122 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! A párttörvény 1989-ben született, ez a törvény nyilván magán viseli a keletkezésének időszakában jellemző legfontosabb jegyeket. 1989-ben nem a pártok gazdálkodására kellett helye…
A/18822 Mit tesz a Kormány a korrupció ellen?
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy ön is említette, a múlt alkalommal válaszoltam arra a kérdésre, hogy a Transparency International miért szüntette be Magyarországon a működését. Valóban a forráshiányt jelölték meg ennek o…
A/18822 Mit tesz a Kormány a korrupció ellen?
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Magam azt gondolom, hogy ez az erkölcsi támogatás minden további nélkül megadható a Transparency Internationalnek, annál is inkább, mert a korrupcióellenes küzdelemben az állami szerveknek a kötelessége, hogy minden olyan civil szf…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány az MSZP törvénymódosításra vonatkozó indítványát meg fogja vizsgálni, és természetesen, mivel céljaival egybevág, ezért támogatni fogja. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
T/18213 A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, valamint az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A T/18213. számon önök előtt fekvő törvényjavaslat célja az ügyészségi szervezeti és az ügyészségi szolgálati törvény, a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, valamint…
T/18201 A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az állampolgárok biztonsága és biztonságérzete az élet minőségének egyik meghatározó tényezője. A biztonság közös értékünk, a biztonság megteremtése közös felelősségünk. Napjaink demokratiku…
T/17795 A lobbitevékenységről
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendszerváltás óta rendszeresen visszatérő témaként merült fel a politikai közbeszédben a lobbitörvény elkészítése. Egyesek a korrupció elleni harc egyik eszközét látták benne, míg mások a jogalko…
A/18225 Valóban nincs szükség a Transparency International magyarországi irodájára?
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én is sajnálattal értesültem arról, hogy a Transparency International megszűnt ez év márciusában, de ennek az alapvető oka az volt, hogy egy olyan civil szervezetről van szó, amely a pénzhiányt jelölte…
A/18225 Valóban nincs szükség a Transparency International magyarországi irodájára?
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Természetesen a demokrácia fejlődése érdekében nagyon fontos, hogy a civil szervezetek megfelelő tevékenységet végezhessenek, hiszen hozzájárulhatnak a korrupció elleni küzdelemhez. Azt gondolom, hogy a korrupció elleni harc eszközei közül a legfontosabb a m…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr felvetésére reagálva, elsőként talán engedjék meg, hogy arra térjek ki, hogyan függ össze a választási rendszer és a pártrendszer. Valóban igaz az, hogy a parlamentben ülő pártok azok, amelyek meghatároz…
A/17950 Lesz-e Büntető Törvénykönyv módosítás kábítószer ügyben?
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az igazságügyi tárca elkészítette a büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó elképzelését, és ezt a tervezetünket szakmai vitára bocsátottuk. A szakmai vita alapján egyértelművé vált, hogy az a…
A/17950 Lesz-e Büntető Törvénykönyv módosítás kábítószer ügyben?
