232 felszólalás
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tállai képviselő úr és Szalay képviselő úr mondandójához szeretnék kapcsolódni a tekintetben, hogy mintegy tényként kezeljük ezek szerint, hogy az átlagjövedelem belecsúszik a legfelső adósávba. Először is különítsük el, hogy nem…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azzal kezdeném, hogy sok adótörvény, sok járulék, jogszabály módosítására kerül sor ebben a törvénycsomagban, azonban a legfontosabb eleme mégiscsak a személyi jövedelemadó-törvény, mert amikor az emberek…
T/10284 A lakásszövetkezetekről
KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először én is Mádi képviselő úr gondolataira reflektálnék. A zárszámadás, amely szintén a Ház előtt fekszik, bemutatja a 2000. évi számokat a lakástámogatási rendszerben. Látjuk, hogy a 82 milliárdos terv…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
KÉKESI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Jegybankelnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magam is azzal indítanék, hogy maximálisan tiszteletben tartom személyesen is a jegybank függetlenségét. Úgy gondolom, hogy ez is egy olyan intézménye a magyar demokrác…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Horváth képviselő úr felszólalásához csatlakozva szeretném erősíteni, hogy a magyar gazdaságnak elsősorban a magas kamatmértékkel van problémája, nemcsak azért, mert lehetetlenné teszi a befektetőnek a reálkamat realizálását, a hitelfelvevőt pedi…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is ugyanehhez a témakörhöz jelezném: képviselőtársaim már korábban kifejtették azt, hogy Magyarországon a felvett meglévő állami hiteleknél nem országkockázat van. A jegybankelnök úr az expozéjában erre utalt, de azután láttam a metakommunikációt, ő…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. A jegybank beszámolói vannak most napirenden. Szeretném egy picit visszaterelni ebbe a mederbe a vitát. Közben kialakult egy gazdaságpolitikai vita, de azt hiszem, például a következő napirendnél ezt a témát remekül tudjuk folytatni. Ugyanakkor nem vi…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Azzal kezdeném, hogy nehéz megszólalni egy ilyen típusú hozzászólás után, mert én nem is szeretném érinteni azokat a kérdéseket, amiket Tállai képviselő úr elénk varázsolt. Azt viszont szeretném érinteni, hogy egy költségvetésben a deficit nem öncél.…
J/235 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évről szóló üzleti jelentése és éves beszámolója H/1362 A Magyar Nemzeti Bank 2001. évi üzleti jelentése és éves beszámolója elfogadásáról J/4247 A Magyar Nemzeti Bank 2002. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója J/1
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Én is Domokos képviselő úr mondandójához csatlakoznék avval, mint ahogy már egyszer a vitában el is hangzott: azt, hogy a béremelések a 2002. évben megtörténtek, és két év alatt 25 százalékos reálbér-emelkedést okoztak az egész munkavállalói körben, a…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
KÉKESI TIBOR, a bizottságok összefoglalt véleményének előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Számvevőszéki Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2003. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat az adott évről kettős arcot mutat. A kettősség jellemezte az eszt…
J/9477 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2003. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/11204 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések t
KÉKESI TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Közbeszerzések Tanácsának 2003. évi beszámolója a tárgyi esztendő közbeszerzési folyamatairól, illetve a tanács és ezen belül a döntőbizottság m…
J/9477 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2003. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/11204 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések t
KÉKESI TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Közbeszólás: Elnök Asszony!) Az elnök urat köszöntöttem. (Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke felé mutat.) Mindig célszerű áttekinteni a közbeszerzések elveit akko…
T/10494 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI. törvény módosításáról
KÉKESI TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság az adókról, járulékokról és költségvetési befizetésekről szóló törvényjavaslathoz benyújtott önálló képviselői indítványt többségi szavazással támogatta.…
V/10165 Kormánypropaganda és valóság - a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!
KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Minden kormány kezében, így a Medgyessy-kormány kezében is a legfontosabb társadalompolitikai és gazdaságpolitikai eszköz a költségvetési politika. Ez a vitanap arról szól, hogy miben más, mint az elődök politikája. Más, mert hiteles. A nevében j…
H/10131 dr. Kékesi Tibor országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sokáig gondolkodtam, lehetséges-e, szükséges-e megszólalnom a parlamentben a saját ügyemben, de három lényeges kérdést fontosnak tartok elmondani. Az első: alaptalanul és valótlanul különféle állításokkal, vádakkal illettek. Ezeket,…
T/9449 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A részletes vitában az 1. számú módosító indítvánnyal kezdeném a részletes vitához való hozzászólásomat. Ebben a pontban a törvényjavaslatban a monetáris finanszírozásnak abban az értelemben történő módos…
T/9449 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslat céljának, mint többször hallottuk már, jogharmonizáció, a közös európai gyakorlathoz való közelítés, valamint az Európai Köz…
T/9449 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról
KÉKESI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tekintettel arra, hogy a napirend-módosítás következtében a mai ülésnap jelentősen megrövidült, és az itt elhangzott észrevételekből még az a következtetés szűrhető le, hogy még számos képviselőtársam bizonyos pontosító módosító indítványokon gondolkozik, tisz…
T/9133 Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény módosításáról
KÉKESI TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Számvevőszéki Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Állami Számvevőszékről szóló törvény módosítása - mint hallhattuk az előterjesztőtől is - nem átfogó módosítása a törvénynek, u…
T/6472 A Vám- és Pénzügyőrségről
KÉKESI TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési és pénzügyi bizottság a vám- és pénzügyőrségről szóló törvényjavaslatot többségi állásponttal általános vitára alkalmasnak találta. A törvényjavasl…
T/6314 A közbeszerzésekről
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 27., a 29. és a 32. ajánlási pontokban megfogalmazott módosító indítványaimat szeretném röviden indokolni. (23.10) A 27. számú módosító indítvány a közbeszerzési eljárásnak azt a részét érinti, amely megfogalmazza, hogy melyek…
T/6314 A közbeszerzésekről
KÉKESI TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési és pénzügyi bizottság többségi álláspontjával támogatja a közbeszerzési törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát. Teszi mindezt azért,…
T/4927 A társasházakról
KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A tárgyi vitaszakaszhoz több módosító indítványt nyújtottam be. Ebből két olyan elvi kérdéshez csatlakozó módosító indítványokat szeretnék most csak a plénum előtt is érveimmel védeni, amelyek ebbe a vitaszakaszba tartoznak. Az e…
T/4927 A társasházakról
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy fogalmaznám meg, hogy a második vitaszakaszban a társasházak működési biztonságának a javítását célzó módosító indítványaim indokolására, az azzal kapcsolatos érvelésre kerítenénk sort. Kicsit jobb helyzetben vagyok, mint az el…
T/4927 A társasházakról
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr, ismételten, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ebben a vitaszakaszban egyetlenegy módosító indítvánnyal kapcsolatban szeretnék érvelni. Ez a 248. számú ajánlási számon szerepel. Az átmeneti rendelkezések 60. § (2) bekezdésével a törvényjavaslat egy kárpótlás jell…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is úgy gondolom, hogy legutóbb Csáky képviselő úr, de korábban más ellenzéki képviselőtársaim is említették, hogy azért osztottak el egy-egy előirányzatot számos más célra, mert jobb feladatokat, jobb célokat találtak ennek ér…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megint az infláció alultervezésével kapcsolatban kaptunk jelzéseket. Azt gondolom, közismert, hogy a költségvetés 5,8 százalékos inflációs mértékkel került megtervezésre, és az is közismert, hogy a jegybank jövő évi előrejelzése…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Körömi képviselő úr által felvetettekkel szemben azt kell mondanom, hogy a honvédség növekvő költségvetési támogatása elsősorban annak a következménye, hogy a prágai kritériumoknak megfelelően a honvédelemnek a GDP 1,81 százalé…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy költségvetés készítésekor szükségszerű, hogy a kiemelt célokat rögzítsük, és éppen ezért én úgy gondolom, illúzió, hogy azokat a terepeket, azokat a területeket, amelyeket ebben az évben a…
T/5582 A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításáról
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a számviteli törvény módosítására irányul, és ahogy ez többször már elhangzott az általános vita során, elsősorban döntően az európai uniós jogharmonizáció a mozgatórugój…