1 245 felszólalás
T/6391 Az Országgyűlésről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy a jelen lévő két fideszes politikusnak nagyobb örömet nem szerezhetett volna itt az ellenzéki frakció, mint hogy... (Dr. Apáti István: KDNP-s, ne sértegessük!) ...kormánypárti politikusoknak, mint hogy bejelenti, hogy nem vesz részt a r…
T/6391 Az Országgyűlésről
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Egy olyan témát szeretnék röviden idehozni, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt elnök úr, amiről beszéltem a plenáris ülésen is, és az ott elmondottaknak megfelelő módosító indítványt nyújtottunk be. Ennek az a lényege, hogy az alaptörvény megmondja, mily…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt országgyűlési Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Salamon László bizottsági elnök úr már utalt a vita egyik komoly csomópontjára, és itt megprób…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlési Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Alkotmányos kultúrában a hatáskör nem a nyers erő szabadsága. Ezt a mondatot Sólyom László köztársasági elnök úr, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, tekin…
T/6389 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! A 2. és 4. ajánlási pontról szeretnék beszélni, és ennek kapcsán szeretném csak ideidézni egy gondolat erejéig, hogy a polgári perrendtartásról szóló törvénymódosítás általános vitájában a Magyar Szocialista Párt elmondta, hogy nem értü…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Harangozó Tamás képviselőtársam 2. sorszám alatt adott be egy módosító indítványt, és ennek az indokolásával kezdte is a hozzászólását. Ez arról szól, hogy e törvény alkalmazásában mi az a tevékenység, ami tár…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most egy másik módosító indítványról, a 4. sorszámúról szeretnék beszélni. Ez a módosító indítvány a tevékeny megbánás törvényi tényállását hozza be a jogszabályba. Azt gondolom, helyes abba az irányba elmozdu…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 12. sorszámú módosító indítványra szeretném fölhívni a figyelmet, ami egy emberséges, egy nagyon emberséges szabály, és szeretném az államtitkár úr figyelmébe ajánlani. Ez arról szól, hogy amikor a bizonyítási c…
T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkez
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Közben itt Bárándy Gergely képviselőtársammal egyeztettünk arról, amit az államtitkár úr mondott a tevékeny megbánásnál, hogy egy másik joghelynél ez enyhítő körülményként kerül megfogalmazásra, de ez két külön dolog. Az, hogy enyhítő k…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném majd egy rendes hozzászólásban is - előre bejelentkeztem - összefüggően elmondani az okfejtésemet, de most mindenképpen egy rövid hozzászólásban szeretnék reagálni arra, amit még a korábbi hozzászólásába…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a kétperces műfajban reagálni fogok, és arról, amiről itt szó volt. Szeretném elmondani önöknek, hogy én Rubovszky képviselő úrral nagyon szeretek vitatkozni, mert felkészült és jól érvelő képviselő, tehát fölkészülten lehet csak vele vitatko…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném világossá tenni - mert a vita elkanyarodott egy kicsit - a Magyar Szocialista Párt viszonyát az európai uniós tagságunkhoz. Azt gondolom, Magyarország helyesen döntött, hogy belépett az Európai Unióba, é…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát nem könnyítette meg a helyzetemet, mert a Házszabály szerint a kétperces műfaj a reagálások műfaja, és én elnök úrnak most teszek egy ünnepélyes ígéretet, hogy az európai uniós tematikát befejezem, de egy gondolatot mindenképpen szeretnék az…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Ezt a törvényjavaslatot, amit most tárgyalunk a plenáris ülésen, a kormány a Velencei Bizottság állásfoglalására reagálva készített el, és ezért módosítja a bíróságokról szóló tavaly elfoga…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Lasztovicza képviselő úr idézett a Horn-kormány idejéből, amikor a szocialista-szabad demokrata koalíció egy kétharmados törvényt megváltoztatott az összeférhetetlenségi szabályt illetően, és ezzel gondolják, mindig ezzel a példáv…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Bárándy Gergely képviselőtársam, de előtte más hozzászólók is beszéltek arról - Szili Katalin elnök asszony is -, hogy a Ház méltóságát hogyan és milyen módon lehetne, hát nem azt mondom, hogy megőrizni, bár először talán megőrizni kéne…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, a Házszabálynak sokféle feltételnek meg elvárásnak meg kell felelnie, ebből az egyik az, hogy életszerű és reális legyen. Miközben ez szerintem messze nem a legfontosabb része - amiről képviselőtársa…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már az elnök fegyelmi jogkörénél tartunk, a '94-es új Házszabálynál is volt olyan javaslat - ezt egyébként szakértők javasolták elsősorban, hogy Európában másutt is van ilyen gyakorlat -, hogy legyen fegyelmi jogkör. Legerősebben a Fidesz til…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Én csak röviden szeretnék reagálni a Szili Katalin képviselő asszony által elmondottakra. Teljesen egyetértek azzal, hogy az alaptörvény, az alaptörvényi felhatalmazás alapján az országgyűlési törvény, illetve a Házszabály között komoly ellentmondások van…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Fideszes képviselőtársam, polgármester úr hozzászólását én is egy kicsit ellentmondásosnak tartom, nem akarok illetlen szót használni, inkább szemforgatót akartam volna először mondani, merthogy szépen leírta, hogy mennyire igazságos és helyénvaló dolog a…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Most, hogy meghallgattuk a tőzsdéző jobbikos képviselő úr érvelését, szeretnék visszatérni a "polgármester legyen-e országgyűlési képviselő vagy ne?" dilemmához. Polgármester úr, amit ön elmondott, az egy magyarázat vagy magyarázkodás, de nem ad választ arra, amit én mond…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Nem akarom én az összeférhetetlenségre leszűkíteni itt a vitát, de szeretném akkor világossá tenni az álláspontomat, mert néhányan félreértettek. Bár pont azok, akik félreértettek, most kimentek a teremből, de majd elmondom nekik még egyszer. Szóval, én '…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Ó, nekem igazán nagy örömet okozna, ha reagálhatnék arra, hogy a főváros kétszintű közigazgatásával mit kellene csinálni, de akkor az elnök úr rám pirítana teljes joggal, úgyhogy nem fogok erről beszélni. De reagálni fogok arra, amit Schiffer András mondo…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Amikor Molnár Csaba képviselő úr közjogi problémákat jelzett, és az államtitkár úr ezt nemes egyszerűséggel hablatynak minősítette, akkor egyben hozzájárult az államtitkár úr ahhoz a szándékhoz, hogy az Országgyűlés mé…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem még egyszer szót a reggeli vezérszónoklat után, mert a megosztott vezérszónoklatban bizonyos időkorlátokkal nem tudtam minden érvet elmondani, amit fontosnak tartottam. Nem fogom megismételni a reggel…
T/6391 Az Országgyűlésről H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr, a méltányosságát. Én Szekó képviselő úr hozzászólását hallgatva megerősödtem abbéli eddigi gyanúmban, hogy a fideszes polgármester-országgyűlési képviselők nem a szívük mélyéről szeretik ezt az összeférhetetlenségi szabályt, amit a képvis…
I/6017 Az Állami Számvevőszék szerint törvényt sértett a hódmezővásárhelyi polgármester - Ön szerint is, Miniszter Úr?
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az Állami Számvevőszék tavaly decemberben közzétette a megyei jogú városok ellenőrzéséről szóló jelentését. Bár súlyos a helyzet több városban, Kaposváron, Pécsett is, szembeötlő, hog…
I/6017 Az Állami Számvevőszék szerint törvényt sértett a hódmezővásárhelyi polgármester - Ön szerint is, Miniszter Úr?
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Asszony! Ön a válaszának a végén gyakorlatilag elismerte azt, amit az elején kérdésként tett fel nekem, hogy miért nem tettem feljelentést Lázár János ellen. Nem ezt kérdeztem, hogy ezt a bűncselekményt elkövette-e, vagy sem (Lázár János: Végezzük ki!…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt nem vonta kétségbe, sőt, megerősítette a kormánynak azt a szándékát, hogy a személyszállítási szolgáltatásokat újra kell szabályozni, hiszen nagyon sok olyan probléma van ezen a területen…
T/5003 A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottságban a Magyar Szocialista Párt képviselői szóvá tették azt a rendkívül rossz gyakorlatot, hogy egy törvény módosításánál a zárószavazás előtti módosító indítványok közé, amelyek egyébként…