362 felszólalás
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egyébként a liberális jogvédők egyik kedvenc szava a stigmatizálás, részükről ez mindig elhangzik. Én ilyenkor mindig azt szoktam mondani, ha diplomás emberként olyan helyzetbe kerülnék, hogy valamilyen szociális ellátásra szorulnék, nem ére…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Kicsit megijedtem, hogy Gúr Nándor képviselőtársam arra céloz, hogy én egyetértek a kormány szociálpolitikai intézkedéseivel és irányával, mert abszolút nem értek vele egyet. Persze természetesen vannak olyan irányvonalak és olyan csapásvonalak, amelyekkel e…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy-két ajánlási ponthoz még szeretnék hozzászólni. Az egyik a 76. ajánlási pont, amit már nagyon sok törvényjavaslattal kapcsolatban meg ezzel kapcsolatban is mondtam, hogy túl nagy és erős felhatalmazást kap a kormány. Egy demokráciában sz…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először Horváth képviselőtársam reagálására szeretnék visszareagálni. Nem hiszem, hogy egyedi esetekről lenne majd szó. Nem fog a pék Karakószörcsökről jelentkezni, hogy ő szeretne ebbe a kategóriába tartozni, hanem meghatározott foglalkozás…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm. Kihasználva azt, hogy kétperces reagálásra is vonatkozhat, én Gúr Nándor képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni. Azt a zavart szeretném helyretenni, amiről ön beszélt. Itt nincs ellentmondás. Nem tisztem megvédeni a kormányt, de elmondom, hogy ha már vit…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagy várakozás előzte meg ennek a törvényjavaslatnak a megszületését. Várták az érintettek, várták azok, akik ebben a szférában dolgoznak, és várták az érdekvédelmi…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is az 55. §-sal kapcsolatos vitához szeretnék hozzászólni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Te is? - Sneider Tamás: Vissza kell vonni! Az államtitkár úr visszavonja, és nem vitázunk!) Lassan már ott tartunk, hogy lassan már a divatról is tö…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Talabér Márta képviselő asszony szavaira szerettem volna reagálni, de fölhozta államtitkár úr is ezt a témát. Ez a bizottsági vitában is felmerült, hogy ez nem fog problémát okozni, mert jelenleg is megvan az, hogy a különböző alapítványokna…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Próbálok senkit nem kihagyni a kétperces felszólalásomból, mert több hozzászólás is hozzászólásra inspirált. Először államtitkár úrnak mondanám, szerintem legenyhébb szóval élve is udvariatlanság fogyatékossággal élő képviselőtársakkal kérkedni. (Dr. Schiffe…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Csak azt szeretném mondani, amit bekiabálással is mondtam, de ez így illetlen, inkább elmondom kétpercesben. Megkérem képviselő asszonyt, hogy olvassa el Kövér László házelnök úr ajánlását az ominózus bizottsági határozatképtelenség-botrányokkal kapcs…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Lehet, hogy a nem késői, hanem korai órára tekintettel én értettem félre valamit. A képviselő asszonynak a példájában a hölgy, aki a levelet írta, 52 éves? (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Igen.) Akkor szomorúan közlöm önnel, hogy akkor ön félrevezette ez…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha már Csizi Péter fölhozta a házi segítségnyújtó szolgálatok helyzetét, akkor egypár dolgot én is hadd mondjak azzal kapcsolatban, amit ön mondott. Ön fölhozta azt, hogy nagyon sokszor civilek jogosulatlanul, illetve nagyon sokszor a szakma…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igaz, hogy ez a normál idejű felszólalásom, de negyed órát nem fogok beszélni. Egy-két dologról szeretnék szólni, amit nem említettem a vezérszónoki felszólalásomban, illetve egy-két dolgot szeretnék még bővebben ismertetni, amiről már szó e…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csizi Péter reakciójára szeretnék reagálni. Azért mondtam el ezt a felszólalásomban, mert kormánypárti padsorokból hangzott el az, hogy ugyanazok a bizottságok fogják végezni a felülvizsgálatot, mint amelyek a soros felülvizsgálatot mindig i…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Figyelembe vettem az ön kérését, hogy ne kétpercezzünk, én úgy gondolom, hogy ez még az én felszólalásomra is vonatkozik, én saját magam ezért nyomtam eddig kétpercest, de türelmesen kivártam, hogy sorra kerülhessek. Így rengeteg dolgot is hallotta…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Ígérem, nem fogok most rendszeresen beszállni ebbe a hol van Meggyes Tamás felkiáltású vitába, csak egy megjegyzésem lenne ahhoz, amit az államtitkár asszony mondott. Amikor mi felállunk, és egy adott térség vagy egy adott város vagy akár azon választókerület, ahol jelöltkén…
A/5075 Várhatóak-e a tettek a beismerés után?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Meseként is kezdhetném az azonnali kérdésemet, ez remélem, most már egy láncmeseként értelmezhető, és végre az utolsó állomásához érkeztünk. Mesébe illően kezdeném: egyszer volt, hol nem volt, vo…
A/5075 Várhatóak-e a tettek a beismerés után?
