Az osztrák PORR veheti meg Mészáros Lőrinc vasútépítő vállalatát, a V-Hidat – írja a 444. Az üzletet néhány napon belül bejelenthetik, de egyelőre nem tudni, hogy a teljes céget értékesítik-e, vagy csak az eszközeit és a munkavállalóit adják át.
A 444 emlékeztet: a vasútépítő szakmában már hetek óta beszéltek a lehetséges adásvételről. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) nyilvánosan is felvetette a lehetőséget, a Világgazdaság pedig korábban „őrült pletykaként” írt róla.
A portál hétfőn kereste meg a PORR bécsi központját az ügyben. Az osztrák vállalat válaszában azt írta, hogy vizsgálja a magyar piacot, és felméri a lehetséges jövőbeli együttműködéseket. Ezek között a V-Híd is szerepel, de a cég szerint egyelőre korai lenne részletekről nyilatkozni.
A Mészáros Csoportot és a V-Híd kommunikációját ellátó céget szintén megkereste a lap, de a cikk megjelenéséig egyikük sem válaszolt.
Érdekes körülmény ugyanakkor, hogy a cégnyilvántartás szerint a PORR osztrák anyavállalata szeptember 21-én új magyarországi céget alapított PORR Kft. néven, amelynek fő tevékenysége a vasútépítés. Az új vállalat egyik ügyvezetője Florian Kalsberger, a PORR anyacégének pénzügyi igazgatója, a másik Magyar István, aki korábban a PORR több magyarországi érdekeltségében is vezető tisztséget töltött be.
A V-Híd Mészáros Lőrinc egyik legjövedelmezőbb vállalata. A cég helyzetét ugyanakkor megingathatják a Déli Körvasút beruházása körüli fejlemények. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter október elején bejelentette, hogy a V-Hidat kizárják azokból a folyamatban lévő vasúti közbeszerzésekből, amelyek előkészítésében a Kontúr Csoport részt vett.
Ezekben a beruházásokban volt szerepe korábban a PORR-nak
A PORR több jelentős magyarországi beruházásban is részt vett korábban: a 4-es metró építésénél a Vegyépszerrel közösen dolgozott, az M6-os autópálya Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszát pedig a Bilfinger Bergerrel és a Vegyépszerrel alkotott konzorciumban építette. Emellett az M0-s autóút keleti szektorának kialakításában, valamint a biatorbágyi csomópont építésében is szerepet vállalt.
A cég neve több versenyjogi ügyben is felmerült: Magyarországon útépítési kartellgyanú miatt vizsgálta a Gazdasági Versenyhivatal, Ausztriában pedig egy, a 2002 és 2017 közötti építőipari kartellügyben állapítottak meg érintettséget. Az osztrák versenyhatóság árak rögzítése és a piac felosztása miatt 62 millió eurós bírságot szabott ki a PORR-ra.
A 4-es metróval kapcsolatban az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal is vizsgálta a PORR és a Vegyépszer közötti szerződéseket a metróberuházás szabálytalanságait feltáró eljárás során.