523 felszólalás
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A negyedik vitaszakaszban a 257. pontban, a 38. § (1) bekezdésében a törvény előírná, hogy a megyei önkormányzat feladatai közé tartozna többek között a területén a hulladékok környezetkímélő kezelésének az elősegítése. Azt gondolom,…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A 330. pontban az 55. § (7) bekezdésénél a helyi hulladékgazdálkodási tervnek tartalmaznia kell a hulladéklerakóban lerakott hulladék összetételét, és itt megnevezi a biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmat is, ahol előírja, hogy…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, az én módosító indítványom kimaradt valamilyen technikai trükk kapcsán, úgyhogy én csak kapcsolódó módosító indítványként az előbb elhangzott módosító indítványhoz, illetve Lotz Károly képviselő úr módosító indítványához nyújt…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
DR. PAP JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság március 16-án megtárgyalta a Szamos és a Tisza folyók cianid- és nehézfémszennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslásáról szóló H/2300. számú…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány megjegyzés az eddig elhangzottakhoz. Hogy a Tisza életterének, élővilágának a helyreállítása hogyan sikerül vagy hogy nem, milyen lehetőségeink vannak: azt hiszem, nagyon szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy a Tisza f…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kétpercesek nagyon jók valamire: az ember nem tudja elmondani, amit a rendes beszédében szándékozott, mert apránként szétszedi. De azért két-három dolgot hadd mondjak. Nehogy úgy csináljunk már, mintha nem láttuk volna az elmúlt években,…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Eléggé érdekes volt, amit ön elmondott, mert próbálta darabokra szétszedni a határozati javaslatot, majd a végén azt mondta, hogy fogadjuk el. Azt mondta, hogy súlyos katasztrófa történik, majd elmondta, hogy próbaha…
H/2300 A Szamos és a Tisza folyók cianid és nehézfém szennyezése következtében létrejött ökológiai katasztrófa következményeinek orvoslására
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindent jól értettünk egy ideig. Megjelent Bajor képviselő úr, és senki nem ért semmit. Az az Orosz Sándor sem értette, és fordításról beszélt, aki egyébként nagyon helyesen a mezőgazdasági bizottságban az első volt, aki azt mondta, ne mon…
T/1955 A növényvédelemről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első vitaszakaszban van néhány módosító indítványom, amit hál' istennek elfogadott a kormány képviselője, így arról nem kell beszélnem. Viszont van kettő nagyon fontos és talán egy kevésbé fontos, de ezt nehéz így megítélni. E mell…
T/1955 A növényvédelemről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbi beszédem végén elfelejtettem elmondani Jauernik úrnak, hogy kapcsolódó módosítók jöjjenek hozzá, mert egyébként csak beszélünk róla. A méhekkel kapcsolatos dologgal, amit elmondott, környezetvédelmi oldalról igazából egyetér…
T/1955 A növényvédelemről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen szakaszban is több módosító indítványt támogatott a kormány képviselője, van néhány olyan azonban, amelyekkel kapcsolatban szeretném, ha támogatásban részesülnének. Mindjárt a 16. pontban, amikor azt mondjuk, hogy a növényvédelmi…
T/1955 A növényvédelemről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak hogy más idejét ne raboljam, ezért kértem kétpercest. Három módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni. Igazából nem értem, hogy amit Dán képviselő úr benyújtott az 59. és a 60. pontban, miért nem támogatható ez a módosító indít…
T/1955 A növényvédelemről
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A T/1955. számú törvényjavaslat, amely a növényvédelemről szól, szoros összefüggésben van a hulladékgazdálkodási és a kémiai biztonságról szóló törvényjavaslatokkal. Ezen törvényjavaslatokkal érintett területek hatnak a…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Pásztohy Képviselő Úr! Egy nagyon érdekes elvet kifelejtünk ebből a törvényből, pedig nagyon szépen fogalmaz. Ez pedig a g) pontban található, mégpedig a 4. §-ban - többször fölhívtam már rá a figyelmet és ismét megteszem -, a szennyező fizet elve alapja. Ne tessék m…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem biztos, ha valakinek a beszédéhez hozzászólunk, akkor csak negatívan lehet, én most szeretnék két dolgot pontosítani. Az egyik, amikor arról beszélt Pásztohy képviselő úr, hogy EU-normák, nagyon kell vigyázni, mert pontosan ez a