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm. Képviselő Úr! Azt tudom mondani megismételve, hogy igen, ez azt jelenti, hogy jelenleg a Btk.-ban azok a rendelkezések maradnak hatályban a kábítószerre vonatkozóan, amelyeket az Alkotmánybíróság a határozathozatala során állapított meg. Egyetértek…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Köszönöm elnök asszonynak azt a kiegészítést is, amivel kezdtem volna a válaszadásomat. Az Országgyűlésben folyó vita rendjét és alapvető szabályait a Házszabály hivatott rende…
I/15874 Regisztrált élettársi kapcsolat
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! (Zaj. - Csenget.) A regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó interpellációjával összefüggésben a következő tájékoztatást szeretném adni. (15.40) Magyarországon az 1970-es évek elején az élett…
T/15639 Az egyes nemzetközi szerződések kihirdetéséről rendelkező jogszabályok, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amint az a tisztelt Országgyűlés előtt is ismert, az Alkotmánybíróság az 54/2004. számú AB-határozatával jelentősen átalakította a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvén…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor közel két évvel ezelőtt beterjesztette a kormány a közjogi csomagnak nevezett törvénycsomagot, nagy célt tűztünk ki magunk elé: alapelveit tekintve megőrizni a jogalkotásra, az Alkotmánybírós…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látom, hogy Salamon képviselő úr konstruktívan áll ehhez a javaslathoz. Ezért, ahogy a vitaindítómban jeleztem, úgy gondolom, hogy további egyeztetéseket kívánunk lefolytatni, és bizottsági módosító javaslatokkal az itt felmerü…
T/4489 A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló törvényjavaslat részletes vitájában valamennyi felszólaló egyetértett abban, hogy a hatályos szabályozás, az 1982. évi 27. törvényerejű rende…
T/4487 Az Alkotmánybíróságról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tisztelt Ház képviselői mindannyian egyaránt tisztában vannak az Alkotmánybíróság intézményének a demokratikus jogrend kialakításának folyamatában betöltött kiemelkedő szerepével és az alkotmányvé…
T/4488 A jogalkotásról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Teljes mértékben egyetértek az ön javaslatával. Valóban megfontolandónak tartom, hogy a XXI. században a bizottsági ülések jegyzőkönyvéhez ki és milyen formában juthat hozzá, és ehhez - a hozzájutást biztosít…
T/4488 A jogalkotásról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szabad legyen elődöm, Bárándy Péter igazságügy-miniszter expozéjából egy mondatot felolvasnom: A jogalkotást jelenleg szabályozó 1987. évi XI. törvény a demokratikus rendszerváltás közjogi kereteit…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Bár az előző kormány megfogalmazta a korrupcióval szembeni kormányzati stratégiáról szóló 1023/2001. számú kormányhatározat 20. pontjában, hogy a korrupcióellenes testület felállítását tartj…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Amint az minden bizonnyal ön előtt is ismert, az Országgyűlés előtt van a T/15639. számú törvényjavaslat, amely az Alkotmánybíróság tavaly év végi, 54/2004. számú AB-határozat által kialakított…
K/13213 Mikor lesz törvény a családon belüli erőszak megállítására?
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A családon belüli erőszak komplex jelenség, és ezért komplex kezelést is igényel. A családon belüli erőszak áldozatainak hatékonyabb védelme érdekében bevezetendő távol tartás több jogágat…
T/14709 A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény módosításáról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény meghozatalával 1992-ben e két alapjog érvényesülésével kapcsolatban Magyarország Európa egyik l…
T/12725 A Szülőföld Alapról H/12727 A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a "Szülőföld"-programcsomag létrehozásáról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Kedves határon túli magyar Barátaink! A Magyar Köztársaság felelős politikai pártjai, kormányai, polgárai időről időre szembetalálják magukat a magyarság legutóbbi száz évének…
T/12725 A Szülőföld Alapról H/12727 A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a "Szülőföld"-programcsomag létrehozásáról
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék Kóródi képviselő asszony felszólalására reagálni, s egyúttal a Répássy, illetve Csapody képviselő urak által mondottakra is. Az országgyűlési határozat tervezete valóban azt mondja, hogy felkéri a kormányt,…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr kérdésére reagálva az alábbiakat tudom a választójoggal kapcsolatban mondani. A magyar alkotmány egyértelműen fogalmaz. A 70. § (1) bekezdése úgy szól, hogy a Magyar Köztársaság területén lakóhell…
A/12445 Megbukott a Gyurcsány kormány programja: mi lesz a debreceni ítélőtábla sorsa?
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilvánvaló, hogy a táblabíróságokat 2005. január 1-jétől működtetni kell, erre a kormánynak határozott szándéka van. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács eddig is számos intézkedést tett annak érdek…
A/12445 Megbukott a Gyurcsány kormány programja: mi lesz a debreceni ítélőtábla sorsa?
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Nyilvánvaló, hogy én nem fogok szavazni, mert nem vagyok képviselő. A másik: a kormányülésen a költségvetés már benyújtásra került, a módosító indítványok esetében pedig azt kell megvizsgálni, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Taná…