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Azért mondanám az államtitkár asszonynak, hogy nem a törvényjavaslat általános vitájában vagyunk. Tehát azt értem, hogy miről szól ez a törvényjavaslat, én a kérdésemre vártam volna választ. És ha már ön így válaszolt, és kimondta tulajdonképpen a nemet, akk…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mielőtt a rendes hozzászólásomat megkezdeném, az előző hozzászólásra szeretnék azért reagálni. Én is jártam a vidéki polgármestereket, nem a választókerületemben, mert tegnap kioktattak minket, hogy nekünk nincs választókerületünk, most már…
H/4915 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról szóló 34/2011. (VI. 7.) OGY határozat módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Házszabály 94. §-ának (4) bekezdése kimondja, hogy a módosító javaslatot indokolni kell. A jelen részletes vita egyetlenegy módosító indítvány következtében történik, amihez az előterjesztő nem írt indoklást, éppen ezért ez a módosító java…
T/4866 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most nem szeretnék arra kitérni, hogy Európában milyen modellek vannak. Elöljáróban azért elmondanám, hogy főleg a saját szakterületem szempontjából vizsgáltam én ezt a tervezetet, illetve a ci…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a részletesebb dolgokba belemennék, illetve a szakterületemet érintő kérdésekbe belemennék, azelőtt megint megállapíthatjuk a munka törvénykönyvével kapcsolatban, hogy ugyanazt az utat, illetve stratégiát folytatja a…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen. Csak Kontur Pál felszólalására szeretnék reagálni. Példákat hozott fel, és azzal kezdte: megkérdezik a fiatal nőtől, hogy van-e gyermeke, illetve kíván-e gyermeket vállalni. Nos, nem tudom, hogy a kismamákat, illetve a gyermekeket vállalókat negatívan érintő…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Kontur Pál kiment, én is neki szerettem volna egy-két dolgot mondani. Az az igazság, hogy én kaptam már annyi pofont az életben, hogy az ígéreteknek, a szép szavaknak már nem hiszek, csak a tetteknek hiszek, éppen ezért látom azt, hogy a Fidesz-KDN…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Még egy érdekes aspektusát találtam meg ennek a törvénynek. Persze, az ember úgy áll hozzá, hogy mindenki a saját szakterülete szerint gyűjti a törvényből a rá vonatkozó dolgokat, sokszor szóba is került kormánypárti padsorokból a mai nap során, ho…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! 2011. október 18-án tárgyalta a bizottságunk ezt a törvényjavaslatot. A bizottság általános vitára alkalmasnak találta, de természetesen fogalmazódtak meg kisebbségi véle…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Rónaszékiné képviselő asszony pár gondolatára szeretnék reagálni. Nagyon divatos szó mostanában az országvédelmi költségvetés, meg az ön szájából nagyon sokszor elhangzik a szolidaritás szó. Azt szeretném csak kérdezni, hogy az országmentést…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nekem is lenne néhány megjegyzésem a 2012. évi költségvetés tervezetéhez. A költségvetési tervezet véleményünk szerint az a törvény, ami tulajdonképpen lemezteleníti a kormányt, lemezteleníti a kormánypártokat, a tényleges irányokat,…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Czunyiné dr. Bertalan Judit képviselő asszony kiigazítására szeretnék reagálni. Elmondanám, hogy én is rengeteg ilyen esettel találkoztam, ugyanis volt egy szakasza az életemnek, amikor pártfogó felügyelőként dolgoztam, és nagyon jól tudjuk,…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
VÁGÓ SEBESTYÉN, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen ellenzéki oldalról a következő érvek hangzottak még el a törvényjavaslat ellen. Az egyik e…