Megjegyzések istenimitátoroknak
Az istenné váló vezető nem egyszerűen hatalmon van. Ő maga lesz a hatalom.
Gondolatok az emlékerdőben
Ebből az agyrémből, ami itt politika címén történik, nincs hová menekülni.
Húsz évre visszamenőleg vizsgálnák a politikusok vagyonosodását
A kormány ősszel az Országgyűlés elé terjeszti a politikai felsővezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló szabályozást.
Az elégedetlenség belénk van kódolva
Egy idő után még a legjobb kormányt is a pokolba kívánják a választók.
Visszatért a politikába Jakab Péter
Beül a miskolci közgyűlésbe a Jobbiktól a DK-ig jutó politikus.
Orbán Viktor: Eljön majd a harc ideje
A volt miniszterelnök a Blikknek beszélt politikai pályafutásáról és a jobboldal előtt álló kihívásokról.
Húsz éve került elő az őszödi beszéd
Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök beszéde példátlan politikai válságot robbantott ki Magyarországon.
Jobboldal ma
A régi rend lerombolása ritkán hoz utópiát, sokkal gyakrabban torkollik terrorba, káoszba és vérontásba.
Vona Gábor bejelentkezett: ő is elindul pártjával a választásokon
A Második Reformkor 2029-ben elindul az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon, 2030-ban pedig az országgyűlési választáson is.
Márki-Zay nekifut a következő választásoknak
Életre kel a Mindenki Magyarországa Néppárt.
A tiszteletet nem lehet követelni vagy rendeletbe adni
Magyar Péter kormányzati szerepében tetten érhető az a feszültség, amely a tisztelet kiköveteléséből fakad.
Lányi András: Magyar Péter egy nem létező párt élén kormányozza az országot
A Tisza pártján állva szeretne még egy kicsit kormánypárti maradni, de van kritikája az új kormány felé Lányi Andrásnak, a veterán ökológiai aktivistának.
A TISZA egy központi irányítású, katonás, bolsevik típusú párt, mint a Fidesz
Márki-Zay Péter szerint a TISZA 140 képviselőjének nincs beleszólása semmibe.
Rákbetegségéről beszélt a Tisza érdi parlamenti képviselője
Jelencsik Józsefnél daganatos betegséget diagnosztizáltak.
Komparatív tahopológia – elmélkedjünk a politikusok bunkóságáról!
A jelenlegi kormányfő egyik képviselőtársát „hazug, embertelen trógernek” nevezte.
Bűnbánat-hamisítók
Most olyan világ jött, amikor az árulás erény, dicsőség.
Tíz állítás a jobboldali megújulásról
A NER nem állítható helyre. De a jobboldalnak a legalapvetőbb dolgokban továbbra is igaza van.
Ezt hívják hatékony politizálásnak
A permanens kampány nem devalválja, hanem kiélezi a szociális ügyeket.
A bulinak vége – pártok után egyszemélyes projektpártok?
A nyugati politikai osztály tagjainak többsége, akiknek nagyon kellene élniük a kort és megoldáskísérleteit, meglepően unalmas.
Első stáció
Nem attól lesz valaki jobboldali, hogy melldöngetve mindent és mindenkit kritizál.
Az árulás természetrajza
És akkor meg is érkeztünk Leslie Mandokihoz.