116 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselői fogadóóráimon gyakran felkeresnek azzal a problémával az emberek, hogy a legégetőbb problémájuk a környezetükben a biztonság, a biztonság utáni vágy kielégítetlensége - elsősorban nemcsak megélhetési…
T/18207 Egyes élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos törvények módosításáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kis Zoltán képviselőtársam az eredetvédelemmel kapcsolatban is kifejtette gondolatait, illetve annak szigorítására buzdított. Ezt a felvetést nagyon szeretném támogatni. Gondolom, bízom benne, ha képviselőtársam…
T/18207 Egyes élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos törvények módosításáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy tapasztalatlan, hebehurgya, kapkodó kormány előterjesztéseit tárgyalja ma az Országgyűlés. Nem véletlen, hogy a korábban kialakult rendszerhez képest hétfő, kedd és véletlenszerűen szerda után most éppen már…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
ENDRE SÁNDOR, a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, az egy héttel ezelőtti területfejlesztési bizottsági ülésen kisebbségi vélemény alakult ki, a Fidesz képviselői nem támogatták az előterje…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A luxusbaloldali kormány teljesen érzéketlen a vidéken élő emberek problémáira, ezt már többször láthattuk. És ha most a költségvetést egy kicsit részletesebben áttekintjük, és a megyei területfejlesztési tanács…
K/17513 Mit kíván tenni a kormány, a helyi iparűzési adóbevételtől megfosztott kistelepülések megsegítéséért?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Mint ön előtt is jól ismert, az országban több olyan kis költségvetéssel működő önkormányzat van, amelyet hátrányosan érint a Fővárosi Bíróság által hozott döntés, mely az egyik mobiltelefon-szolgáltató cég…
K/17943 Ki védi meg a magyar embereket a külföldi monopóliumokkal szemben, avagy mi lesz az M5-ös autópálya építése során tönkretett otthonokkal Petőfiszálláson?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlésben már többször szóvá tettem, hogy az M5-ös autópálya Kiskunfélegyházától Szegedig történő építése során több olyan eset is előfordult, amikor a Petőfiszálláson élő emberek nem kaptak megfelelő…
K/17567 Miért sújtja a felemás vasút-korszerűsítés a Kiskunfélegyházáról Szegedre utazókat?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy késéssel közlekedő vonatok, ideges utasok, fürtökben lógó diákok, tumultuózus jelenetek - ez jellemzi ma a Kiskunfélegyházáról induló vasúti forgalmat. Miközben örvendetes tény, hogy az Európai Unió forrá…
A/17713 Miért nem kapják meg a sertéshizlalók a beígért támogatást?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselői fogadóórámon felkeresett egy csólyospálosi sertéshizlaló gazda, és azt panaszolta el, hogy nem kapja meg a beígért 1800 forintos támogatást. Én azért a miniszterelnök úrnak szerettem volna a kérdéseim…
A/17713 Miért nem kapják meg a sertéshizlalók a beígért támogatást?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Én azt nagyon helyesnek tartom, hogy ön így látja, tehát hogy az állatállomány növelése kitűzendő cél kell legyen, annál is inkább - bizonyára ön jól ismeri a KSH jelentését, amely mindenütt azt mutatja, hogy az idei évben hogy…
K/17512 Ha már kormánypárti képviselőkkel sem áll szóba a kormány, akkor honnan tudják meg az állampolgárok, hogy a sok ígérgetés után megépül-e végre a kunszállási lehajtó az M5-ös autópályán?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeptember 12-én választókörzetem egyik településének alpolgármestere itt az Országgyűlésben napirend utáni felszólalásában azt kérte számon, hogy több kormányzati ígéret ellenére még mindig nem tudják a kiskunf…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is azt gondolom, fontos a jegyzőkönyv számára rögzíteni azt, hogy valóban, a kormány részéről senki nincs jelen a teremben, úgy, ahogy ez már korábban is gyakorlat volt. Most rá lehet fogni arra, hogy ka…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én egy olyan választókerületből érkeztem az Országgyűlésbe, ahol a libatenyésztésnek, a libatömésnek több mint százéves hagyománya van, és ez a tradíció mind a mai napig tovább él. A híres magyar libamáj, ami ny…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy előrebocsátva is fontos a jegyzőkönyv számára rögzíteni azt, hogy a kormány részéről valóban senki nincs a teremben már jó hosszú ideje. Néhány perc múlva fél három lesz, Magyarországon nagyon…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselői fogadóórámon egy idős parasztasszony ezzel a kérdéssel fordult hozzám, és arra kért, hogy erre a kérdésre a választ az Országgyűlésben igyekezzem beszerezni, úgyhogy nekem az a kötelességem, hogy ezt…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Erre a késő esti napirend utáni felszólalásra azért kerül sor, mert a választókörzetemben egyszerre több helyen is idős emberek, akik falvakban, tanyavilágban élnek, megkerestek azzal a kimondott véleménnyel, ho…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Arra szeretném felhívni az Országgyűlés és a kormány figyelmét, hogy az M5-ös autópálya továbbépítése kapcsán Petőfiszálláson számos olyan vélemény fogalmazódik meg, amely a helyben élő polgárok részéről egyérte…
H/14339 Az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bács-Kiskun megyei fideszes képviselők több olyan módosító indítványt is benyújtottak, amelyek az M5-ös autópálya továbbépítésével kapcsolatban kimondottan, kifejezetten a kiskunfélegyházi kistérség gazdasági fe…
H/14339 Az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Géczi Képviselő Úr! Ön, aki a térségben született, Kiskunmajsán, jól ismeri a helyi emberek problémáit (Dr. Géczi József Alajos: Úgy van!), és ön, aki éppen, ha szabad így fogalmazni, a balástyai autópá…
H/14339 Az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő képviseletében jelen lévő államtitkár úrtól szeretném kérdezni mint kiskunfélegyházi országgyűlési képviselő: mikor tervezik annak a rendszernek a bevezetését, hogy mindenki annyit fizessen, amen…
H/14339 Az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem nagyon értek egyet, sőt egyáltalán nem értek egyet az előterjesztő államtitkár úr véleményével, hogy nem indokolt a kunszállási lehajtó megépítése. Ha ezt a szocialisták módosító indítványként nyújtják be, L…
K/13469 Mi az oka annak, hogy Bács-Kiskun megyében 36 kistelepülés kedvezőtlen besorolású település lett?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkár úrtól egy olyan ügyben szeretnék információt szerezni, ami nagyon fontos a Duna-Tisza közén élő embereknek, ez pedig a kedvezőtlen adottságú területek kompenzációs támogatására vonatkozik. Itt ige…
J/10870 Az Országos Fogyatékosügyi Program 2001-2003. évi végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről H/11281 Az Országos Fogyatékosügyi Program 2001-2003. évi végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányza
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Két olyan témát szeretnék fölvetni a jelentés elfogadásával kapcsolatban, amely az én választókörzetemből, annak két városából, Kiskunfélegyházáról és Kiskunmajsáról származik, itt egy kicsit kapcsolódva Le…
T/14205 A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hogy mondhat ilyet Tatai-Tóth képviselő úr, hogy nem egy nagy jelentőségű törvényt tárgyal az Országgyűlés?! Bizonyára úgy, ha arra gondol, hogy nem egy nagy jelentőségű kormány az, amelyiknek bent kellene…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A jegyzőkönyvben azért érdemes rögzíteni, hogy a kormány részéről folyamatosan nincs jelen senki sem, amikor az Országgyűlés a munkáját folytatja. Így van ez a napirend utáni felszólalásokkal is. Úgy gondol…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Több választópolgár keresett fel az elmúlt időszakban a Pető András Nevelőképző és Nevelőintézet jövőjét illető problémákkal. Az elmúlt időszakban, nevezetesen 2004. december 14-én módosították azt a kormányhatá…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az utóbbi időben a magyar politikai közbeszédben, a nyilvánosságban igen nagy hangsúlyt kapott az, hogy a kistelepülések, a kistelepüléseken élő emberek magukra maradtak, magukra maradt érzéssel élnek. Ezt…
K/13187 Miért nem kap segítséget a Kiskunmajsai Mozgáskorlátozottak Egyesülete?
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kiskunmajsán 150-180 fős tagsággal bír a Kiskunmajsai Mozgáskorlátozottak Egyesülete. Az egyesület tagjai a Csábrádi János Civil Házat használják összejöveteleikhez; sajnos az épüle…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon sajnálom, hogy kormánypárti oldalról mindig csak olyan megszólalások hangzanak el, amelyek valamilyen módon az ellenzéki javaslatokra reagálnak. Leginkább arra reagálnak, hogy valamit, az általunk javasol…
Napirend utáni felszólalások
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amióta 2002 tavaszán a választási kampányban az MSZP és Medgyessy Péter bevezette azt a fogalmat a magyar politikai közbeszédben, hogy vannak életképes települések, és vannak nem életképes települések, a vidéken…