431 felszólalás
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tökéletesen egyetértek Tóth úrral, hiszen én magam is a sorrendiséget a marketinggel kezdtem, és csak a legvégén foglalkoztam a belkereskedelmi törvénnyel. Söpörjön először ki-ki a saját háza táján! Őszintén sajnálom, hogy Domokos úr betévedt erre…
T/13143 Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy tűnik, mintha a T/13143. számú törvényjavaslatról folynék itt a vita, javarészt azonban a hozzászólások nem ezzel foglalkoznak, hanem ki-ki vehemenciája szerint fogalmaz, de bizonyos környezetvédelmi ügyekről, a fenntarthatóságról. Valahogy úgy…
T/13143 Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez a parlamenti vita lényegéhez tartozik, hogy ha reagálunk, akkor annak előtte el kell hangoznia. Pap János képviselő úrnak mondom: számomra első a fenntarthatóság, de biztos vagyok benne, hogy ez az értékrend azoknál is így van, akik egyébként, a…
T/12682 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azzal szeretném kezdeni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a most tárgyalásba vett törvény egy eleme egy olyan fontos állami intézményrendszernek, amit azért kell és fontos működtetnünk, és jól működtetnünk, hogy a mezőgazdaság, az élelmiszer-gazdasá…
T/12682 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Örömmel vettem államtitkár úr szavait, de azt gondolom, hogy amíg van egyetlen olyan gazda, gazdálkodó Magyarországon, aki egyébként már jogosult rá, és nem jutott hozzá, addig senki nem lehet elégedett. Ezt azért is tartom fontosnak rögzíteni, mer…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miközben itt bent a költségvetésről folyik a vita, odakint - a folyosón az erkélyről láttam - a Dunában kormoránok halásznak. Alámerülésüket, minden harmadikat siker is koronázta, fogtak halat. A természet tehát él, a Dunában van hal,…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 2. pontjában szerepel egy módosító indítvány, amit egyébként a kormány támogat. Azért tartom fontosnak mégis a plenáris ülés előtt is szólni róla, hiszen az álmoskönyv szerint egy ilyen fogadtatású módosító indítvány sorsa…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vita azért is jó, mert azon keresztül alakul ki a jó megoldás, és minden látszat ellenére, amit igyekeznek elhitetni erről a Házról, azért azt nem árt tudni, hogy a törvényt itt hozzák. A törvényhozásnál az előterjesztés olyan, mint a szövet egy…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Intelmeit előre látva jeleztem, hogy a 4. és 5. indítványok azok, amelyek a kereskedelmi csomagolásról szólnak, és ilyenformán - a céllal is összefüggésben - a darabalapú termékdíj tulajdonképpen teljes rendszerét ide hozzák, de az ilyen értelmű és…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem csak a megszólítás okán - csak lemaradtam, beelőzött Pettkó képviselő úr - szeretnék reagálni Lezsák Sándor képviselő úr hozzászólására. Azt, hogy egyetértünk, nem kell külön mondanom, de ha mondanom kell, akkor mondom: egyetértünk. Az egyetért…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm. A 3. számú indítványról folyik a polémia, és ennek kapcsán érintjük a 2-est, illetőleg az ehhez kapcsolódó, ugyancsak itt szereplő 4-es, 5-öst is. De egészen konkrétan: Lezsák úr indítványa, amit volt oly kedves és föl is olvasott, formai értelemben - jelzem, tarta…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fantomról van szó, hiszen benyújtotta - már felsoroltam a vita korábbi szakaszában - a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt jó néhány képviselője azt a módosító indítványt, aminek egy pontosított változatát fogja tartalmazn…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Még egy kísérletet teszek, hogy megértessem, mert egyébként hinni, én úgy vettem észre, többen hisznek, mint amire gondol Tóth úr. Tehát ha bevezetésre kerül - egyébként nem szentírás, hogy január 1-jétől, ez akármilyen határnappal bevezetésre kerülhet -, ha…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Parragh úr azt mondja, hogy nincs tökéletes törvényjavaslat, ezzel egyetértek. És hogy nincs tökéletes, ezt jól példázza Tóth István úr is, aki még mindig nem érti. Igaza van - és ezt valószínűleg a családom is meg tudná erősíteni, akár a csinos fe…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága október 5-én tárgyalta a T/11705. számú törvényjavaslatot, és 