hogy tudásalapú társadalmat építünk. Ebben sose volt…
J/1614 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. J/6787 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. H/10126 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. szóló beszámoló elfogadásáról H/10127 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. szóló beszámoló elfogadásáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ha nagyon büszke arra, hogy mit tett a kormány sok évtized múltán először, akkor azért kérdezze meg azt a jó néhány kutatót vagy tudóst, aki esetleg most nagyon nehéz anyagi körülmények között, dologi támogatások híján alig tudj…
J/8505 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi tevékenységéről H/9982 Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi tevékenységéről szóló beszámolóról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az ORTT 2003. évi beszámolójáról és az arról készített jelentésről vitázunk, akkor egyidejűleg többféle szempontot kell mérlegre tennünk, hogy pontosan döntsünk. Mindenekelőtt a törvényességet kell vizsgálnunk. Azt ke…
T/8672 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan nincs bent Arató Gergely képviselőtársunk, de azért neki szánom az első mondataimat. Kénytelenek vagyunk elismételni azokat az érveket, mondatokat, amelyek a bizottsági ülésen is elhangoztak, mivel a módosító indítványainkat a kormány javarészt…
T/8672 A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Szabó Zoltán Képviselő Úr! Higgye el, én sem hoztam volna ezt szóba, ha nem Medgyessy Péter személyes vállalásaiként emlékezhettünk volna vissza rá. De úgy látom, hogy most már, ahogyan a tavaszi áradások és az őszi áradások elvitték azt az í…
H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A bizottság közel három hónapos tevékenysége alatt alapos munkát végzett, és amikor elkészítette a jelentést, valóban nagyon konkrét célok fogalmazódtak meg az elképzeléseikben. (22.10) Az szerintem már nem az ő hibájuk, hanem a szakbizottságban dőlt…
T/5705 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan valóban bejelentkeztem írásban előre, és nem nyomtam meg kétpercezésre a gombot, de azért mégiscsak szeretnék reagálni most, ebben a hozzászólásomban az előttem szóló szocialista képviselők néhány mondatára. Abban Gúr Nándornak igaza van, amikor…
T/5705 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gúr Nándornak szeretnék két dolgot mondani a mostani hozzászólására. Az egyik az, hogy az iskolák szerepét valóban nem lehet eléggé túlértékelni, csoda, hogy megmaradtak sokan, és átörökítették a következő évezredre azt a tudást, amit nagy megszorítás…
T/5680 Az elektronikus hírközlésről
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A gazdasági növekedés alapja a versenyképes stratégiai iparágak fejlesztése. A magyar gazdaságban rendelkezésre álló erőforrásokra, a magasan képzett kreatív munkaerőre építve gazdaságfejlesztési programokkal jelentős fejlődést le…
T/5370 A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két részben szeretném folytatni Stolár Mihály képviselő úr gondolatait. Annak a bizonyos bírságnak a mértéke, amit a 12. ajánlási pontban említett: tényleg vita volt arról, hogy most 20 ezer forinttól 500 ezer forintig mekkora összeg legyen ez. Nagyon…
T/5370 A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita eddigi menetében már sokszor elhangzott, hogy ez egy nagyon fiatal törvény, alig másfél éves, mégis szükség van a módosítására, de ezt a módosítást már többen többféleképpen indokolták. Van, aki…
T/5370 A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen Lezsák Sándor képviselő úr mondanivalójára reagálnék, de Gusztos Péterre szeretnék igazából érdemben reagálni. Lezsák Sándor képviselő úr annyira szépen elmondta az elmúlt pár évtized (Font Sándor: Így szokta!) európai hagyományait, hog…
T/5157 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Furcsa, hogy az Oktatási Minisztérium előterjesztésében egy gazdasági, adóügyi szaktörvényt tárgyalunk, és talán éppen ezért van az, hogy a parlament most nem a késő éjszakába nyúló órákb…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor belefűzöm a normál hozzászólásomba a kétpercest.
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Szabó Zoltán képviselő úr ritkán szól úgy hozzá, hogy ne inspirálna másokat további hozzászólásokra. Most is így történt. De amit most tett, a maga nemében példátlan is volt ahhoz képest, hogy egy baloldali képviselő olyan mondatokat talált mondani a felszólalása lege…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Miután elnök úr figyelmét is elkerülte, hogy államtitkár úr csak most jön vissza a terembe, nagyon tisztelem Szabados Tamás államtitkár urat, fárasztó itt ülni neki, de amikor a kormány képviselője nincs jelen, akkor talán illő lenne kicsit megszakít…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Amikor jelentkeztem hozzászólásra, akkor úgy volt, hogy még több témához kívánok hozzászólni, most már igazából csak egyet kívánok említeni. Az elmúlt 15-20 perc arról a témáról szólt, amit az előttem szóló képviselő urak most már kifejtettek, ez a bizonyos t…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Megítélésem szerint fordulat történt a vitában. Most először hallottam az MSZP egyik képviselőjétől offenzív jellegű hozzászólást. Eddig egyfolytában csak védekeztek, és ugyanazt hajtogatták imamalomszerűen. Most először támadtak bennünket. Most először vádol…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Lezsák Sándor képviselő úr hozzászólását szeretném kiegészíteni. Nagyon szépen megfogalmazta az előbbi hozzászólásában a két filozófia közti különbséget, a kormányzó és ellenzéki párt közti különbséget. Az elmúlt négy évben, amikor ezt a törvényt tárgyaltuk, ugyanez a vita leza…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Engedje meg, képviselő úr, hogy nagyrabecsülésem jeléül kifejezzem örömömet, hogy kormánypárti képviselőként ennyire objektívan tud gondolkodni. (Derültség.) Hasonló érveket mondtunk mi is a bizottsági ülésen, úgyhogy nem kell ezt még egyszer elismételni. A mi érvelésünk is az…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Ha meg is fogytunk már, de meg nem törtünk még, úgyhogy egy újabb témát kezdenék, én a nyelvi előkészítő évfolyamokkal kapcsolatos módosító javaslatokkal foglalkoznék, ezek a 79-87. pontok az irományokban. Nagyon jónak tartottam már az általános vita…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Ez azon ritka percek egyike, amikor egyetértek Szabó Zoltán képviselő úrral és Rózsa Endrével is. Én mindenképpen támogatni fogom a módosító indítványukat. Azt viszont kérem szépen, hogy önök is támogassák a költségvetési törvényhez majd novemberben…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Egyetlenegy módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni, amellett szeretnék érvelni. Ez az én számomon a 249., Révész Máriusz képviselő úr javaslata. Ez arról szól, hogy a közoktatási intézmények számára kötelező minimális eszköz- és felszerelési jegyzékben fogl…
T/3592 A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Magda Sándor képviselő úr három megjegyzéséhez szeretnék hozzáfűzni néhány mondatot. Amikor a távoktatásról beszélt, azt mondta, hogy az elmúlt 12 évben egyetlen kormány sem tett semmit, mindenki csak beszélt róla. Szeretném me…