1 155 felszólalás
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Wiener képviselőtársunk sokat beszélt a múltról, de valószínűleg azért, hogy ne kelljen beszélnie a jelenről és a jövőről. De ha már a múltról beszélt, képviselőtársam, hadd egészítsem ki néhány adattal, amit részben pontatlanul mondott, részben pedi…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Az ön szavaiból is azt érzékelem, amit a miniszterelnökéből délelőtt: eljött az igazság pillanata, önök most széttárják a karjukat, és azt mondják: hát igen, ígértünk hűségjutalmat azt ápolónőknek, ígértünk 800 kilométer a…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai nap folyamán több alkalommal elmondtuk, hogy miért tartjuk a 2005-ös költségvetést a leszakadás költségvetésének, és miért tartjuk igazságtalannak is. Elmondtuk, hogy véleményünk szerint azért a leszakadás költségvetése, mert nem…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt a háromnapos vitának egy zárószakaszához érkeztünk el, hiszen három percünk van még arra, hogy összefoglaljuk, mi is történt itt az elmúlt napokban, és hogyan ítéljük meg, az elhangzott vita alapján van-e remény arra, hogy ez a költségvetés válto…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kárpáti Képviselő Asszony! A következő ügyben szeretném a figyelmét kérni. Ön bírálta az Orbán-kormány nyugdíjemelési gyakorlatát, de szeretném az ön figyelmébe ajánlani: ha ezt összevetjük az előző szocialista-sza…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Talán emlékszik még arra a filmre, a Gyalogkakukkból arra a jelenetre, amikor a fekete vitéz már levágott lábbal, karral ott áll a mezőn, és kiabál a másik után, hogy gyere vissza, gyere vissza, mert még küzdeni akarok vel…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke, a bizottságok összefoglalt kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán idézték már mások is e Ház falai között azt a régi kínai mondást (Gőgös Zoltán: Nem dakota?), hog…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kóródi Mária hozzászólása indított engem is egy kétperces hozzászólásra, mert mintha egy kicsit nem emlékezne vissza arra, hogy mi történt az elmúlt években. Szeretném őt arra emlékeztetni, hogy jelenleg Európában több olyan ország is van - számítása…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán sem haszontalan dolog az emberekről beszélni. Azokról az emberekről, akik esetleg nézik most televízión keresztül ezt a közvetítést, hallgatják a rádiós…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Kovács Képviselő Úr! Ön részben be kívánja csapni az állampolgárokat, részben pedig azt gondolom, hogy nem ismeri például a magyar vidék helyzetét. Be kívánja csapni, hiszen ön is nagyon jól tudja, hogy annak, hogy a monetáris tanács milyen…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Ha ön csak az idei esztendőt nézi meg, 6,3 százalék volt a nyugdíjak emelkedése január 1-jén. Mennyi is volt az infláció ebben az esztendőben? Nem tudok olyan hónapot mondani, amikor 6,3 százalék alatt lett volna. Fölötte vo…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gulyás képviselő úr szerintem magát minősítette ezzel a hozzászólással, én erre nem kívánok kitérni. Viszont az államtitkár úr megjegyzésére szeretnék reflektálni, ez pedig a következő. Az államtitkár úr mint a független KSH volt elnöke, biztos nagyo…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kovács Tibor azt kéri tőlünk, hogy ha, mondjuk, valaki a hegy tetején egy hógolyót legurít egy havas hegyoldalon, mi ne beszéljünk arról, hogy ennek a végén lavina is lehet. Kóródi Mária most azt kéri tőlünk, hogy ha valaki tavasszal az olvadó jégre…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, ha megadja.