11 tartózkodással, valamint 10 ellenszavazatta…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szúrja a szemünket a szemét. Azt gondolom, nem vagyunk ezzel egyedül. És nemcsak a mi szemünket szúrja, hanem mindazokét, akik hozzánk látogatnak, és mivel idelátogatnak, szeretnék megszeretni még jobban…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Font képviselőtársamnak mondom, hogy nemcsak hogy lehet, hanem már folyik is az a vita, ami érdemben és hitem szerint előremutatóan foglalkozik a kérdésekkel. És hogy mennyire meglesz a lehetőség érdemben ennek a technikának a megbeszélésére is, ut…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon örülök Latorcai képviselőtársam hozzászólásának, meggyőződésem ugyanis, hogy a gazdasági érdek megteremtése nélkül a környezetünket sem lehet megvédeni, és ez ugyanígy igaz a természetvédelmi kérdéseket illetően, és ugyanígy igaz az olyan, t…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Legelőször is pótolnom kell egy mulasztást: a frakciókon kívül még a függetlenek is egyetértenek azzal a céllal, hogy legyen kevesebb hulladék. Külön jelezte nekem Font képviselő úr, hogy ezt elfelejtettem mondani. Igaza van, ne feledkezzünk meg róluk sem! P…
T/11705 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon egyetértek Latorcai képviselő úrral, ugyanakkor azzal is számolni lehet és kell a jogalkotás során, hogy ha csak az ő példáját veszem: ha 25 forintnál nem éri meg működtetni a rendszereket, 75-nél? 100-nál? Esetleg, ha Font úr példáján végig…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A környezetvédelmi bizottság az elmúlt heti ülésén foglalkozott az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosítására beterjesztett törvényjavaslattal, és…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hosszabb hozzászólásra készültem a mai kormányprogram vitájában, ugyanakkor azt látom, érzékelem az ellenzéki oldalon, hogy minden vitára zártak, nem nyitottak arra, hogy fontos kérdésekről beszéljünk. Éppen ezért igyekszem nagyon röviden mindössze…
T/11050 A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az 1-9. pontig terjedő szakaszban először az elsőhöz szólok, amit azért teszek szóvá, merthogy egyetértek azzal, hogy ezt a leírt verziót sem helyénvaló támogatni. Annál inkább, mert az 1., illetőleg a 2. ajánlási pontban érintett módosítójavaslat-…
T/11050 A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Részben kétpercesekben is elintézhető néhány reagálást szeretnék tenni, részben pedig az ajánlási vitaszakasznak megfelelően szólnék. Egy: félreérthetően fogalmazott Pap János, ezért szeretném halál precízen tisztázni, nem vadászok; ezek szerint ha…
T/11050 A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt szeretném jelezni, hogy én az ajánlástervezetből dolgoztam, ezért az előző hozzászólásomban megjelölt 31. és 33. helyesen 30. és 32. Elnézést kérek, a visszavonások miatt alakulhatott így. Bízom benne, hogy pontosan mondom, az ajánlás 20. pontj…
T/11050 A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Pusztán azért kértem szót, mert jelzem, hogy a módosító indítványok most jelzett elfogadása esetén valóban lesz egy lyuk az éves vadgazdálkodási terv jóváhagyásának az előírását illetően. Ezt valószínűleg már csak valamilyen bizottsági módosító jav…
T/11050 A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága az elmúlt heti ülésén, ahogy erre utalt is az államtitkár úr az expozéjában, megtárgyalta és többségi véleménnyel általános vitára alkalmasnak ítélte az 1996.…
T/11050 A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Közel tíz éve annak, hogy egy megyei vadásznapi megnyitón azzal kezdtem, hogy én mindig a vadnak drukkolok. Ezt akkor annak bevezetéseként tettem, hogy szükségesnek, elengedhetetlennek tartom azt, hogy Magyarországon korszerű vadászat…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is a 12. módosító javaslattal összefüggő vitához annyiban szeretnék hozzájárulni, hogy egy kapcsolódó módosító indítványt benyújtottam, rendezendő azokat a felvetéseket, amelyek itt, ebben a vitában is elhangzotta…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Lezsák Úr! A pontos szöveget nem tudom most prezentálni, mert nincsen itt ebben a szent pillanatban nálam - bízom benne, hogy még a vita közben munkatársaim idehozzák nekem -, de be van már nyújtva. A dolog lényege: a jászsági főcsatorna é…