mellék…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megszólított a képviselő asszony, és azt mondta, hogy többletfeladat - többletforrás. Tessék kimondani, hogyan tetszik gondolni! Tehát több adót kell kivetni, hogy az állam tudjon fizetni az önkormányzatoknak ezért a többletfeladatért? Azt gondolom, ho…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, amikor a forrásokról beszélünk, akkor egy dologról nem szabad megfeledkezni - és itt igaza lehet mindenkinek -, amikor meglévő problémáról, tehát korábbi hulladéklerakó, illetve létesítendő ártalmatlanító berendezésekről, megoldás…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt is már többször említettem, most ismét elmondom, azt gondolom, azoknak az embereknek a konszenzusára, akik itt ülnek, bizton lehet számítani, de ez még nem jelenti azt, hogy a törvényt el fogjuk fogadni a módosításokkal, és nagy hiba l…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem aggódom annyira, mint Göndör képviselő úr. Én nagyon örülnék, ha ezt a törvényjavaslatot, illetve törvényt úgy alkotnánk meg, hogy igen komolyan közreműködhetünk benne, tudniillik nekem ez egy nagy fájdalmam, hogy az Országgyűlés '9…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Göndör Képviselő Úr! Miért ragaszkodom annyira ahhoz, hogy a törvény itt maradjon? Amíg a törvény itt van, addig a cián és társai, ami Magyarországon is létezik, tehát ahhoz hasonló veszélyek, amelyek ketyegnek alattunk, nem kerülnek hatás…
H/2181 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további feladatokról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő Úr! Még akkor jelentkeztem a kétpercesre, amikor a képviselő úr a 4. ponthoz szólt hozzá. A következőt szeretném mondani. Azt hiszem, hogy ha a törvényjavaslatban az szerepel, amit egyébként közösen készített el a g…
H/2181 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további feladatokról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársam! Azt hiszem, hogy ha belemegyünk ilyen vitába, mivel egyikünk sem jogi végzettségű, akkor igazából nem nagyon jutunk előre. Amit a parlamentben eltöltöttem, ezen idő alapján hadd mondjam azt, hogy ilyen alapon viszont benne van az, hogy…
H/2181 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további feladatokról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, amit itt ketten folytatunk holtág-ügyben, azzal igazán senkit sem győzünk meg a Házban sajnálatos módon, legfeljebb, ha egymást meg tudjuk győzni - ez pedig a 12. pont. Ahogy Farkas Imre mondta, ez egy nagyon lény…
H/2181 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további feladatokról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ilyen egyszerű a helyzet, mint ahogy általában nem egyszerű a helyzet. Azért hadd mondjam el, mint ahogy a képviselőtársam is tudja, a szentély típusú holtágakat a Tiszán sem adták a nemzetipark-igazgatóságok kezelésébe, és ha kid…
T/1802 A kémiai biztonságról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném az indoklásból kezdeni egy dologgal, utána néhány módosító indítványról beszélni. A kémiai biztonság, amikor vegyi anyagokról, kémiai anyagokról beszélünk, rendkívül fontos terület, és azt hiszem, ismét egy oly…
T/1802 A kémiai biztonságról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentés 41. pontjában szerepel az a módosításom, amit nagyon fontosnak tartok, tudniillik a 4. §-t egy új (3) bekezdéssel kívánom kiegészíteni. Itt arról van szó, hogy a gerinceseken végzett kísérletek csökkentése végett valamilyen…
T/1802 A kémiai biztonságról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A 19. § (1) bekezdéséhez benyújtott módosító indítványról szeretnék szólni. Mint többször említettem, az életciklust fontosnak tartja a törvényjavaslat, legalábbis az indoklásban részletesen kitér erre, ebből a szakaszból viszont kima…
T/1802 A kémiai biztonságról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon gyorsan végigértünk, még az anyagokat próbáltam összerendezni. A 2. pontban... - a preambulumról van szó, ugye, jól figyeltem?
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Véleményem szerint régen volt a tisztelt Ház előtt az emberi életminőség szempontjából olyan fontos törvény, mint a T/2034. számú, a hulladékgazdálkodásról szóló javaslat. Ha bolygónk legnagyobb betegségét kellene…
T/2034 A hulladékgazdálkodásról
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hosszan gyűlt már össze a kétperces fölszólalás, csak önmagam után nem szerettem volna ismét két percben fölszólalni. Azt se szeretném, ha túl messzire mennénk, és akkor már nincs értelme. Véleményem szerint azért lenne nagy hiba - mint ah…