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék Göndör Istvánnak arra a kijelentésére reagálni, hogy a monetáris tanácsba történő jelölés joga kit illet meg. Ő azt mondta, hogy eddig csak a jegybankelnököt illette meg. Biztos tudomása van róla, hogy a jegybankelnök jelölését a minisztere…
T/12192 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sokadjára ismétlem el, hogy egy mai sajtóhírt idéztem, az Európai Központi Bank elnöke nyilatkozott. A nyilatkozatban az szerepelt, hogy van olyan passzusa ennek a módosításnak, ami nem elfogadható az Európai Központi Bank számára, és idéztem azt, ho…
A/12342 A kormányzati teendőkről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Három kormánypárti képviselő az elmúlt napokban egy indítványt nyújtott be, amely módosítaná a jegybanktörvényt, és jelentős módon átalakítaná a monetáris tanácsot. Ez az erőszakos és agresszív indítvány, tudj…
A/12342 A kormányzati teendőkről
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Sajnálom, hogy nem válaszolt a kérdésemre, arra, hogy ön törvénysértőnek tartja-e ezt az indítványt, vagy sem. Ehelyett ön is beállt a gyengébb forintot követelők kórusába, ami természetesen szíve joga, hogy ön gyengébb forintot követel, de azt gondolom,…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Lassan kezdenek kibontakozni előttünk azok a körvonalak, amelyek majd a jövő évet meghatározzák. Erről nem is kívánok most beszélni, mert lesz még alkalom itt a Házban is akár az adótörvényeknél, akár a költségvetésnél beszélni róla. Mi…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Már hallhattuk az MSZP vezérszónokát. Talán annyi megjegyzést engedjenek meg, kezdem érteni, hogy a gazdasági tárca vezetését miért egy orvosra bízta az SZDSZ. (Derültség és taps a…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az államtitkár úrnak szeretném csak felidézni, hogy ön a KSH független elnöke volt egy időszakban, önnek nagyon jól kellene tudnia azt, hogy itt bizony a számok mögött különböző időszakok vannak. Ön azt például nem tette hozzá, hogy 2002 januárjában egy jel…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilván a 2004-es reálkereset-változásról még nem lehet teljes számunk, mivel még ebből az évből, ha jól számolom, két hónap biztosan hátravan, tehát ezzel az adattal még nem rendelkezhetünk. Azért a KSH sem naprakésze…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ha egy országban nagy a jólét, akkor ott erős a gazdaság. Ha erős a gazdaság, akkor ott nincs kéthavonta megszorító csomag, akkor nem riogatják az embereket azzal, hogy újabb csomagok következnek, és nem riogatják azzal sem, hogy m…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az elhangzottakhoz szeretnék hozzászólni két percben, hiszen a miniszter úr néhány dolgot elmondott, amit, azt gondolom, a félreértések tisztázása végett érdemes pontosítani. Egyrészt a működőtőke-beáramlás kérdése: tisztelt miniszter úr, ön sik…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. (Dr. Géczi József Alajos: Mondjál te is valami szépet.) Sajnos azt kell mondanom, hogy kevés sikertelenebb területe van az előző két esztendőnek, mint éppen a lakásépítés területe. Emlékezzünk rá: 25 ezer bérlakás építését ígérte a 2002-ben elfo…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam a Fidesz-frakció részéről ennek a hozzászólásnak az első felében szeretnék arról beszélni, mi hogyan látjuk, hogyan értékeljük a 2001., 2002. és a 2003. évi időszakot.…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Katona Béla bocsánatkéréssel kezdte, azt gondolom, hogy ez így rendjén való, hogy ha valakit elragadnak az indulatai, akkor ez a minimum, hogy ezért elnézést kér. De nem hiszem, hogy ez menti őt az alól, amit a bocsánatkérés után mondott, hiszen itt…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy rövid megjegyzést szeretnék tenni. Itt egy félreértésről van szó, tisztelt Kovács képviselő úr. Senki nem vonja kétségbe önöknek azt a jogát és lehetőségét, hogy egy adott kérdésben a véleményüket elmondják, hogy a jegybank, a monetáris taná…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy félreértést szeretnék eloszlatni, amit a Katona Béla által elmondottakból is érzékeltem. Nem azért van magas államháztartási hiány, mert magasak a kamatok, alapvetően épp az ellenkezőjéről van szó: azért magasak a kamatok, mert magas az áll…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Az államtitkár úr szavaiban egy kis bizonytalanságot érzek és talán nem véletlenül, hiszen ha a 2002. évet felidézi az államtitkár úr, akkor bizony azzal egyetért velem, hogy amikor a kormányváltás megtörtént, a minisztérium apparátusa jelezte, várhatóan év…